pazzo Gondolatok a burokból

Ki tudja, hogy hányadszorra mondom, de egy kicsit most újfent nem leszek. Úgy érzem a szavak elkoptak. Nincs inspiráció, s nincs kreativitás sem. Kiégtem, vagy csak csökkent a lendület? Nem tudom. Régebben jobban ment. Még takarítok egy kicsit, félbehagyott sablonokat törlök.

Nem áll meg az élet. Hétvégén ismét a tanyán voltunk, ahol egyedül, hármasban lehettünk, mert Eperke szülei elutaztak. Csend, nyugalom, egy kis pancsolás a helyi strandon. Holnap jönnek az amerikai rokonok. Ha sikerül elpasszolni a holnapot, talán még én is kimegyek eléjük a reptérre, hogy Kispipinek mutogathassam a teraszról (tényleg, ki lehet oda menni manapság?) a "Jumbo Jet"-et. Már napok óta ezt mondogatja.

Mondanám, hogy addig ki-ki kedve szerint olvasgassa az archívumot. Akad talán ízlés szerinti. De lehet, ehhez már nagyon kell unatkozni. Szóval majd jövök valamikor. Addig is, szép napokat mindenkinek!

Olvasom, milyen hisztéria van szegény "VB-polip" körül. (Egyébként marhára nem érdekel a foci.) Ez is valami hasonló lesz, mint amikor Izaura szabadulásáért gyűjtöttek, vagy a vakot játszó sorozatszereplőnek, a szem-műtétjére. Olyan hiszékenyek az emberek. Pedig a lábasfejűnek egyszerűen csak mázlija volt. Képzelem, ahogy hosszú sorok kígyóznak az akváriuma előtt. Valaki a lottószámokat próbálja megtudni tőle, fiatal lánykák meg két-három pasi fényképét nyomják az üveghez, hogy tanácsot kérjenek, melyiket válasszák. A végén még becsavarodik szegény pára, aztán mehet a levesbe.

Egyébként tegnap Kispipi átesett a vízkeresztségen. Délután kilátogattunk a helyi strandra. Öt órától féláron áztattuk magunkat. Hétkor meg úgy kellett kirobbantani a kölköt a medencéből. Látni kellett volna. Azt sem tudta, hova tegye magát. Eleinte nevetve sikkantgatott, már azt hittem, bereked estére. A gyerekmedence vizicsúszdájánál vagy hússzor kellett sorba állni (lépcsőn föl, csúszdán le. Figyelj, jön a gyerek! Vigyázz, megy!). Később betotyogtuk a strand egész területét, és mentünk egy kört az "élménymedencében". Aztán már csak úszkált össze-vissza, de le nem lehetett mosni a vigyort a képéről. Estére nem kellett altató. Csak én kínlódom az eldugult orrommal.
Sajnos fotót nem csináltam, mivel nem vittünk telefont, fényképezőgépet. Csak kevés pénz volt nálunk elővigyázatosságból, nehogy megdurrantsák a családi vagyont. Igaz, kabint béreltünk, ott volt minden cuccunk. Karúszót vettem délelőtt a gyereknek, úszógumit meg a strandon. De az is olyan művelet volt, hogy a pultnál kinéztem, aztán kabinba be pénzért, közben szóltam a kabinos-bácsinak, hogy rögtön jövök, úszógumi vétel, aprót kabinba be, és uzsgyi vissza a medencéhez. Azért adtam a bácsinak egy százast a nap végén (Tényleg. Szoktak adni manapság?).

Mint mondám, még mindig náthás vagyok. Nyáron a legnagyobb melegben. Jó kis szabad hét ez is. Már azt sem tudom, mit csináljak kínomban. Egyébként nem olyan vészes. A bal orrlyukam már szelelget. A jobbon meg agyvérzéses orrfújás sem tud segíteni. Áldom a klíma feltalálóját, de ésszel kéne ezt is használni.

A környéken majd' minden játszóteret felújítanak. Mi szülők nagyon örülünk, mert az idáig favorizált pici, de hőségben kibírhatatlan játszóteret kiváltotta egy nagyobb, és árnyasabb. Eddig lepukkant volt, de ma már a homokozók betonkávájára fa ülőkét szereltek, hoztak mászókát, házikós csúszdát. És Kispipi felfedezte, milyen jó is a régi, piros hinta. Ugyanis azt még nem cserélték le. Lesem a jómunkásembereket minden nap, mert hátha meglehetne szerezni az egyiket, pár ezresért (esetleg sörért) cserébe. Levinnénk a tanyára, és a Pöttömnek lenne végre saját, normális hintája. Ha tud valaki eladót, kérem jelezze a szerkesztőségnél!

Azzal kezdődött, hogy hajnalban, munka után settenkedtem haza, a lehető legnagyobb csendben, hogy a lányokat fel ne ébresszem. Mikor beléptem, épp Kedvesem állt a konyha közepén a felmosóval, káromkodva, mert hogy ismét beáztunk a felettünk lakótól. Kispipi álmosan pislogott rám a nappaliból. Így hát az áhított aszpirint, és ágyat el kellett halasztanom. Mentsük a menthetőt a konyhaszekrény tetejéről.

A csajok később leléptek. Addigra már én is aludtam. Valamikor hét után kerültem ágyba. Kb. délután egykor arra ébredtem, hogy valahol istentelenül vésnek, fúrnak. Kénytelen voltam kikelni az ágyból. Délután felkerestünk pár játékboltot, mert a Pöttöm nagyon észben tartja, hogy be lett neki ígérve a kamion, ha ügyesen végzi a dolgát a bilibe. Ezt mindig szóvá is teszi. De egyik boltban sem leltük az áhított játékot. Marad a netes rendelés.

A duma-gyárba menet háromszor zuhogott az eső. Szerencse, hogy a legutóbbi Decathlonos vásárlás során szert tettem egy igen jó, s régen vágyott esőkabátra. Ehhez képest a nadrágom nem vízálló. Mire beértem, tiszta víz lett a gatyám. Szó szerint elverte az eső a seggemet. Van bent váltó pólóm, cipőm. De erre nem gondoltam (tart valaki a munkahelyén nadrágot?). Mondhatom, izzadásra, ázott felsőrészre, valamint talaj-menti fagyra fel vagyok készülve. A beszarás eszembe sem jutott. Szóval gatya egy szál sem a szekrényemben. Úgyhogy vizes (de gyorsan száradó) nadrágban, náthásan várom a hajnalt. Szép kis nap, mi?

Nézegetem az Android-os telefonokat. Egy valami szembeszökő velük kapcsolatban.
Ez az operációs-rendszer linux alapú, ezért (is) nyílt forráskódú. Ha mondjuk netbook-ból windows-ost, vagy linux-ost vásárolnál, akkor az előbbi drágább pár ezressel, mert a Microsoftot meg kell fizetni ugye.

Akkor az Android-os telefonok miért a legdrágábbak?

Kép: livbit

Ilyen az én formám. A nyár közepén megfázással küszködöm. Nyilvánvaló ok, hogy mikor délben elindulok dolgozni, akkor van a legmelegebb. A duma-gyár meg úgy le van hűtve, hogy jegesmedvék táncolnak bent, balalajka kísérettel.

A lányom ma kiküldött a szobából, mert olyan rettenetesen trombitáltam.

Ez az éjszakás hét is jól kezdődik.

Amikor játékboltban jártamban-keltemben meglátok egy-egy óriási plüss mackót, mindig az jut eszembe róla, erre vajon kinek van szüksége?

Ezek a hatalmas, puha állatok általában vigasztalásra szolgálnak. Nekem legalábbis azt jelentik. Mikor a szülők különmennek, az apuka (mert jószerével mindig az anyuknál marad a gyerek) az első láthatási napon beállít egy ilyennel. Mintha egy hatalmas plüss állat pótolni tudná a családi biztonságérzetet, ami addig a gyerekben kialakult. Vagy csak ki akarja vele fejezni a szülő, hogy "ennyire szeretlek"?

Kispipinek már két nagy mackója is van. mindegyiket anyuéktól kapta. Ők azok, akik bár szeretik, s mindent megvennének neki, ritkán látogatják meg. Persze, mindig van valami, ami miatt nem tudnak jönni. A nagyi kicsi agyi-kapacitása (értsd: szenilis), a kutya, na meg a munka. Atyám mosógép-szerelő, és sokszor hétvégén is dolgozik.

Ha jól emlékszem, én sohasem kaptam apámtól a válásuk után ilyesmit. Azt hiszem, anyu vett nekem egyszer egy akkora kutyát, amin még lovagolni is tudtam. S az akkori élettársától kaptam egy nagy, dörmögő mackót.

Legyen bármekkora egy játék, a nagy ürességet nem lehet betömni vele.

Repül a nyár. Már július van. És itt vannak az ehavi hátterek.

Valahol olvastam, milyen hisztériát váltott ki pár helyen az az egyelőre "mendemonda", hogy pártunk, és kormányunk szeretné, ha a bloggerek nem tudnának elrejtőzni névtelenségük mögé a Nagy Testvér szeme elől. Ez ellen még egy Facebook-csoport is alakult.

A TASZ álláspontja:

"...A Javaslat szerint a törvény hatálya alá tartozó valamennyi tartalomszolgáltató köteles regisztrálni a média felügyeletét ellátó hatóságnál, beleértve a 250 ezer magyar nyelvű blogot és több millió magyar nyelvű szerkesztett honlapot is. A TASZ álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás joga is csorbul a hatósági regisztrációval, indokolatlan az ilyen jellegű adminisztrációs teher bevezetése valamennyi szolgáltatóra vonatkozóan..."

Ehhez tán még törvény sem kell. Mi, bloggerek általában azért írjuk ki az éterbe a gondolatainkat, mert meg szeretnénk osztani a világgal. Röviden: egoisták vagyunk. S ezt elősegíti, ha például a blogunkat beregisztráljuk a Facebook-ra, vagy más hasonló szolgáltatóhoz, hogy még többen olvassanak minket, hogy még több helyre eljusson a "hangunk". Tehát itt az első pont, ahonnan meg lehet tudni, ki az adott blog gazdája. Ha van Facebook-od, máris arcot mutatsz a világnak. A másik, amibe én is beleesek, az a saját domai-név. Csak be kell menni a regisztrátorhoz, és megkérdezni: "csókolom, a gipszjakab.hu oldal kihez tartozik?", s lám, a Nagy Testvér információhoz jut.

Szintén minap olvastam egy cikket arról, hogy az ifjú titánokat, akik először netre kerülnek, milyen fontos lenne megtanítani arra, hogy semmilyen személyes adatot ne adjanak ki magukról idegeneknek.

Nos, hát Hölgyeim, és Uraim! Ez megszívlelendő jó tanács a bloggereknek is.

Friss: Vicclaptól kért helyreigazítást a kormány! Észak-Korea! Jövünk!

Múltkor olvastam SzuperApu röpke kritikáját Neil Gaiman új könyvéről. Pár nap múlva épp egy könyvesboltban lébecoltam, kezembe akadt, és elkezdtem olvasni. Nem tudtam abbahagyni. Kénytelen voltam megvenni. Aztán csak olvastam, és olvastam. Két nap alatt végeztem a művel. Jól kitoltam magammal. Ugyanis a könyv letehetetlen. A történet észrevétlen sodor magával, és nem nyugszol, míg végére nem érsz.

Mivel a múltkor nem nyertem meg, megvettem Stephen Fry új könyvét, puszta kíváncsiságból. De már megbántam. Valahogy nem érdekel egy meleg srác élete, egy angol bentlakásos iskolában. Örömmel tettem félre. (Ha valakit érdekel, eladnám, vagy elcserélném, pl. a Soseholra!)

Nem írok hosszasan. A kritikákat meghagyom a hozzáértő könyves, vagy filmes bloggereknek. Bővebben a molyon olvashatsz róla. De inkább vedd meg.