pazzo Gondolatok a burokból

Kardoskodunk, hogy a gyerek óvodába kerüljön, de közben belegondolok, hogy milyen lesz ott neki, és kicsit elszorul a szívem. Persze, én vagyok az antiszociális a családban, de mégis. Ilyen piciként bekerül egy idegen környezetbe, egy halom idegen gyerek közé, akik szinte vadállatok. És meg kell tanulnia alkalmazkodni ezekhez, illetve beleolvadni a közösségbe. Átvenni egy csomó olyan attitűdöt, ami vagy nem tanult meg otthon, mert más értékrend szerint élt, vagy nem tartottunk fontosnak felkészíteni rá. És a felkészítésen van a hangsúly. Egyáltalán. Lehet előre gondolkodni? Milyen védelmi mechanizmust tudunk átadni egy olyan gyereknek, akinek leginkább a szülei voltak a védőpajzsa a külvilág minden vélt, vagy valós támadása ellen? S eztán változik a szerepünk? Esetleg bővül? Védünk, de egyben vígasztalunk, ha kell? Óvunk, és megmagyarázunk?
Felépült egy csöpp identitás, de ez még csak egy alap. S mi, szülők vagyunk azok, akik lerombolják, vagy hozzátesznek azokhoz a dolgokhoz, amelyek erre az alapra rakódnak. Állandóan ébernek kell lenni.
Igazság szerint, bár muszáj mennie, de mégis féltem Kispipit a közösség nyújtotta dúrvaságoktól. Tudom, persze, hogy így tanul meg élni az emberek között. Mégis félek attól a pillanattól, mikor először kell a könnyes szemébe néznem.
Hát nem fura? Amikor majd azt mondják az óvodában, hogy tessék beljebb lépni, hogy fogunk örülni. Sőt! Büszkék leszünk, hogy a mi lányunkat hívják. Ugyanakkor mégis megsiratjuk majd azt a pillanatot, amikor belép azon az ajtón.

Múltkor figyeltem fel a Sorozatjunkie-n egy új, angol sorozat ajánlójára, ami vasárnaponként megy a BBC one csatornán, Sherlock címmel. Ebből már sejteni lehet, hogy a régi, sok feldolgozást megért, nagy sikerű Sherlock Holmes-ról van szó. S hogy mi olyan különleges ebben a mostaniban? Hogy a zseniális detektív, napjainkban járja London utcáit. Kis változás még, hogy a jellegzetes kalapot, és a pipát is elhagyták. Az utóbbit viszont nikotin-tapaszokkal pótolták. Ja, majd elfelejtettem: Watson doktor blogot próbál írni, terápiás jelleggel. Lehet, hogy később így írja meg a nyomozásokat?

Gyerekkoromban nagy rajongója voltam Doyle könyveinek. Széltében-hosszában elolvastam Holmes összes történetét, kezdve a Sátán kutyájától, az emlékirataiig. Láttam majd' az összes filmes adaptációját. Kedvencem Jeremy Brett. Számomra ő testesíti meg a tökéletes Holmes-figurát. Ám ez az új, elődeinél fiatalabb, modernebb Sherlock valami fenomenális. Nem is szaporítom tovább a szót. Tessék letölteni az első részt, és várom a véleményeket ide, kommentbe. S természetesen, várom a sorozat folytatását is.

Friss: itt lehet "Tetszikezni" a facebook-on.

Erre a mese-sorozatra valaki még emlékszik? Sokat kerestem. Most eszembe jutott, és egy kicsit utánanéztem, de még a címére sem emlékeztem. Csak arra, hogy a gróf úr kocsisát Ian Turel-nek hívták. Aztán tessék, így kell megtudnom, hogy Jan Toereloer-nak írják.

Könnyű. Túl könnyű. Dühítően könnyű manapság áldozatot találni, mióta dúl a vámpír divat. Némelyik majdhogynem felvágja a nyaki ütőerét, és szívószállal, kis napernyővel kínálja magát. Meg van bolondulva a világ. Divatba jött a vámípizmus. Hol van már az áldozat becserkészése? Sötét utcán lopakodás, falról ráugrás? Vagy elcsábítani, és kiinni az életerejét? Elég csak megvillantanom a szemem, és már rimánkodnak, hogy vigyem magammal őket. Volt egy lány, aki ahelyett, hogy sikított volna rémületében, rimánkodni kezdett, hogy had fényképezze le magát velem, meg hogy egy napos réten akar a fénylő mellkasomhoz bújni. Mi van? Néztem le magamra, és majdnem otthagytam a terített asztalt. De azért csak vacsora lett belőle. És vannak a még hülyébbek. Egyik éjjel egy feketébe öltözött, hosszú kabátos fiatal srác jött velem szeme az utcán. mikor közel ért, elkezdet vicsorogni. Hosszú szemfogai voltak. Én meg azt hittem, hogy nekem akar esni, és jól lekevertem neki egyet. Erre kiesik a szájából a műfog, mert addigra már kiderült, hogy nem közülünk való, és a földön ülve elkezdett siránkozni, hogy miért bántom, meg hogy ő egy Alkonyat-gyerek, vagy mifene. Mérgemben majdnem kitörtem a nyakát. Ehelyett inkább felvittem egy templom tornyába gondolkodni. Szerintem az első harang-kondulásra megjött az esze. De úgy sipákolt, mint egy kislány, mikor a templom falán másztam fől vele a hátamon. Esküszöm, egyszer megnézem ezt a filmet, aztán elmegyek egy olyan helyre, ahol nincs mozi, és csak analfabéták lakják.

Próbáltam tumblr-re posztolni, de egyrészt értelmetlen, másrészt unalmas. Azt hiszem, tényleg arra való, amire SírWale használja. Tehát megint írok, mert egy blogger nem bír csendben maradni. Igazság szerint leginkább köpködnék, de annak nem sok értelme van. Maximum kiadom a mérgemet. Na, arra még jó lenne a fent említett hely.

A hétvégén festés volt nálunk, és a rendcsinálás közben kidobáltam egy halom régi cd-t. Volt köztük retro-pornó képes is. Valakitől kaptam anno. Régen nagy divatja volt ennek. Na, abból is lehetett volna egy tumlr-blogot csinálni.

Tehát röviden:

Tegnap láttam egy pasast kis zsemleszín kölyökkutyával. Nem lesz túl nagy, most amolyan öleb méretű volt. De amikor megláttam a manus ingén a "security" feliratot, majdnem hangosan felnevettem. Aztán eszembe jutott az a régi vicc, aminek a csattanója a "harcikutya a tököm!" felkiáltással ér véget, és inkább csendben maradtam.

Munkába menet bevitt az éhség a Batthyány téri Subway-be. Nagyon kedvesek az eladók, és a főnök. Sűrűn megköszöntek mindent. Én meg azt hittem, hogy ha benyögök egy "Csirkés teriyaki"-t, akkor kapok egy kész szendvicset. Erre megkérdezték, hogy milyen panninibe, meg milyen zöldséget, és mártást kérek bele. Álltam bambán. Minden esetre jobb mint a McDonald, ahol tegnap jártunk, és ismét megállapítottam, hogy mennyivel szarabb a Burger Kingnél. Konkrétan hurka ízű volt a McFarm szósza. De úgy kell nekem. Minek megyek ilyen gagyi helyre. Tehát a Subway-ben kaptam egy fínom szendvicset, ami ízre egy kicsit hasonlít a gyrosra, viszont marha drága.

Egyébként még mindig pihentetem az agyamat. Kezd múlni a náthám (lekopogom). Ennek ellenére semmi kreatív energiám nincs. Nem tudom, mit kezdjek magammal.

Ki tudja, hogy hányadszorra mondom, de egy kicsit most újfent nem leszek. Úgy érzem a szavak elkoptak. Nincs inspiráció, s nincs kreativitás sem. Kiégtem, vagy csak csökkent a lendület? Nem tudom. Régebben jobban ment. Még takarítok egy kicsit, félbehagyott sablonokat törlök.

Nem áll meg az élet. Hétvégén ismét a tanyán voltunk, ahol egyedül, hármasban lehettünk, mert Eperke szülei elutaztak. Csend, nyugalom, egy kis pancsolás a helyi strandon. Holnap jönnek az amerikai rokonok. Ha sikerül elpasszolni a holnapot, talán még én is kimegyek eléjük a reptérre, hogy Kispipinek mutogathassam a teraszról (tényleg, ki lehet oda menni manapság?) a "Jumbo Jet"-et. Már napok óta ezt mondogatja.

Mondanám, hogy addig ki-ki kedve szerint olvasgassa az archívumot. Akad talán ízlés szerinti. De lehet, ehhez már nagyon kell unatkozni. Szóval majd jövök valamikor. Addig is, szép napokat mindenkinek!

Olvasom, milyen hisztéria van szegény "VB-polip" körül. (Egyébként marhára nem érdekel a foci.) Ez is valami hasonló lesz, mint amikor Izaura szabadulásáért gyűjtöttek, vagy a vakot játszó sorozatszereplőnek, a szem-műtétjére. Olyan hiszékenyek az emberek. Pedig a lábasfejűnek egyszerűen csak mázlija volt. Képzelem, ahogy hosszú sorok kígyóznak az akváriuma előtt. Valaki a lottószámokat próbálja megtudni tőle, fiatal lánykák meg két-három pasi fényképét nyomják az üveghez, hogy tanácsot kérjenek, melyiket válasszák. A végén még becsavarodik szegény pára, aztán mehet a levesbe.

Egyébként tegnap Kispipi átesett a vízkeresztségen. Délután kilátogattunk a helyi strandra. Öt órától féláron áztattuk magunkat. Hétkor meg úgy kellett kirobbantani a kölköt a medencéből. Látni kellett volna. Azt sem tudta, hova tegye magát. Eleinte nevetve sikkantgatott, már azt hittem, bereked estére. A gyerekmedence vizicsúszdájánál vagy hússzor kellett sorba állni (lépcsőn föl, csúszdán le. Figyelj, jön a gyerek! Vigyázz, megy!). Később betotyogtuk a strand egész területét, és mentünk egy kört az "élménymedencében". Aztán már csak úszkált össze-vissza, de le nem lehetett mosni a vigyort a képéről. Estére nem kellett altató. Csak én kínlódom az eldugult orrommal.
Sajnos fotót nem csináltam, mivel nem vittünk telefont, fényképezőgépet. Csak kevés pénz volt nálunk elővigyázatosságból, nehogy megdurrantsák a családi vagyont. Igaz, kabint béreltünk, ott volt minden cuccunk. Karúszót vettem délelőtt a gyereknek, úszógumit meg a strandon. De az is olyan művelet volt, hogy a pultnál kinéztem, aztán kabinba be pénzért, közben szóltam a kabinos-bácsinak, hogy rögtön jövök, úszógumi vétel, aprót kabinba be, és uzsgyi vissza a medencéhez. Azért adtam a bácsinak egy százast a nap végén (Tényleg. Szoktak adni manapság?).

Mint mondám, még mindig náthás vagyok. Nyáron a legnagyobb melegben. Jó kis szabad hét ez is. Már azt sem tudom, mit csináljak kínomban. Egyébként nem olyan vészes. A bal orrlyukam már szelelget. A jobbon meg agyvérzéses orrfújás sem tud segíteni. Áldom a klíma feltalálóját, de ésszel kéne ezt is használni.

A környéken majd' minden játszóteret felújítanak. Mi szülők nagyon örülünk, mert az idáig favorizált pici, de hőségben kibírhatatlan játszóteret kiváltotta egy nagyobb, és árnyasabb. Eddig lepukkant volt, de ma már a homokozók betonkávájára fa ülőkét szereltek, hoztak mászókát, házikós csúszdát. És Kispipi felfedezte, milyen jó is a régi, piros hinta. Ugyanis azt még nem cserélték le. Lesem a jómunkásembereket minden nap, mert hátha meglehetne szerezni az egyiket, pár ezresért (esetleg sörért) cserébe. Levinnénk a tanyára, és a Pöttömnek lenne végre saját, normális hintája. Ha tud valaki eladót, kérem jelezze a szerkesztőségnél!

Azzal kezdődött, hogy hajnalban, munka után settenkedtem haza, a lehető legnagyobb csendben, hogy a lányokat fel ne ébresszem. Mikor beléptem, épp Kedvesem állt a konyha közepén a felmosóval, káromkodva, mert hogy ismét beáztunk a felettünk lakótól. Kispipi álmosan pislogott rám a nappaliból. Így hát az áhított aszpirint, és ágyat el kellett halasztanom. Mentsük a menthetőt a konyhaszekrény tetejéről.

A csajok később leléptek. Addigra már én is aludtam. Valamikor hét után kerültem ágyba. Kb. délután egykor arra ébredtem, hogy valahol istentelenül vésnek, fúrnak. Kénytelen voltam kikelni az ágyból. Délután felkerestünk pár játékboltot, mert a Pöttöm nagyon észben tartja, hogy be lett neki ígérve a kamion, ha ügyesen végzi a dolgát a bilibe. Ezt mindig szóvá is teszi. De egyik boltban sem leltük az áhított játékot. Marad a netes rendelés.

A duma-gyárba menet háromszor zuhogott az eső. Szerencse, hogy a legutóbbi Decathlonos vásárlás során szert tettem egy igen jó, s régen vágyott esőkabátra. Ehhez képest a nadrágom nem vízálló. Mire beértem, tiszta víz lett a gatyám. Szó szerint elverte az eső a seggemet. Van bent váltó pólóm, cipőm. De erre nem gondoltam (tart valaki a munkahelyén nadrágot?). Mondhatom, izzadásra, ázott felsőrészre, valamint talaj-menti fagyra fel vagyok készülve. A beszarás eszembe sem jutott. Szóval gatya egy szál sem a szekrényemben. Úgyhogy vizes (de gyorsan száradó) nadrágban, náthásan várom a hajnalt. Szép kis nap, mi?

Nézegetem az Android-os telefonokat. Egy valami szembeszökő velük kapcsolatban.
Ez az operációs-rendszer linux alapú, ezért (is) nyílt forráskódú. Ha mondjuk netbook-ból windows-ost, vagy linux-ost vásárolnál, akkor az előbbi drágább pár ezressel, mert a Microsoftot meg kell fizetni ugye.

Akkor az Android-os telefonok miért a legdrágábbak?

Kép: livbit