Vár

Egyik szívfájdalmam, hogy a régi játékaim nincsenek meg. Valahogy az idő folyamán elvesztek. Nem is emlékszem, hova tűnhettek. Talán nagymamám házában maradtak, amit a halála után keresztanyámék eladtak…
Sajnálom, hogy nem adhatom oda őket Kispipinek, hogy nézd, ez is a papáé volt, mikor akkora volt, mint most te.
Arra emlékszem, hogy a “magyar playmobil”, azaz a Schenk Károly által készített műanyag katonák, lovak, különféle fegyverek, lovaskocsik, és főként a vár, nagy kedvenceim voltak.
Nagymamámnál az unokaöcsémmel órákon, napokon át tudtunk velük egy-egy történetet eljátszani (főleg egy-egy Jean Marais film után). Ha jó idő volt kint az udvaron a homokban, rossz idő esetén pedig a gyerekszobában. Mindketten felszereltünk egy-egy saját figurát, azok voltak a főszereplők. A nevük Harry, és George volt (enyém volt Harry a jó lovag). Általában egymás ellen harcoltak, de aztán valahogy kiderült, hogy apánk George-ot elvitte születése napján az erdőbe, ahol aztán a rablók táborában nőtt fel, s lett belőle vezér.
Később Harry lakott a könyvespolcomon, kardal, pajzzsal ült fehér lován. Remélem még most is megvan valahol anyáméknál. Jó lenne.
Minap, ahogy Kispipi otthon játszott a műanyag lovagjaival, jött az ötlet, hogy kellene egy vár. Mert hiszen nincs hol lakniuk a lovagoknak. Én meg elkezdtem kutakodni a neten, és elmerültem a nosztalgia hullámain. Találtam eredeti, még ki sem bontott katonákat, lovakat. De ami a legjobban meglepett: még lehet kapni eredeti várat is, 7000 forint körüli áron, játékboltban is.
Én mégis használtan, de jó állapotban vettem egyet. Még pár katonát is kapunk hozzá, s alig várom, hogy megérkezzen. Karácsonyra nagyszerű lesz. Ha kibírom addig. 🙂

Nem vagyok olyan szülő, aki ráerőlteti a gyerekkorát a saját gyermekére. Nem is tudnám. De vannak kincsek, amiket jó vele megosztani.

Schenk-féle lovagvár

Schenk-féle lovagvár

 


Playmobil

Haza jött Floridából Emma unokatestvére. Mivel öt éves a
srác, ideje volt megismertetni vele gyermekkorom kedvenc játékát, amit manapság
csak "playmobil" néven ismernek. Érdekes látni, hova fejlődött több
mint húsz év alatt az egykori kedvenc. Kicsit utána olvastam a témának, és
kiderült, hogy amit régen húsz forintért vettem a sarki Ápiszban, kis nejloncsomagolásban,
az magyar volt. "Mini ember" néven került forgalomba. Akkoriban
lovagok, huszárok, cowboyok voltak a palettán. Manapság a római katonától a
tűzoltóig, teljes arzenál áll a gyerekek rendelkezésére. Tisztára, mint a LEGO.
Jó látni, hogy még mindig lehet kapni. Bár külföldön gyártják. Nem tudom,
mennyi igaz ebből a "magyar találmány, csúnya külföldiek ellopták"
mondából. Szerintem ez is valami urban legend. Az ellenkezőjét jobban el tudom
képzelni. Minden esetre mi Pjotr kuzinnal, igen sokat játszottunk vele,
nagymamám kertjében, ahol homokozóban rendeztünk csatákat, rossz idő esetén
pedig a házban, életem egyetlen gyerekszobájában, folytattuk a megkezdett
harcokat. Akkoriban hétvégenként Jean
Marais
filmeket vetítettek a tévében, és ez hatással volt a mi játékunkra
is. Tovább gondoltuk a látottakat, folytattuk, vagy épp másként fejeztük be.
Voltak saját, állandó figuráink. Harry, és George. Kitaláltunk hozzájuk
történeteket. Általában az alap az volt, hogy ikertestvérek, de George-ot
elvitte az apjuk a születésükkor valahova, ahol valakik felnevelték, rablóvezér
lett, kb., mint Robin Hood (sokat olvastuk Mándy Iván regényét),
aztán összetalálkozott a két testvér az erdőben, ahol rendszerint meglepődtek,
hogy az ellenséges sereg élén is saját magukat látják. Ezek után együtt
küzdöttek a gonoszok ellen. Első regény próbálkozásom is ezekből a játékokból született.

Kíváncsi vagyok, Dani hogyan játszik. Az első lovag
után már kérdezte, hogy ugye viszek még neki katonákat? Mit mondhatnék?
Szívmelengető kérés.÷)