Válság

Még mindig nem felejtettem el bloggerként gondolkodni. Nálam ezt azt jelenti, hogy eszembe jutnak dolgok, amiket le szeretnék írni, és már el is kezdem megfogalmazni a fejemben a kezdő mondatokat. Aztán nem lesz belőlük poszt valamiért.
Mostanában valamiféle válságban vagyok, főleg lelkileg. Az ok roppant egyszerű, mondhatnám mindennapos. Nem szeretem a munkámat.
Könnyű! – mondanád, de ha belegondolsz, nem az, mert ha nem is túl jól, de azért megfizetik. Ezért a pénzért viszont 12 órát dolgozom, össze-vissza vagyok beosztva, tehát hol 4-kor kelek, hol meg reggel 6-kor esek az ágyba, és sokszor ezek között a napok között nincs kihagyás, csak van egy úgynevezett “pihenő nap”. Most gondold el: dolgozol két-három napig úgy, hogy hajnal 4-kor ébredsz, majd jön megint két-három nap, amikor délután 5-re kell bemenned, és hajnali 6-kor fekszel. Az utolsó éjszakás műszakod után, mikor délben felkeltél jó esetben, lehet hogy másnap 4-kor már csörög az ébresztő.
Persze olyan is van, hogy egymás után van három-négy szabadnap. Ritkán, de van. Meg ha előre tudod, akkor kérhetsz is a neked fontos napokra szabadot. De nem minden hétvégéd szabad. Jó esetben havonta egy, hogy a családdal legyél. Azt meg felejtsd el, hogy otthon karácsonyozz. Maximum az egyik napon.
Ezért mit csinálok? Ülök egy székben 12 órát, felügyelek egy rendszert, amihez olykor meg kell nyomnom pár gombot. Ennél nehezebb munkák is vannak, jóval kevesebb bérért, igen.
Viszont ami nincs: motiváció, kreativitás.
Ami viszont állandó, az a mindenféle fizikai fájdalom, bár ezt kompenzálom a heti túrázásokkal, és olykor beiktatott jógával, és az örökös, tompa fáradtság.
Ez utóbbi amúgy rám nagyon rossz hatással van. Úgymond egy kiállhatatlan fasz leszek azokkal, akiket pedig a legjobban szeretek. Minden szarért morgok a gyerekre, aztán persze ilyenkor Eper rámutat arra, hogy ezt nem kellett volna, akkor megsértődöm. Pedig igaza van. Csak remélni tudom, hogy nem rontjuk el Kispipit. Sokszor olvasom, hogy valaki csak úgy emlegeti a szüleit, hogy “már megint fasz az apám”, és ez szíven üt. De hiába, ha fáradtan, kő aggyal nem tudok gondolkodni sem, csak zsigerből zúdítom a mételyt a számból.

Tehát adva van egy munka, ami jól fizet, és tönkretesz. És szeretnék egy olyat, ami kreatív, jó esetben kihasználhatom a rajz “tudásomat”, fejlődhetek benne, és meg lehet élni belőle.
Viszont úgy érzem, hogy nem értek semmihez. Sokan mondják hogy jól rajzolok, kezelem a Photoshop-ot, pár grafikai programot, de ennek ellenére én bénának érzem magam.
Na, innen kellene tovább jutnom…