Fa

Kispipi tegnap leesett a fáról. Nagyot puffant, utána fájlalta az oldalát, fejét,karját. Eper megmozgatta, nyomogatta, úgy vizsgálta, hogy mindene egyben van-e.
Mondtuk neki: ha reggelre bedagad, megyünk be a mamihoz a kórházba, hogy megröntgenezzék a karját.
Erre sírva felkiált: – Ne már! Nem akarom, hogy szétszedjetek!


Beszél

Ráfekszik a mellkasomra, és fülel. Kérdem: – Hallod, hogy dobog a szívem? – Rám néz, majd mutatóujjával mellbe bök: – Mikor haragszol, fekete lesz a szíved.
Így mondja. Komoly arccal.

Aznap, mikor anyóséknál aludt, s készülődtünk, mondom neki: – Hiányozni fogsz. Tudod? Nem szeretem, ha nem vagy itthon, velünk.
Rám néz azzal a nagy, barna tekintetével: – Te is hiányozni fogsz nekem. De amikor majd az alvókám szemébe nézek, téged látlak.

Ilyeneket mond. Az apai szív olvad, mint a vaj. Pedig úgy érzem, sokszor túl szigorú vagyok vele. Mégis megkapom minden nap a kis szeretetcsomagját, mikor átöleli a nyakamat, és annyit mond: – Szeretlek, Papa!

 


Melyik

Kispipinek mostanában az a mániája, hogy ha bármilyen ruhadarabot felvesz, végignéz magán, és megkérdezi: “Papa! Te melyik vagy? Mert én ez, meg ez, meg ez is.” – mutogat a ruháján található kb. összes figurára.
Tegnap felvettem a tavaly vásárolt Green Day pólómat. A Zsebsárkány rögtön vérszemet kapott.
– “Papa! Te legyél mind a három fiú! Meg a betűk is!”

 


Gyerekszáj

Eperke: – Kispipi, mit rágcsálsz?
Kispipi: – Semmit. Csak nyálat terelek a számban.

Minap egyik barátunk fiúgyermeke nálunk vendégeskedett. Meleg volt, levettek cipőt, zoknit.
Kispipi: – Nekem csupasz a lábam.
M.: – Nekem meg gágog.

 


Óvoda

Önélzetes a kis latol (ha valaki nem tudná mi ez, itt talál rá magyarázatot).
Evés után megköszöni az ebédet, vacsorát. Mondjuk neki:
– Egészségedre váljék!
– Én nem vagyok vájjék! – csattan föl. – Én Kispipi vagyok!

Most, hogy majd’ fél éve van az óvodában (kisebb-nagyobb kihagyásokkal), el kell mondjam, nem vagyunk túlságosan elragadtatva az óvónőtől. Eleinte, mikor még ketten voltak, nem volt sok gond. Aztán egyik napról a másikra kilépett az egyik. Rá eleinte furcsán néztem. Nekem szokatlanul “nyálas” volt (bocs, hirtelen nem tudok rá jobb szót). De aztán idővel kiderült, ő a jobb. Partnere volt a gyerekeknek. A kedvességével, szeretetével elvarázsolta őket. S mi is örültünk, hogy ebbe a csoportba került Kispipi. De  mint mondám, pár hete haza költözött egy vidéki városba. Megértem, hogy így döntött, még ha más munkája is lett. Nem óvodában helyezkedett el.
A baj csőstül jött. Miután távozott, a másik óvónő beteg lett. Nátha, tüdőgyulladás, stb. Innen datálható gyermekünk legutóbbi betegsége is. Bár elismerésem, hogy betegen, egyedül nyomta a két műszakot, s alig volt segítsége. Viszont, talán ezáltal, valahogy “leszaromnak” tűnik most a gyerekek, és a szülők felé. Vagy legalábbis kis családunk felé. Anno, mikor Pöttömöt bevittük az óvodába, a kedvesebb óvónéni a szoba ajtajában átvette tőlünk a gyermeket, és kézen fogva vezette be. A “maradék” óvónő viszont csak messziről üdvözli a szülőt, meg a gyerekét. Márpedig egy vegyes csoportban a legkisebbeknél elvárható egy kicsivel több odafigyelés. Egyelőre szerencsésnek mondhatjuk magunkat (lekopogom), hogy ezen a héten Kispipinek még nem jutott eszébe sírni a reggeli elválásnál.
Ráadásul, ahogy az egyik fiús anyukától hallom, az ő gyerekét újra be kellett szoktatni, miután a szeretett óvónéni elment.
Értem én, hogy alig lábalt ki a betegségből, és még mindig nem sikerült egy másik óvónőt találni a jelenlegi mellé, és fáradt az egész napos munkától, de tudhatná, hogy ez nagy változás a gyerekeknek, s jobban oda kellene figyelnie.

 


Kombinatorika

Fürdés után bezavartam a szobájába. Segítettem az öltözésben, s mikor kész voltunk, kérte a cumiját (nálunk csak alváshoz van).
Mondom neki:
– Pipi, még megyünk fogat mosni. Ha van valami a szádban, hogy mosol fogat?
Kispipi felém mutatja a bal tenyerét:
– Majd beleköpöm ebbe.
– És a fogkefe?
Felém mutatja a jobb kezét:
– Majd ebben fogom.
Persze nem adtam oda a cumiját. A fürdőszobában megkrémeztem a fogkeféjét, és a kezébe adtam. Elvette, és rám nézett:
– Mondtam, hogy ebben fogom!

Kezd kombinálni a kölyök.÷)

 


Zokni

Mondom ma Eperkémnek, ideje lesz térdzoknit vennem, bár eddig sosem hordtam, mert jártamban-keltemben érzem a hideget a lábszáramon. Hiába. Öregszem.
Kispipi erre azt mondja nekem:
– Nekem van egy. Majd oda adom neked!

Arany szíve van ennek a gyereknek.

 


Piszmogók

Egyik nap délután, épp ébredezett Kispipi, mikor haza értem. Fogta magát, s oda szaladt az ablakhoz, kimutatott rajta, és azt mondta: “Kint piszkolnak a piszmogók!”. Néztem rá bután, megkérdeztem miről van szó, vagy kétszer, aztán gyanakodva megkérdeztem tőle, milyen szamárságot álmodott már megint. De ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy kint piszkolnak a piszmogók. Feladtam, legyintettem, hogy jól van, aztán el is felejtettem az egészet. Mikor lementünk a játszótérre, útközben egy nagy halom nyárfa-pöszmöszt fújt a képünkbe a szél. Kispipi felkiáltott a termésekre mutatva: Piszmogók! Hogy ezeket honnan szedi?