Süti

A lányomat sütni tanítottam. Természetesen süteményeket sütni, hisz mi sem állhat közelebb egy gyerek szívéhez (na és egy felnőttéhez). Mindenféle sütit kipróbáltunk, a pitétől a zacherig. Mivel elektromos volt a sütőnk, egyedül is be tudta kapcsolni. Kapott egy főzőórát. Mivel még nem ismerte a számokat, sütiket rajzoltunk a megfelelő sütési időpontokhoz. Így került az ötvenedik perchez egy alma, és egy pite, a negyvenedik perchez egy csokitorta, negyed órához meg egy linzer képe. Én rajzoltam meg az alapját, ő meg kiszínezte a filceivel.

Egy nap, épp dolgoztam, mikor megcsörrent a telefonom.
– Apu! – szólt bele a lányom. – A diótortát meddig kell sütni?
– Állítsd a csokitorta elé, eggyel. – Mosolyogtam bele a telefonba.

 


Mennyibe kerül egy álom?

Azt mondják, a pénz nem boldogít. Ez talán így is van. Bár szerintem csak a szegények találták ki, önmaguk vígasztalására. Vannak álmok, melyek eléréséhez pénz kell. Mondjuk itt az enyém. Bár sokan tudják, az én  álmom olyan "Napsütötte Toszkána"-beli. Ha valaki még nem olvasta, merem ajánlani. A lényege: elmenni Itáliába, mondjuk nyaralni. Beleszerettni egy eladó házba, megvenni, időt és fáradtságot nem kímélve rendberakni, s élni nyugodtan, békében. Talán kis panziót csinálni a ház egy részéből. Ehhez bizony pénz kell. Talán kitartás. De mindenképpen anyagi áldozattal jár. Gondolom, sokan vállalnánk ezt, csak hogy kiszakadjunk a hétköznapok fogságából, megszabadulni főnöktől, kötöttségektől, kötelességektől, vállalva valami újat. Ehhez még csipetnyi merészség, kalandvágy kell. De üres zsebbel a merészség mitsem ér. S oly sok a "ha". Ha lenne… Ha megtehetném… 

 A Te álmod mennyit ér?


Olvasok

Olvasok,csak olvasok.
Emberekről.akik mertek,és elmentek a világ egy másik pontjára,s új életet kezdtek.Boldogabbak lettek,egészebbnek érzik magukat.
Vajon mi hajtja őket?Vagy inkább az a kérdés:-miért nem mer más is?Például én?
Jó,igaz.Annak idején egy szó kellett,egy mondat,és két hét múlva kint voltam Veronában.Egy egész évig.Tanultam,dolgoztam.És ott,azon a helyen értettem meg mi az a szabadság,a boldogság,miközben hideg,csúszós tonhalakat cipeltem a reggeli fényben.
Vissza kellene menni oda.El sem kellett volna jönni.
S most ez oly hihetetlenül hangzik,hogy ha manapság én mesélem,már nem is tudom elhinni.
Boldog év.S most?Nézz rám.Itt ülök egy nyomorult tévéstúdió mellett,kilátásom sincs egy szebb jövőre.
Persze,akarni kell.De nem fárad e bele az ember az örökös akarásba?
Vagy azt hívják erős embernek?
Elvadult a világ.Jó lenne elmenni Toscanába.Szép hely,s keveset mondtam.Gyönyörű.S nyugodt.Illatos,mosolyfakasztó.
Ott kellene venni egy kis házat,letelepedni.Csak hát miből élni?
Talán Babám is megszeretné.
Ehelyett tervezgetem,hogy hitelből házat veszünk.kicsit,de a miénk.
Van értelme?Vagy csak újabb gondot vennénk nyakunkba?
Majd a jövő megmondja.Addig maradnak a tervek,álmok,vágyak…akarások.