A múlt hét lassan telt, szerencsére. Az a fajta jóleső lassúság volt, amelynek végén az ember a fejéhez kap, hogy atya ég, holnap dolgozni kell.
Próbáltuk tartalmasan eltölteni. Nem mentünk a tanyára punnyadni, unatkozni. Inkább majd’ minden napra csináltunk valami programot.
Tettünk egy kört a fogaskerekű-úttörővasút vonalon. Kispipinek megvolt az első mozi élménye is. Megnéztük a Micimackót. Szerintem ekkora gyereknek még nem a Verdák 2 való. Ellátogattunk a Budakeszi Vadasparkba, ahol ismét megállapítottuk, hogy a helyre ráférne egy alapos felújítás, vagy funkcióváltás. Mondjuk lehetne sérült állatok befogadó állomása, mint a Margit szigeten.
Érden is voltunk barátoknál. Grilleztünk a teraszon (most jobban sikerült, mint múltkor), és egész nap elvoltak a gyerekek egymással. Nem volt szülő nyúzás. Így pihentető.
Vettünk egy sportsárkányt. Ez az a fajta, ami úgy néz ki, mint egy sárkányrepülő, és két zsinórral lehet irányítani. Eperkének sikerült a legmagasabbra röptetni. Talán nem volt elég erős a szél. Aztán megnéztem a youtube-on, hogyan is kell “profin” röptetni. Jöhet a szél!

Ahogy lenni szokott, a szabadság utáni második nap már fáradtak vagyunk. Engem legalábbis pikk-pakk leszív a hajnal 4 órás ébredés. Hiába a magnézium szedése, meg a napi négy kávé.

Hétfőn még kihasználtam a megmaradt kreatív energiáimat, és elkezdtem photoshop-pal “alkotni”, gyakorlás képpen. Hogy mi lesz ebből, meg ebből? Fogpiszkáló.

Mától tiszta levegő, csend, nyugalom és Márka meggy. Egy szóval, szabadhét. Pár napig ismét vidékre vonulunk. Végtére is, mindjárt vége a nyárnak, és ki kell használni a maradék jó időt.

Most egy kicsit eltűnök. Amikor felébredek, nyakunkba vesszük a várost, Kispipit betesszük egy kúp után a kocsiba, és meg sem állunk San Nicoláig. Pár nap, ha az idő is engedi. Nem is jöhetne jobbkor a szabad hét. Tele a hócipőm az emberekkel. A kicsinyességükkel, önzésükkel, nyavajukkal.

Nekem csak három hét a nyár. Minden hónapban hét nap. Ez lesz a második. Nem kérem, hogy negyven fok legyen, csak ha lehet, ne essen annyit az eső. S ami a legfontosabb, végre együtt legyek úgy a csajokkal, hogy nem korán keléstől vagyok nyúzott, vagy a reggeli lefekvéstől. Talán lesz módunk egy-két programra. Állatkert, városi séta, Eperkével végre egy mozi (mit is láttunk legutóbb? Talán a Lecsót. De akkor már dübörgött a pocak.), kávézó.

Persze leszek neten is. Olvasom a feedeket. Bár töröltem pár blogot, de még így is maradt 112, amit olvashatok. Van pár "halott" blog is ebben a sorban. A politikai bejegyzéseket mostanában olvasás nélkül otthagytam. Azt is unom.

Szerencsére olvasnivalóm akad. Még tart a Forrest Gump, és kollégától kölcsön kaptam az Amerikai isteneket. Ezer éve nem kaptam kölcsön könyvet. Igaz, én sem adtam.

Már csak idő kell. De lehet, hogy azt is legózással fogom tölteni.÷)

Újra itthon, illetve a duma-gyárban.

Hosszú, és fárasztó hétvégén vagyunk túl. Csütörtökön felpakoltuk Kispipit, meg a macskákat, valamint Eperke édesanyját, és tele kocsival elindultunk San Nicolára. Fotó  nincs az ominózus esetről, de az út vége felé már alig vártam, hogy oda érjünk. Sok mesélni való nincs a további napokról. Vasárnapra mindannyian elfáradtunk testileg, szellemileg. Most "pihenem ki" a megpróbáltatásokat. Elég az hozzá, hogy Kispipi egész héten le sem szállt rólam. Fogta a kezem, és húzott maga után, "homo", "bici", vagy "bú" felszólítással.

Egy átaludt hét után, az első hajnali négyórás ébredés igazi pofon az élettől. Azt mondanom sem kell, hogy mindig ez az az éjszaka, amikor nem igazán tudok aludni. Pedig nem izgulok azon, hogy mindjárt fel kell ébredni.

Az elmúlt héten igazából nem történt semmi, azon kívül, hogy Eperkém átesett a tűzkeresztségen, s én igen büszke vagyok rá. Nem rég kaptunk a szüleitől egy autót. Illetve, ők vettek egy használtat, mi meg megkaptuk a régi, gázüzemű Skodát. Após most, hogy jobban ráért, eljárt Kedvesemmel vezetést gyakorolni, mert hat éve nem volt kormány a kezében. Hétvégén pedig családostól leruccantunk San Nikolára, hogy kihasználjuk a hét, és a tavasz első napját. Így kb. 140 kilométert vezetett Babám. Biztonsági okokból Kispipi a másik kocsiban utazott. Nagyon kellemes volt a kétszer másfél órás út. Legalábbis nekem. Szegény Eperkém viszont izgult, idegeskedett. Szerencsére Após volt a felvezető, és ha nagyon lemaradtunk (erre elég kevésszer volt példa), mindig bevárt minket. Sajnos a tavasz még nem mutatta igazi arcát. Fújt a szél, de sütött a nap. Így Kispipi megismerkedhetett a homokozóval, körbe totyogta a kertet. Reggeliztünk, ebédeltünk, és délután már indultunk is haza. Rövid, de fárasztó kirándulás volt, ám gyakorlatnak nagyon megfelelt. S le a kalappal, Babám előtt.