Tíz

Mostanság ünnepeljük tizedik évfordulónkat.Szép sorjában jönnek a napok: az első találkozás, az első csók…
Jönnek az emlékek: piknik a várfal tövében, mikor kávét hozott a Szot-szálló tetejére egy Miki egeres baba-itatóban, s előtte leintegettem neki fentről a buszmegállóba. Rohanós reggelek az akkori albérletemből. Lenne még mit sorolni.
Egy hónap múlva pedig jön együttélésünk tizedik évfordulója, mivel szeptemberben közös albérletbe költöztünk. Azóta nem vagyok egyedül a világban.

Szerencsére sokat fotóztam akkoriban, így képi emlékeket is fel tudok sorakoztatni a sok érzés mögé. De sosem néztük meg őket.

Tíz év azt mondják, nagyon sok idő. Voltak jobb napok, voltak rosszabbak, és olyan semmilyenek. Továbbra is szeretjük egymást, még ha nem is olyan fájón, mint az első években. Biztonságos tíz év volt ez, mert egymásra támaszkodhattunk, ha a sors valamiként gáncsot vetett elénk. És jó látni, hogy emberek mennek el mellettünk, családok szakadnak szét, de mi egymás mellett, kéz a kézben állunk rendíthetetlenül, mint egy bástya az élet ostromában.

Babám!
Úgy érzem ezt az évfordulót nem tudom méltóképp megünnepelni. A vacsora az étteremben, meg utána a színházi előadás számomra kevés. Nem fejezi ki amit irántad érzek.
Köszönöm Neked ezt a tíz évet. A jó, és a rossz szavakat, a kiabálásokat, és a csendben suttogásokat, a könnyeket, és a mosolyokat, nevetéseket.
Köszönöm a tíz év életet, és legfőképp: köszönöm Neked Kispipi életét.
Nagyon-nagyon szeretlek!
Csóki!
Smucid

 


Ünnep

Nem volt rossz március 15, bár nem kezdődött valami fényesen.
Mikor szerdán elmentünk az óvodába a zsebsárkányért, épp mérte az óvónő a lázát, mert nagyon fájt a füle a gyereknek. Gyorsan felöltöztettük, és karomba kapva elvittük a bömbölő Kispipit az orvoshoz, ahol gyógyszeres vattát kapott a fülébe. Megvolt élete első fülfájása. Fel voltunk rá készülve, hogy a hétvége ennek tükrében rémes lesz.
Szerencsére másnap már kutya baja sem volt, úgyhogy mehettünk a barátokkal a várba, huszár nézőbe. Sok mindent nem láttunk. Voltak ugyan lovak, meg katonák egy elkerített részen a régi honvédelmi minisztérium épülete mellett, de akkora tömeg bámulta őket a rácsokon keresztül, hogy alig lehetett oda férni. Aztán elsétáltunk a Mátyás-templomig. Ettünk kenyérlángost (alig volt rajta cucc, mert a szélét adták, pedig hármat is vettünk), meg kürtöskalácsot. S mivel ugye lányunk van, ezért mit kellett vennünk neki? Naná, hogy kardot, meg pajzsot. Aztán a Halász-bástyánál levonultunk a várból, és mindenki haza ment.
Este be sem kapcsoltuk  tévét, csak az új Big Bang Theory-t néztük meg. Ma olvastam a neten, hogy mennyi hülyeség hangzott el az ünnep alkalmából, mindenféle politikus-szerű ember szájából. Mi elkerültük őket. Így legalább nekünk normálisan telt ez a nap.