Szabadság

A múlt hét lassan telt, szerencsére. Az a fajta jóleső lassúság volt, amelynek végén az ember a fejéhez kap, hogy atya ég, holnap dolgozni kell.
Próbáltuk tartalmasan eltölteni. Nem mentünk a tanyára punnyadni, unatkozni. Inkább majd’ minden napra csináltunk valami programot.
Tettünk egy kört a fogaskerekű-úttörővasút vonalon. Kispipinek megvolt az első mozi élménye is. Megnéztük a Micimackót. Szerintem ekkora gyereknek még nem a Verdák 2 való. Ellátogattunk a Budakeszi Vadasparkba, ahol ismét megállapítottuk, hogy a helyre ráférne egy alapos felújítás, vagy funkcióváltás. Mondjuk lehetne sérült állatok befogadó állomása, mint a Margit szigeten.
Érden is voltunk barátoknál. Grilleztünk a teraszon (most jobban sikerült, mint múltkor), és egész nap elvoltak a gyerekek egymással. Nem volt szülő nyúzás. Így pihentető.
Vettünk egy sportsárkányt. Ez az a fajta, ami úgy néz ki, mint egy sárkányrepülő, és két zsinórral lehet irányítani. Eperkének sikerült a legmagasabbra röptetni. Talán nem volt elég erős a szél. Aztán megnéztem a youtube-on, hogyan is kell “profin” röptetni. Jöhet a szél!

Ahogy lenni szokott, a szabadság utáni második nap már fáradtak vagyunk. Engem legalábbis pikk-pakk leszív a hajnal 4 órás ébredés. Hiába a magnézium szedése, meg a napi négy kávé.

Hétfőn még kihasználtam a megmaradt kreatív energiáimat, és elkezdtem photoshop-pal “alkotni”, gyakorlás képpen. Hogy mi lesz ebből, meg ebből? Fogpiszkáló.

 


Szünet

Volna mit írni. Például arról, hogy miért foglalják el a normálatlan utasok a HÉV-en a babakocsisok, biciklisek helyét, és néznek bambán, ha az ember a képükbe tolja a kereket. Meg hogy a 105-ön miért áll meg a hülyéje az ajtóban, és nem lehet tőle felszállni rendesen. És arról, hogy após hogy változtatja néhány nap alatt picsogó szörnyeteggé Kispipit, akit egész évben megpróbálunk módszeresen nevelni, és akinek egy hét a nagyszülőkkel után még a szar is szar lesz.

Ám most egy hétig nem akarok a hülyékkel törődni. Nincs rá energiám. Ellenben a szabad hetemre terveztünk egy csomó programot. Módszeresen kihagytuk belőle a tanya-járatot. Elmegyünk ide-oda, és esténként a saját ágyunkban fogunk aludni. Ráadásul jó idő ígérkezik. Nem rohad le rólunk a gatya. Mindannyian utáljuk a nyarat. Vagyis inkább a meleget.

Pár hétig szünetel a blog. Nem mintha mostanában sokat írnék. Az idelátogatóknak minden jót kívánok, és maradok tisztelettel: bolond.

 


Egy hét


Húzós egy hét volt.

Kispipinek már múlt hét vasárnap kezdődött a születésnap, mikor atyámék feljöttek. Anyu csinált neki Túró Rudi tortát, hoztak műanyag állatokat (Manapság az a favorit. Mással nem nagyon játszik.), meg Süti szörnyet a Szezám utcából.


Hétfőn leadtuk a legkissebbet anyósnak, és elmentünk Eperkének GYES-t intézni. Laza másfél óra várakozás, öt perc ügyintézés, aztán indultunk is a munkahelyére, leadni a papírt. Én út közben leszakadtam a Mammutnál. Kellemes várakozás a jó meleg könyvesboltban (az István király blogja című könyv megér egy posztot. Sajnos a blogon már alig maradt olvasnivaló.), aztán bevetettem magam a játék boltba. Ott látszott igazán, hogy készülnek a karácsonyra. Ennyi játékot egész évben nem láttam azon a helyen. Egyébként nem vettem semmit. Eperkével a KFC elött találkoztunk, ahol megebédeltünk, aztán indultunk tortát venni. 
Ki hinné, hogy a nagy nevű cukrászdák, mint az Auguszt, vagy a Daubner olyan mint a hentes? Már mint, hétfőn zárva. Út közben átvettük a megrendelt könyveket a Bookline üzletében (végre van Csillagporom!), és elindultunk torta vadászatra. Végül kaptunk is, nagyon finom, csokisat.

Kedden megünnepeltük Kispipi születésnapját, ami szerdán folytatódott, baba-buli keretében.

A buli után, este még szétszedtük a fél konyhát megint, mert jött másnap reggel a festő. Így csütörtökön adtunk a jó munkás embernek egy kulcsot, mi meg elmentünk a Tropicariumba.

Pénteken délután befejezték a festést, így Eperke elkezdett takarítani, amit aztán szombaton fejeztünk be, mindenféle szereléssel együtt. Délután, mikor visszatért Kispipi a nagyszüleivel az állatkertből (úgy sajnálom, hogy ebből kimaradtunk), megebédeltünk (természetesen libát ettünk).

Vasárnap már tényleg nem mentünk sehová. Nehéz is volt lekötni a kiscsajt. A diavetítés kb. tíz percig volt érdekes. Mi jobban élveztük. 

Ma meg már hajnali négykor csöngött a vekker.

 


Mentem

Most egy kicsit eltűnök. Amikor felébredek, nyakunkba vesszük a várost, Kispipit betesszük egy kúp után a kocsiba, és meg sem állunk San Nicoláig. Pár nap, ha az idő is engedi. Nem is jöhetne jobbkor a szabad hét. Tele a hócipőm az emberekkel. A kicsinyességükkel, önzésükkel, nyavajukkal.

Nekem csak három hét a nyár. Minden hónapban hét nap. Ez lesz a második. Nem kérem, hogy negyven fok legyen, csak ha lehet, ne essen annyit az eső. S ami a legfontosabb, végre együtt legyek úgy a csajokkal, hogy nem korán keléstől vagyok nyúzott, vagy a reggeli lefekvéstől. Talán lesz módunk egy-két programra. Állatkert, városi séta, Eperkével végre egy mozi (mit is láttunk legutóbb? Talán a Lecsót. De akkor már dübörgött a pocak.), kávézó.

Persze leszek neten is. Olvasom a feedeket. Bár töröltem pár blogot, de még így is maradt 112, amit olvashatok. Van pár "halott" blog is ebben a sorban. A politikai bejegyzéseket mostanában olvasás nélkül otthagytam. Azt is unom.

Szerencsére olvasnivalóm akad. Még tart a Forrest Gump, és kollégától kölcsön kaptam az Amerikai isteneket. Ezer éve nem kaptam kölcsön könyvet. Igaz, én sem adtam.

Már csak idő kell. De lehet, hogy azt is legózással fogom tölteni.÷)


Négy nap

Újra itthon, illetve a duma-gyárban.

Hosszú, és fárasztó hétvégén vagyunk túl. Csütörtökön felpakoltuk Kispipit, meg a macskákat, valamint Eperke édesanyját, és tele kocsival elindultunk San Nicolára. Fotó  nincs az ominózus esetről, de az út vége felé már alig vártam, hogy oda érjünk. Sok mesélni való nincs a további napokról. Vasárnapra mindannyian elfáradtunk testileg, szellemileg. Most "pihenem ki" a megpróbáltatásokat. Elég az hozzá, hogy Kispipi egész héten le sem szállt rólam. Fogta a kezem, és húzott maga után, "homo", "bici", vagy "bú" felszólítással.

Kispipi vezet

 


Reggelt!

Egy hét munkaszünet után a hétfő hajnali 4-es óracsörgés, úgy hat az emberre, mint egy pofon. Az élettől. 

A múlt hét, köszönhetően a szép időnek is, teljes feltöltődéssel járt. Ébredés, kávé, szöszölés, aztán irány a játszótér. Hinta, homokozó, napsütés. Mire haza kecmeregtünk, Eperkém jórészt kész volt az ebéddel. Kaja, Kispipinek szundi, szülőknek csendes pihenő. Gyermek ébredése után megint séta, játszótér, vacsoráig. Olykor autózás a közeli Cora-ba, nagyszülőkhöz. És minden hétvégén telek. Két nap csend, zöld, napsütés. Gyereknek privát homokozó, boldogság. 

Szinte nem is gondoltam a munkára, a mindennapi malomra. Arra, amiből egy hete már elegem volt, hogy miután úgyszólván "kihasználnak", illetve egy ember teszi ezt, még jól ki is tol velem. Erről majd egy másik bejegyzésben szólok, ha már (megint) tele a pohár.

Tehát újra, folyamatos három hét munka, stressz. Jó reggelt!


Jól vagyunk

Köszi! Jól vagyunk. Jó az idő, és egész nap ki sem mozdulunk a játszótérről. Kispipi színét már irigylik. Hiába. Legalább ebben az apjára ütött. Hétvégén meg San Nicola-n voltunk. Kissé bajos az utazás a gyermek autó-betegségével. De legalább jól éreztük magunkat.

Pillangó

 


Tűzkeresztség

Egy átaludt hét után, az első hajnali négyórás ébredés igazi pofon az élettől. Azt mondanom sem kell, hogy mindig ez az az éjszaka, amikor nem igazán tudok aludni. Pedig nem izgulok azon, hogy mindjárt fel kell ébredni.

Az elmúlt héten igazából nem történt semmi, azon kívül, hogy Eperkém átesett a tűzkeresztségen, s én igen büszke vagyok rá. Nem rég kaptunk a szüleitől egy autót. Illetve, ők vettek egy használtat, mi meg megkaptuk a régi, gázüzemű Skodát. Após most, hogy jobban ráért, eljárt Kedvesemmel vezetést gyakorolni, mert hat éve nem volt kormány a kezében. Hétvégén pedig családostól leruccantunk San Nikolára, hogy kihasználjuk a hét, és a tavasz első napját. Így kb. 140 kilométert vezetett Babám. Biztonsági okokból Kispipi a másik kocsiban utazott. Nagyon kellemes volt a kétszer másfél órás út. Legalábbis nekem. Szegény Eperkém viszont izgult, idegeskedett. Szerencsére Após volt a felvezető, és ha nagyon lemaradtunk (erre elég kevésszer volt példa), mindig bevárt minket. Sajnos a tavasz még nem mutatta igazi arcát. Fújt a szél, de sütött a nap. Így Kispipi megismerkedhetett a homokozóval, körbe totyogta a kertet. Reggeliztünk, ebédeltünk, és délután már indultunk is haza. Rövid, de fárasztó kirándulás volt, ám gyakorlatnak nagyon megfelelt. S le a kalappal, Babám előtt. 

 


Szabad hét

Végre, kissé feltöltődtem a múlt héten. Bár tartok tőle, hogy az elkövetkezendő hetek többet kivesznek belőlem, s ráadásul napokon belül, mint amennyit sikerült magamba tölteni.

A hét eleji havazásban végre fel tudtuk avatni az új szánkót. Húztuk, toltuk, míg tartott a hó. Először azt hittük, Kispipi nem élvezi egyáltalán, mert csak ült kukán, se mosoly, se hang. Ám mikor a kapuban le kellett volna szállnia a szánkóról, éktelen sivításba kezdett. Szóval mégis tetszett neki. Ez alatt a pár nap alatt összeszedtünk némi izomlázat, és estére eléggé fáradtak lettünk. Letudtuk a telet.

Egyik nap családilag anyósékkal, elmentünk az IKEA-ba. Fél úton előjött Kispipi autó betegsége, szép folyékonyan a száján át, a reggeli, és tízórai formájában. Szerencsére a ruháját meg tudtuk menteni, így semmi akadálya nem volt, hogy folytassuk az utunkat. Megjegyzem, hazafelé semmi baja nem volt, pedig benyomott egy hotdogot. Az áruházban ismét szembesültem azzal a ténnyel, hogy lakásunk egyes helységei milyen kicsik. Az összeállított fürdőszobák, konyhák nyálcsorgatóan jól néztek ki, de akárhogy sakkoztam magamban, egyik sem illett bele a mi lakásunkba. 

Sem aznap, sem másnap, mikor tescoba mentünk (olcsó pelenka, naná), egy szemernyit sem aludt Kispipi délután. Estére már úgy pörgött, mint egy pici ringlispir. Lett is eredménye a fáradtságnak, mikor támolygásból adódóan megbotlott, és lefejelte az új porszívót. De ezen a két napon, nem kellett sokáig küzdeni az esti lefekvéssel. Hamar elaludt.