Börze

Az idei első képregénybörze, ami a múlt hétvégén volt, sem múlt el nagyobb kiadás nélkül. Igaz, hogy nem maradt semmim régebbi kiadványok beszerzésére, de a felhozatal így is több, mint kielégítő. Azt hiszem, egy időre lemondok a Pókember első sorozatának, utolsó pár számának beszerzéséről. Ha csak valamilyen csoda folytán az utamba nem kerülnek.

Börzés zsákmány

Később megpróbálok az olvasás sorrendjében írni róluk pár sort. De senki ne számítson szuperlatívuszokra, mint NerdBlog, vagy a NeroBlancoComix-on.


  • Maximum Bonelli – Árvák
  • Maximum Bonelli – Suttogó Szél
  • Maximum Bonelli – Nathan Never
  • Dragonero 3.
  • Dragonero 4.
  • Céltalan
  • Umbrella Academy 1.
  • Saga 2.
  • Hellboy 5.
  • Usagi Yojimbo 7.
  • Spawn 1.
  • Majomdaráló
  • Barangolás(ok)
  • Asterix Hispániában
  • Asterix és az aranysarló

Digitálisan

Minap elkezdtem egy arcot rajzolni a vázlatfüzetembe. Később kihúzófilccel rajzoltam át a ceruzavonalakat.

Másnap láttam egy riportot Molnár Gáborral, aki szerintem az egyik legjobb hazai képregényrajzoló. Ebben mesélt a japán mangakák által használt screentones-fóliáról, amivel a rajzok részleteit szokták árnyékolni. Tetszenek azok a színezések, amiknek textúrájuk van, ezért gondoltam, hogy kipróbálom. Persze ilyen fólia itthon nem kapható, ezért befotóztam az iPad-el a kihúzott rajzot, és átrajzoltam Procreat-ben.
Utána kerestem screentones brush-okat, és nekiláttam a kép textúrázásának (már ha ezt így mondják).
Először fekete, és szürke pöttyökkel próbálkoztam, aztán kipróbáltam színekkel is. A végeredmények:

Kinek, melyik tetszik?÷)



Mindig

Minden évben próbálom feleleveníteni a blogot. Gondolom már alig, vagy egyáltalán nincs olvasó.
Jó lenne kiírni magamból a sokmindent, de egyelőre azt hiszem arra fogom használni a felületet, hogy megmutassam a rajzaimat, egyfajta portfóliót hozva létre. Persze azért írások is lesznek…
De freeblog-szerű aktivitásra nem igazán lehet számítani.
Meglátjuk.


Másik világ II.

Halottak napjának estéjén, mindig kimentünk nagymamámmal a köztemetőbe, egy pár “kódiskaláccsal”, és egy nagy halom gyertyával. Nem mint ha olyan sok hallottunk nyugodott volna ott. A mécsesek arra szolgáltak, hogy Mamó segíthessen azokon a lelkeken, akiknek már rég nem gyújtottak irányfényt a sírjukon, hogy visszataláljanak ez élők közé.
Vagy épp ellenkezőleg. Végre elmehessenek.
A temetőben sétálva figyeltem, ahogy a sírok egyik oldalán az élők beletemetkezve az emlékeikbe merednek az elhunyt szeretteik neveire, miközben azok, az élőknek láthatatlanul a sír másik oldalán figyelték élő rokonaikat.
Igyekeztem elkapni a gyertyagyújtás pillanatait, mikor a pislákoló fény körébe megérkeznek az “odaátiak”. Varázslatos érzés volt.
Egy ilyen éjszakán figyeltem fel egy sötét, bár frissnek tűnő sírra, ahol egy lehajtott fejű, halvány gyerek álldogált.
Nyáron olvasott az újságban nagyapám egy családról, akik az M7-en vesztették életüket egy autóbalesetben. Anya, apa, és a hét éves kislány.
Még a fényképüket is lehozták a drámai hatás kedvéért, ahogy szépen felöltözve, mosolyogva pózolnak egy ház előtt.
Ennek a családnak a kislányát láttuk meg, ahogy a saját, és szülei sírfelirata előtt zokogott.
Úgy tűnt, hogy szegény valamiért evilágon ragadt, és nyár óta senki nem járt a sírnál.
Mamó csendben letette a cókmókját egy fejfa mellé, és lassan odalépett a sírdogáló kislány mellé.
– Ne aggódj kedvesem! – mormolta halkan – Mindjárt segítünk a dógodon.
Azzal a zsebébe nyúlt,  kivett belőle egy mécsest, és meggyújtotta. Figyelte ahogy a láng elkapja a kanócot, közben egyik tenyerével eltakarta, nehogy a szellő elfújja. Majd beletette egy pici üveglámpásba, és finoman a sír táblája elé állította, miközben halkan mormogott egy imát, vagy egy varázslatot.
Alig koppant az üveg a márványon, a gyertya fénykörében megjelentek áttetszőn-fényesen a kislány szülei. Szinte egyszerre nyújtották a kezeiket egymás felé. A felnőttek léptek egyet, a lány felröppent, és máris egymás karjában voltak. A három fej összeért, mint egy sátor teteje. Újra eggyé vált a család.
Aztán felénk fordultak. Szinte még fényesebben ragyogtak, mint mikor megjelentek. Arcukon boldog mosoly, az apuka karjában a kislánnyal, mellettük az anyuka. Mindhárman egyszerre intettek nekünk. Mint ha a szájuk is mozgott volna, de a szél hangján kívül nem hallottunk semmit. Intettünk mi is, aztán csendesen szedelődzködni kezdtünk.
Mikor újra a sír felé néztünk, már csak a mécses pislákolt halványan a márványon.

 

Másik világ I.

 


Haj

Lányunkat nagyon zavarja, hogy a rövid haja miatt sokszor fiúnak nézik. Az iskolában is megkérdezik tőle más osztályba járó gyerekek, hogy fiú-e, vagy lány?
A legviccesebb, és egyben legelképesztőbb számára az volt, mikor tavaly egy lány oda küldte hozzá a barátnőjét azzal az üzenettel, hogy bejön neki.
Természetesen akkor sem fogja megnöveszteni a haját, mert neki így kényelmes, így szereti, és ahogy ő mondta: az emberek hülyék!
Büszke vagyok a lányomra. ÷)

 


Fáj

Fájt az alvás, úgy az éjszaka közepétől, szó szerint.
Többet kellene mozogni, mert az ülés megöl. Tényleg.
Hetente egyszer elmegyek túrázni, ha az időjárás is engedi, meg ha úgy jön ki a szabadnapom. Legutóbb már 22 kilométert mentem a Pilisben. De ez nem számít.
Próbálok heti egyszer eljutni jógaórára. Ami nem egyszerű, mert ha szabadnapos vagyok, nem biztos, hogy az oktatónak is van órája. Lehet hogy be kellene nézni egy másikéra is, de én ragaszkodó típus vagyok.
12 óra a munkaidő. Ha éjszakás vagyok, olykor bebólintok a székben majd’ két órára. Aztán hajnalban haza, beugrom az ágyba, alszom délig. Utána este, normális időben szintén ágyba.
123 évig hogy fogom így bírni?