pazzo.hu Gondolatok a burokból.

Nézem a Nicky Családja című filmet. A második világháború így is szörnyű volt, de ha belegondol az ember, hogy sokan lemondtak gyermekükről, és elküldték őket biztonságosabb országokba, hogy legalább nekik legyen esélyük túlélni. Szívem szakadna meg, ha Kispipivel ezt kellene tennem.

Úgy tűnik, hogy a fotózás még mindig jó üzlet. Főleg esküvőkön, vagy épp az óvodában.
Régen, mikor filmre fényképeztek, akkor esküvő után az ifjú pár kiválasztotta, melyik fotóból kér még x példányt, amit szétküldtek a családnak.  A piaci ár többszörösébe kerültek ezek a képek. Ha szerencséjük volt, még a negatívot is megvehették, pofátlan árért.

Jó ideje élünk a digitális világban. Már nincs negatív, csak memória-kártya. Az óvodában nem rég volt fotózás. Kaptunk tíz kinyomtatott fotót Kispipiről, hogy válasszunk, melyiket szeretnénk. Persze “nem kötelező megvenni” alapon, darabját 420! forintért. Kiválasztottunk párat, és közben szívtuk a fogunkat. Számomra az lenne a normális, ha ilyenkor azt mondanák: itt van tíz fotó a gyerekedről, fizess be mondjuk 4000 forintot, és megkapod a képeket pendrive-on, vagy feltöltik valahova, ahonnan leszedhetem, esetleg email-ben elküldik.
Egy papírképért irreálisnak tartom ezt az összeget. Persze megveszi a hülye szülő, mert hát az ő szemefénye van a képen, és hát milyen szép, meg édesen néz. És tényleg hajlandó vagyok megfizetni annak az árát, hogy viszonylag profin be van világítva, be van állítva, de akkor ezért az árért kérném a “nyersanyagot” is. Aztán én majd eldöntöm, melyiket nyomtatom ki egy áruházban harminc forintért.

Megjegyzem: tavaly is volt fotózás, de abból a pakliból alig tetszett valamelyik. Aztán idén az óvodavezető kezünkbe nyomta a megmaradt képeket, mert a fotós nála hagyta azokat, amik nem tetszettek a szülőknek.

Kispipi ma ment először óvodába, de máris hiányzik. Pedig nem sokat voltam mostanában itthon, az utóbbi munkaidő-beosztás miatt. Most viszont megújult ez is. Talán több szabadidőm lesz.

Rákattantunk a társasjátékokra. Karácsonyra is vettünk pár darabot a legkisebbnek, mi meg leporoltuk itthon a rég elfeledett szekrénylakókat, mint az Alhambra, Metró, és Mesterek Labirintusa. Na meg a Ki az úr a tengeren-t. De nem állunk meg azt hiszem. Én is kaptam egy pakli Hatalom Kártyáit, és már válogatjuk, mi legyen a következő csemege.
Sinus kollégám, aki jártasabb az efféle játékok területén, lévén nagy táblajáték fan, ellát tanácsokkal, mutatja, hogy mibe érdemes beruházni. Tegnap a műszakunk vége előtt még játszottunk egy Catan Telepesei kártyajátékot is. Azt hiszem esténként, mikor itthon vagyok, sokat játszunk majd. Jobb, mint tévét bámulni.

Az év első posztja. Bár igazából rég nem számít, hogy hol ér véget a régi, s hol kezdődik az új év. Az ember az időt a saját korával méri. Ez számít igazán. Sose értettem, miért kerítenek ekkora feneket a szilveszternek.

Nincsenek fogadalmak, csak tervek a jövőre nézve. Talán végre sikerül a hitel átváltás. Bár ez is kicsit a csöbörből, vödörbe esetére emlékeztet. Ha már több marad a zsebünkben, jól jártunk.
Jó lenne olyan webes munka, amiért végre fizetnek is. Szerencsére van egy olyan képességem, hogy minden szoftvert, felületet meg tudok tanulni kezelni, ha adnak rá pár napot. De jó lenne grafikával is foglalkozni. A freeblog sablonozás nem jött be idén sem. A jelenlegi meló úgy tűnik, haldoklik. Itt duplán igaz az a gyakorlat, hogy a vezetők szeretnék megtartani az eddigi pénzüket, ezért a sameszok fizetését csökkentik, illetve csökkentik a dolgozók létszámát. A kereskedelmieknél már bebizonyosodott, hogy kevés dolgozóval nem igazán működőképes a média. Hallottam pár remek sztorit.

Ahogy mondani szoktuk: csak egészség legyen. A többit megvesszük.

Ez az ünnep is eltelt. Nyugalmasan, csendesen, és munkával. Idejét sem tudom már, mikor nem dolgoztam karácsonykor.
Új “hagyományt” próbáltunk ki. 24.-én feldíszítettük a fát, és 25.-én reggelre alá tették az ajándékokat a karácsonyi manók.

Anyagi, és környezetvédelmi megfontolásból idén műfát vettünk. Ugyanannyiba kerül, mint a normális fenyő, amiből az illatosabb vagy marha drága, vagy pikk-pakk elhullajtja a tűleveleit, ami tartósabb, annak nincs illata. Ráadásul a műfenyő ágait lehet csűrni, csavarni, na meg elbírja azt a rengeteg díszt. És jövőre is megvan a fa.

Mivel egyikünk sem vallásos, és Kispipit is próbáljuk megóvna az efféle dolgoktól, tehát nincs semmiféle Jézuska, úgy döntöttünk, hogy mivel a Mikulás december elején már járt itt, karácsonykor unokatesóékhoz megy Miami-ban, ezért a segítői a manók jönnek el hozzánk éjjel, és hozzák el az ajándékokat.

Ezek a manók hasznosak amúgy. Végre elvitték Kispipi cumiját. Igaz, régóta csak alváshoz használta már, de itt volt az ideje, hogy leszokjon róla. És hagytak itt helyette egy szép kastélyt a póniaihoz. Nem volt nagy küzdelem. Elalvás előtt magától rakta az ablakpárkányra. Reggel az volt az első dolga, hogy megnézze, megvan-e még. Mikor látta, hogy eltűnt a cumi, így szólt: “Nincs itt! Akkor ajándékoknak is kell lenniük!”
Lefekvésnél még van egy kis hüppögés azért. Nem konkrétan a cumi miatt, de úgy gondoljuk, végül is ez van a háttérben.

Sose olyan a karácsony, ahogy azt elképzeli az ember. Eper szerint a sok film bolondít meg, és ezért keresek valamit mást. Talán igaza van. De semmiképen sem filmes klisék vannak rám hatással. De ha egyszer rátalálok a keresett valamire, majd elárulom mi volt az.

Az ajándékozást sem vittük túlzásba. Végre elolvashatom a Sandman-t. Így egy lépéssel közelebb kerültem a Neil Gaiman gyűjteményem teljessé tételéhez. És a Michael J. Fox DVD-im is bővültek két példánnyal. És elkezdhetek játszani a Hatalom Kártyáival. Az LCD-tévét, meg a Nintendo Wii-t majd megvesszük akciósan. Mert hülyék azért nem vagyunk.

Bocsánat! Elfeledkeztem róla, de mentségemre legyen mondva, manapság nem érzem valami jól magam a bőrömben.

Kellemes karácsonyt, boldog új évet kívánok!

Boldog karácsonyt!

Megnéztük az ország karácsonyfáját, aztán elmentünk a Mikulásgyárhoz is.
Egy szó mindkettőről: kevés.

Vegyük előbb a fát: ott áll egy téren, és egy fotókiállításon, egy betlehemen, és egy óriási adventi-koszorún kívül nincs semmi körülötte. Ünnepi légkör meg pláne. Ráadásul sajnáljuk szegény fenyőt. Nem lenne egyszerűbb, és olcsóbb csináltatni egy bazi műfenyőt? Nem kellene minden évben egy szép fát kivágni. Az idei ha jól hallottam, ötven éves.

Mikulásgyár: szép, meg színes. Bár nem igazán értem, hogy az intelligens-lámpák (szakmaian: bólogatók) mi a szösznek? Még ha mondjuk a gyár plafonját világítanák meg, rendben lenne. De csak egy tenyérnyi mintát löknek, pont a nézelődők képébe. Használhatatlan, és nincs funkciója. A környezete szintén szegényes. Egy kisszinpadon egy fogalmam sincs ki az énekesnő (közben rákerestem:Széles Izabella. Az ki?), mellette kürtöskalács, lacikonyha, meg egy kicsi korcsolya-pálya.

Nem lehetne ezt a kettőt összehozni? Sőt! Mondjuk még egy karácsonyi vásárt is köré? Nem arra a Vörösmarty téri turistáknak való szörnyűségre gondolok. Mert így nem ér sokat az egész.

Nem, most nem kalapról lesz szó.
Van nekem ez a mániám, hogy normális, és lehetőleg ingyenes megoldást keresek az operációs-rendszerek terén. Így van otthon céges, a laptopon meg gyári XP. Ha jól belegondolunk, idén lett tíz éves ez a rendszer. Ideje hát a cserének. De mire? Otthon csakis Windows jöhet szóba, így amíg nem tudok egy rendes Windows 7-et venni, marad a régi. Na de a laptop? Úgyis le akartam törölni az egészet, mert már nagyon belassult. Itt volt a lehetőség, hogy végre linuxot telepítsek rá. Első gondolatom természetesen az Ubuntu volt. De valamiért meg sem nyekkent benne a lemez (aztán kiírt valamit piros betűkkel). Erről a disztribúcióról letettem. Nem örökre, mert otthon egy merevlemezen láthatatlanul figyel egy. Nosza, gugli a barátom, rákerestem, hogy az én jó öreg Cerkámra mit ajánlanak. Így találtam rá a Fedora nevezetű linuxra.
Gyorsan felment, minden szó nélkül. Aztán már csak a szükséges programokat kellett beszerezni. De ez is pár perc volt csupán. Lett egy működő, egyszerű, és gyors rendszerem.
A következő lépés, hogy összeismertessem a Fedorát a Samsung Galaxy S-emmel. Ez kissé nehéz feladat volt, de megtaláltam rá a megoldást. Ugyanis hiába linux rendszer az Android, attól, hogy rádugom a laptopra, fel sem ismerik egymást. Mivel nem én lehetek az egyetlen, aki hasonló problémával küzd, leírom a menetét. Nem nehéz.
Tehát Galaxy S-ről beszélünk, ugyebár:
Beállítások – Vezeték nélküli és hálózati – USB beállítások – itt be kell jelölni a “Háttértár” pontot. Rádugom a linuxos gépre. A telefonon megjelenik a kis zöld Android, alatta egy gomb: “USB-tároló csatlakoztatása” felirattal. Rányomunk, és a gépünkön máris megjelenik egy ablak, amik a telefonon tárolt mappákat mutatja.
Sajnos az még nem jutott eszükbe a gyártóknak, hogy linuxhoz is írjanak telefon-szinkronizáló programot. Így “csak” a fotóinkat, zenéinket, videóinkat pakolhatjuk ide-oda. De már ez is valami.

Sok hezitálás után kitaláltuk, hogy lányunk ló-mániáját figyelembe véve, idén karácsonykor valami használható dolgot kap ajándékba. A tavalyi Buzz Lightyear figura azóta is ott csücsül a játékosszekrény tetején. Nem csodálom buzz-i nagy.
Nézelődtünk egy áruház játékosztályán, ahol Kispipi rögtön szívébe (és majdnem karjaiba) zárta a mini-póni figurákat. Lehet kapni hozzájuk kis házat, nagy házat, korcsolyapályát, meg óriáskereket. A lovak pedig 700 forint körül vannak. Ez utóbbiak “zsákbamacskás” csomagolásban adagolva. Azaz, nehogy azt vedd meg, ami nincs meg a gyereknek.
Tehát az ötlet megvolt. Otthon körülnéztünk a neten, hogy ezek a cuccok milyen áron mozognak általában. Így találtunk rá a pónikhoz tartozó kastélyra. Rögtön elkezdtük keresni, de az ország egyik webáruházában sem kapható. Már majdnem megrendeltem az e-bayen, vagy az Amazonon, mikor Eper rátalált a Vaterán az egyetlen, gyári csomagolású “Filly álomkastély”-ra. Ebben az esetben szerencsére teljesen mindegy, hogy német árú (ellenben a Buzz-al, ami csak angolul, és spanyolul beszél), mert ez csak zenél, és világít. Van hozzá négy ló, kinyitható, és a fülénél fogva hurcolható. Hátra dőlhetünk. Megvan a gyereknek az ajándék. Most már csak a felnőttek vannak hátra.

Tegnap volt a székház búcsúztató buli, szigorúan “a sajtó kizárásával”. Egy jó húsz éves korszak lezárult. Nekem “csak” közel tíz évem volt benne.
Persze nem mentem el. Eper sokáig dolgozott, én meg Kispipiztem, mert egyébként csak hétfőn találkoznék vele legközelebb.

Visszatérve a témához: a bulin megjelent kollégák szerint beigazolódni látszik az amivel hetek óta “viccelődöm”. Konkrétan, ha a kirúgott kollégák visszaszivárognának a régi székházba, onnan folytathatnák, ahol abbahagyták. Bizony. Annyi jó szakember került utcára, hogy akár egy új csatornát is be lehetne indítani. Már ha volna rá kereslet.