Szép kis nap

Azzal kezdődött, hogy hajnalban, munka után settenkedtem haza, a lehető legnagyobb csendben, hogy a lányokat fel ne ébresszem. Mikor beléptem, épp Kedvesem állt a konyha közepén a felmosóval, káromkodva, mert hogy ismét beáztunk a felettünk lakótól. Kispipi álmosan pislogott rám a nappaliból. Így hát az áhított aszpirint, és ágyat el kellett halasztanom. Mentsük a menthetőt a konyhaszekrény tetejéről.

A csajok később leléptek. Addigra már én is aludtam. Valamikor hét után kerültem ágyba. Kb. délután egykor arra ébredtem, hogy valahol istentelenül vésnek, fúrnak. Kénytelen voltam kikelni az ágyból. Délután felkerestünk pár játékboltot, mert a Pöttöm nagyon észben tartja, hogy be lett neki ígérve a kamion, ha ügyesen végzi a dolgát a bilibe. Ezt mindig szóvá is teszi. De egyik boltban sem leltük az áhított játékot. Marad a netes rendelés.

A duma-gyárba menet háromszor zuhogott az eső. Szerencse, hogy a legutóbbi Decathlonos vásárlás során szert tettem egy igen jó, s régen vágyott esőkabátra. Ehhez képest a nadrágom nem vízálló. Mire beértem, tiszta víz lett a gatyám. Szó szerint elverte az eső a seggemet. Van bent váltó pólóm, cipőm. De erre nem gondoltam (tart valaki a munkahelyén nadrágot?). Mondhatom, izzadásra, ázott felsőrészre, valamint talaj-menti fagyra fel vagyok készülve. A beszarás eszembe sem jutott. Szóval gatya egy szál sem a szekrényemben. Úgyhogy vizes (de gyorsan száradó) nadrágban, náthásan várom a hajnalt. Szép kis nap, mi?

 


Csempe

Lassan vége az éjszakázásnak, és jön a szabad hét. Mióta eldőlt, azóta izgatottan várom, hogy bevethessem magam a konyhában, mint burkoló (most nem a kaja beburkolásáról van szó), csempé(sz)ző, díszburkoló, díszletburkoló…

Kitölti a gondolataimat a nagy feladat. Próbálok visszaemlékezni, hogyan is csináltuk Atyámmal, jó tíz éve. Ragasztó felken, a fogas simítóval leszedem a felesleget, marad a sok szép szürke dudor csík a falon, csempét rányom a ragasztóra, alulra fugakereszt, vízszintezés felül, a csempén, kis ütésekkel elérjük a végső paramétereit, és jöhet a következő. Rányom, fugakereszt alulra, és az előző közé, vízszintezés, kis ütések…

Lassan már álmomban is csempézek. Odáig nem is volt gond, míg meg nem hallottam, hogy anyósoméknak nem tetszik, hogy mi (én) csináljuk. Azt mondják, majd tavasszal, ha lesz pénzünk, megcsináltatjuk. Addig csak fessük le a falat, rajta a penészt. Szóval egy kicsit lelomboztak ezzel, és már izgulok is kicsit. Gyomrom görcsben, és már nem látom magam előtt, hogy fog kinézni az egész. Fogalmam sincs. Pedig olyan jó érzés volt, hogy végre valamit csinálok ezzel a két kezemmel. Mióta számítógépeken dolgozom, azóta nem volt szerszám a kezemben, maximum a teddyhenger. Próbálom vissza csalogatni a pozitív gondolataimat. Meg vissza emlékezni arra, mikor azt mondták gyerekkoromban, ehhez te túl kevés vagy, csinálj mást, én meg csakazértis megmutattam. Valami ilyen csakazértisre lenne szükségem most is. Gyerekként könnyebb volt. Mostanában rosszabbul hat rám az úgyse'.

Mindegy. Hétfőn fogom a vízmértéket, csempevágót, simítót, és beveszek két leszarom tablettát. Magunknak csinálom. Szép is lesz, meg jó is lesz. "Ilyen negatív hozzáállással nem lehet háborút nyerni!". Azt meghagyom a felnőtteknek.

Jöhetnek a jó tanácsok, hogy jól nyomjam meg a csempevágót, vagy csak óvatosan vele, meg ilyenek. 

 


Eldőlt

Tegnap beázott a konyhánk a felettünk lakótól. Illetve a rossz tömítése miatt. Tehát nyakunkba szakadt a felújítás. Mert ha már csinálunk valamit, tegyük azt teljeskörűen. Így nem "csak" festeni fogunk, de csempézni is. Ezzel a két kezünkkel. Évek óta nem csináltam ilyesmit, úgyhogy nézegetem a neten fellelhető szakirodalmakat.

Ma be is vásároltunk 12 négyzetméter csempét, és vagy 30 bordürt (border-top), vagy hogy írják. Na meg fugát, fogas simítót. Ott hagytunk majdnem harmincezret, de az áruházból kilépve valami kellemes érzés fogott el. Hogy mi csináljuk, magunknak, és végre valamit megint megcsinálunk a lakásban, pedig már három éve hogy itt lakunk.

Félek, ezek a szép gondolatok a munka közben elkopnak.