Munkahelyi ártalom

Azt hinné az ember, van a munkahelyen egy bizonyos szint, ami alá nem alacsonyodik le senki. Mint mindig, most is tévedtem. De mekkorát!


Sose gondoltam úgy az adott cégre, mint egy hierarchikus rendszerre. Mindenkinek megvan a maga feladata ebben a szerkezetben, és senki sem jobb a másiknál. Viszont ha jól működik a dolog, mindenki munkája összeadódik, s így kerekedik ki egyetlen egésszé. Sosem néztem le embert csak azért, mert ő másik osztályon dolgozik. Persze, én is onnan jöttem. De a dolog lényege nem is ez. Hanem. Van az évben két fontos, bár szerintem teljesen felesleges nap, ami minden számítógépes rendszert használó embernek külön vesződség. Szerencsés esetben, mint a miénk, megvan az adott rendszernek a gazdája, esetleg gazdái. Ők végzik a szükséges karbantartást, frissítést, s mindazt, ami egy ilyen gazdasággal jár. Megkapják érte a maguk kis sütijét. De mi van akkor, ha a gazdák a jeles napon, mind egy szálig eltűnnek a képből? Teszem azt, az egyik lebetegszik? A másik, városon, netán országon kívül tartózkodik? Bízzuk meg az egyik dolgozót. Úgy is mindig azt hangoztatja, s ez felháborító arcátlanság, hogy szeretne többet tudni a rendszerről, hogy mit, miért, és hogyan. Nem marad meg a szimpla gomb nyomkodásnál. Még jól is jön ez a kényelmetlen kis emberke, mert ha valamit elszúr, lehet mutogatni rá, és ha minden jól megy, egy hangoskodóval kevesebb lesz, s a kiskirályság rendje végre a helyére áll. Felhívjuk tehát az adott dolgozót. Lediktáljuk neki részletesen, hogy mit kell csinálni. Végy papírt, ceruzát, mondom a receptet, mit hova tekerj, nyomj, hogy a gépezet a Te kezedtől életre keljen. Megvan? Ismételd! Ha nem boldogulnál, hívj fel. Bemenni nem tudok, csak ha nagyon-nagyon muszáj. Ha minden rendben van, ne telefonálj éjfél után. Üzenj!


Eljött a pillanat, mikor a Gólem elaludt, majd újra felébredt. A külvilág semmit nem vett észre. Ugyanolyan csendes este volt a szemlélődőknek, mint a többi. De a receptből, hogy, hogy nem, egy csipetnyi hozzávaló kimaradt. Senki nem vette észre. A Gólem él, működik, teszi a dolgát. Megkönnyebbülés. Hátra dőlhetünk. Másnap este derült ki, hogy valami nem stimmel. Persze nem nálunk. Amivel mi dolgozunk, úgy működik, mintha új lenne. A másik helységben viszont fejetlenség uralkodik. Érthetetlen, hisz egész nap dolgoztak. Öt perccel később kezdhetik az esti munkát. Ők nem indították újra a saját gépüket.


Négy nap múlva jön a telefon egy feljebbvalótól. Tudod, hogy miattad volt az a vasárnapi incidens? Mivel tudod bizonyítani, hogy nem? Állok, mint akit villám sújtott. Nem értem. Mindent megtettem, ami le van írva. Hol a jegyzetem? Egy olyan papírra írtam, amelyből minden nap kapunk egy újat, az aznapi tennivalókról. Az előző napiakat mindig egy szekrényben gyűjtjük. Túrom, keresem, de nem találom. Érdekes. Visszamenőleg az egész hónap megvan, de ez az egy, rejtélyes módon eltűnt. Gyanítom, ki tehette el. De hiába kérdezném, úgy is letagadná.

Állok. Telve feszültséggel. Ráadásul a Pöttöm is beteg. Ma vittük orvoshoz, s mikor megszúrták tűvel a pici, szinte papírvékony ujjacskáját, majdnem én is elbőgtem magam. De erősnek kell lenni. Kár, hogy ha feszültség kerít hatalmába, pesszimista leszek. Talán itt az ideje, hogy hivatásos blogger legyek. Van valakinek ötlete?

feszültség

 

Megosztom
Facebook Twitter Email

Egy válasz érkkezett a Munkahelyi ártalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .