Újra

Közel három év kihagyás után, Eperkém ma újra elkezdett dolgozni a magyar egészségügyben. (Egy új blogot is  ír az előzményekről) 
Kicsit felborul az eddigi jól megszokott napirend, ami Kispipi érkeztével alakult ki. Ha délelőttös vagyok, akkor nagymama jön hozzánk felvigyázni, ha délutános, akkor én viszem át ebédre a csemetét. Még az éjszakás hét gubancos egy kicsit, mert ha alszom, akkor a hangerőt a minimumra kellene csökkenteni a hálószobán kívül, de a múltkori “éles” próbán nem szerepelt fényesen a család. Mondjuk azt még kihevertem. Szabad hetemen viszont én magam leszek a pesztonka. Ez azt is jelenti, hogy fel kell nőnöm a feladathoz, és igazán apának kell lennem. Akármit is jelentsen ez.

Egészen novemberig bonyolódik így az életünk, amikor is a pöttöm már elviekben megérett az óvodára.

Délelőtt küldött egy üzenetet Kedvesem, hogy mennyire hiányzunk neki, aztán meg is beszéltük, hogy most már meg tudja érteni, mikor én is ilyeneket írok neki, egy-egy túl hosszúnak tűnő napon. Nehéz az elszakadás.

 


Reggelt!

Egy hét munkaszünet után a hétfő hajnali 4-es óracsörgés, úgy hat az emberre, mint egy pofon. Az élettől. 

A múlt hét, köszönhetően a szép időnek is, teljes feltöltődéssel járt. Ébredés, kávé, szöszölés, aztán irány a játszótér. Hinta, homokozó, napsütés. Mire haza kecmeregtünk, Eperkém jórészt kész volt az ebéddel. Kaja, Kispipinek szundi, szülőknek csendes pihenő. Gyermek ébredése után megint séta, játszótér, vacsoráig. Olykor autózás a közeli Cora-ba, nagyszülőkhöz. És minden hétvégén telek. Két nap csend, zöld, napsütés. Gyereknek privát homokozó, boldogság. 

Szinte nem is gondoltam a munkára, a mindennapi malomra. Arra, amiből egy hete már elegem volt, hogy miután úgyszólván "kihasználnak", illetve egy ember teszi ezt, még jól ki is tol velem. Erről majd egy másik bejegyzésben szólok, ha már (megint) tele a pohár.

Tehát újra, folyamatos három hét munka, stressz. Jó reggelt!


Önérték

Már tegnap elkezdődött a "gyilkos hét". Azaz, megint éjszakás vagyok. Ilyenkor még nagyobb a vágyam arra, hogy este az olvasólámpa meleg fényénél,nyakig betakaródzva, Herriot-ot olvassak, miközben Kedvesem békésen szuszog mellettem. Na, ebben egy hétig nem lesz részem. Helyette a reggel első fényei fogják megvilágítani az ágy felé vezető utamat. S vannak pillanatok, mikor munkába menni is nehéz. Mint például ma, amikor Kispipi felébredt, és a karomba vittem ki a nappaliba, leültem vele a kanapéra Eperkém mellé, és a Pöttöm az ölemben ülve, hozzám bújva, bamba fejjel ébredezett. Az ilyen, és ehhez hasonló pillanatokat nem cserélném el a világ minden kincsére sem. Persze az efféle élmények után mindig átkozom magamat, hogy hiába vagyok otthon, még mindig túl sok időt töltök a monitor elött. Nagymamám mondása jut eszembe: "az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján". Mamókám! Jó nagy marha a te szegény unokád!

 


Vége

Gondoltam, ha már az ünnepeket végig dolgoztam, 27.-től szabad hetes vagyok, nekem onnan indul az igazi karácsony. Amolyan nyugalmas, hátradőlős, nem kell menni dolgozni napok. Bejgli, zserbó, és finom étkek. Együtt étkezések. Ahogy elképzeli az ember az igazi ünnepet. Aztán most tessék. Vége a karácsonyomnak. Be kellett jönnöm éjszakára dolgozni, mert egyik kollégám kiesett.


Önbizalom

Megint munka. Egy kedves barát azt mondta minap, több önbizalomra lenne szükségem. Azt hiszem igaza van.Mostanában annyi minden okoz feszültséget. Nem otthon. A duma-gyárban. Szóval este elhatároztam, kihúzom magam, és nem agyalok folyton azon, mi lesz ha…

Bár megint szóba került egy második gyerek. És megint beférkőzött gondolataimba, a mi lesz ha… Nem ösztönös tiltakozásról van szó. Mostanában megmutatkozik a gyereknevelés szebbik oldala. Mint például tegnap is. De Damoklész-kardja szerűen mindig ott lebeg a fejünk felett, hogy mi lesz ha valamiért a jövő évben nem lesz munkám. Mert, ahogy Tímea is írta minap, a gyerek pénz. Sok pénz.

Észre sem vettem, s megváltozott a véleményem az életről. Régen nem érdekelt, mennyit dolgozom, illetve mennyit nem. Szerencsére élvezhettem a szabadúszó szabadságát. Aztán lett egy normális állásom. "Biztos" háttér, változatos munkaidő, nem rossz fizetés. Legbelül tudtam, hogy azért vállalom, mert családot akartunk alapítani. Nem akarom piedesztára emelni magam. De tény, ha nem kerül szóba a gyerek, talán még mindig világosítóként dolgozom. És hozzá kell tennem, mióta ott hagytam a színházat, és elvégeztem egy informatikus iskolát, valami számítógépes munkáról álmodtam. Megkaptam. És ha már ilyen "stabil" háttérrel rendelkezem, jöhet a gyerek. S most csak arra tudok gondolni, hogy jövő ilyenkor is nyújtani tudjam azt, amit eddig. Már érdekel a jövő.

Bizonytalannak érzem a helyzetet a munkában. Keresem az alkalmat, hátha találok valami mellékest. Számítógépes, internetes munkát, amit bárhonnan el tudok végezni, ha megvannak az adott körülmények. Sajnos olyan világban élünk, hogy mindkét lábunkat meg kell vetni, különböző helyeken, hogy ha jön valami lavina, ami magával sodor, maradjon egy kapaszkodó.

Addig marad a mantrázás. Önbizalom, önbizalom, önbizalom…

 


Osztva,szorozva

Ebből tanulva a következőket határoztam el:

  1. Soha, senki helyett nem dolgozom.
  2. Ha mégis oly botor lennék, hogy bevállalok valamit, adja írásba. Küldje e-mailben, ragassza ki a falra, postázza, vagy jelentesse meg újságban, apróbetűs részek nélkül.
  3. Mostantól úgy megyek be dolgozni, hogy nem lelkesedem. Nem lesz nehéz. Sok kolléga csinálja így. Elvégzem a kiszabott munkát, s amikor csörög a vekker, fogom a kalapom.

Gondolom, amiért telefonon szó szerint letámadtak, még egy "bocs" sem jár. Végülis, csak egy paraszt vagyok a sakk-táblán.

 


Munkahelyi ártalom

Azt hinné az ember, van a munkahelyen egy bizonyos szint, ami alá nem alacsonyodik le senki. Mint mindig, most is tévedtem. De mekkorát!


Sose gondoltam úgy az adott cégre, mint egy hierarchikus rendszerre. Mindenkinek megvan a maga feladata ebben a szerkezetben, és senki sem jobb a másiknál. Viszont ha jól működik a dolog, mindenki munkája összeadódik, s így kerekedik ki egyetlen egésszé. Sosem néztem le embert csak azért, mert ő másik osztályon dolgozik. Persze, én is onnan jöttem. De a dolog lényege nem is ez. Hanem. Van az évben két fontos, bár szerintem teljesen felesleges nap, ami minden számítógépes rendszert használó embernek külön vesződség. Szerencsés esetben, mint a miénk, megvan az adott rendszernek a gazdája, esetleg gazdái. Ők végzik a szükséges karbantartást, frissítést, s mindazt, ami egy ilyen gazdasággal jár. Megkapják érte a maguk kis sütijét. De mi van akkor, ha a gazdák a jeles napon, mind egy szálig eltűnnek a képből? Teszem azt, az egyik lebetegszik? A másik, városon, netán országon kívül tartózkodik? Bízzuk meg az egyik dolgozót. Úgy is mindig azt hangoztatja, s ez felháborító arcátlanság, hogy szeretne többet tudni a rendszerről, hogy mit, miért, és hogyan. Nem marad meg a szimpla gomb nyomkodásnál. Még jól is jön ez a kényelmetlen kis emberke, mert ha valamit elszúr, lehet mutogatni rá, és ha minden jól megy, egy hangoskodóval kevesebb lesz, s a kiskirályság rendje végre a helyére áll. Felhívjuk tehát az adott dolgozót. Lediktáljuk neki részletesen, hogy mit kell csinálni. Végy papírt, ceruzát, mondom a receptet, mit hova tekerj, nyomj, hogy a gépezet a Te kezedtől életre keljen. Megvan? Ismételd! Ha nem boldogulnál, hívj fel. Bemenni nem tudok, csak ha nagyon-nagyon muszáj. Ha minden rendben van, ne telefonálj éjfél után. Üzenj!


Eljött a pillanat, mikor a Gólem elaludt, majd újra felébredt. A külvilág semmit nem vett észre. Ugyanolyan csendes este volt a szemlélődőknek, mint a többi. De a receptből, hogy, hogy nem, egy csipetnyi hozzávaló kimaradt. Senki nem vette észre. A Gólem él, működik, teszi a dolgát. Megkönnyebbülés. Hátra dőlhetünk. Másnap este derült ki, hogy valami nem stimmel. Persze nem nálunk. Amivel mi dolgozunk, úgy működik, mintha új lenne. A másik helységben viszont fejetlenség uralkodik. Érthetetlen, hisz egész nap dolgoztak. Öt perccel később kezdhetik az esti munkát. Ők nem indították újra a saját gépüket.


Négy nap múlva jön a telefon egy feljebbvalótól. Tudod, hogy miattad volt az a vasárnapi incidens? Mivel tudod bizonyítani, hogy nem? Állok, mint akit villám sújtott. Nem értem. Mindent megtettem, ami le van írva. Hol a jegyzetem? Egy olyan papírra írtam, amelyből minden nap kapunk egy újat, az aznapi tennivalókról. Az előző napiakat mindig egy szekrényben gyűjtjük. Túrom, keresem, de nem találom. Érdekes. Visszamenőleg az egész hónap megvan, de ez az egy, rejtélyes módon eltűnt. Gyanítom, ki tehette el. De hiába kérdezném, úgy is letagadná.

Állok. Telve feszültséggel. Ráadásul a Pöttöm is beteg. Ma vittük orvoshoz, s mikor megszúrták tűvel a pici, szinte papírvékony ujjacskáját, majdnem én is elbőgtem magam. De erősnek kell lenni. Kár, hogy ha feszültség kerít hatalmába, pesszimista leszek. Talán itt az ideje, hogy hivatásos blogger legyek. Van valakinek ötlete?

feszültség

 


Nyavaly

Írnék annyi mindenről. Mű-papagáj árusról, hétköznapokról, arról, hogy Emma túlesett valami fosós-lázas nyavalyán (ma délután végre vigyorogni is láttam). Írnék az olyan idióta"emberekről", mint egyik kollégám, aki lámpavasakat emleget (mekkora marha az ilyen). De nincs hangulatom, ihletem. Van viszont vázlatom. Na, majd ha összeraktam, kiteszem. Ma még csak nyavalygok. Éjszakás vagyok.

 


Szép kis nap

Kezdődött azzal, hogy Emma nem akart aludni a reggeli után. Eperke hiába próbálta vissza altatni, a büdös kölök csak vigyorgott az ágyában, aztán hangosan felvonyított. Kimentem megfőzni a kávét. Akkor tudatosult bennem a második csapás. Csak egy főzetre elég. Mi kettőt szoktunk inni reggel. Sebaj. Van még abból az ütős amerikásból. Később az egyik macskánk az előszoba közepére rókázott. Takaríthattam. Közben észre vettem, hogy a másik macska nem tudott az egy négyzetméternyi alomtálba célozni. A fürdőszoba szőnyeg mellett, pár barna gúla várt az újabb takarítási hadműveletre. Mikor végre megnyugodtak a kedélyek, minden feltakarítva, Pöttöm bealtatva, s a második kávét nyugodtan kortyolgattam az rss-olvasó előtt, megszólalt a telefonom. Sürgősen be kellene mennem dolgozni. Most itt ülök bent. Az eső tegnap óta esik, és csak abban reménykedem, hogy a váltás időben itt lesz.

Update: Eperke most hívott (11.45), hogy a szomszéd lépcsőházban gázrobbanás volt.

(fotó: Firefly Forest )

 


A hülye is csak ember

Irodából letelefonáltak. Gipsz Jakab kollégát keresik. Mondom, nincs ma bent. Mikor lesz?- jön a kérdés. Ránézek a beosztásra. Tizedikén. A vonal másik végén a hölgy kicsit elgondolkodott, aztán megkérdezte, hogy most viccelek? Kérdezem, miért viccelnék? Mert tizedike vasárnap, hétvége, mondja következetesen. Kedvesen megkérdeztem, tudja e, hogy hova telefonált? Mert hogy mi itt, hétvégén, karácsonykor, szilveszterkor, és még éjjel is itt vagyunk. Érezte, hogy hülyeséget kérdezett, és mentegetőzni kezdett. Ő nem tudja, mert otthon nem nézi ezt a csatornát.