Egy csepp

Általában érzéketlen embernek tartom magam. De a tragédiák mindig megérintenek. Azt hiszem, Ti is így lesztek ezzel, ha elolvassátok ezt az írást.

Ágnes! Minden tiszteletem a Tiéd, az erődért, a bátorságodért. Könnyeket csaltál a szemembe. Egy csepp a fiadért. Sajnálom, hogy a kérésed ellen mentem, miszerint senki se szóljon semmit. De ezt nem hagyhatom szó nélkül. Ha kéred, eltüntetem innen ezt a bejegyzést. 

 


Hogy mondjam el?

Meghalt a nagyapám. Tegnap hívott unokahúgom. Váratlanul ért. Azt sem tudtam, hogy kórházban van. Talán az elvált szülők gyerekének egyik átka, hogy családjának egyik feléről nem sokat tud. Ő az apai ági nagyapám. Volt. Igazság szerint, azt sem tudom, mit kell ilyenkor érezni. Oly rég nem találkoztam velük. Apám halála óta talán csak egyszer, sok évvel ezelőtt látogattam meg őket. Nem laknak messze. Rákoskeresztúr nem a világ vége. De mindig kiestek a látókörömből. Ezen az ágon annyi unoka van. Velem együtt heten, és sose éreztem azt a szeretetet, amivel anyai nagymamám elhalmozott. Igaz, itt csak hárman vagyunk, s abból én az egyke, a hányatott sorsú, a kis koraszülött béka, aki minduntalan eltűnt a pólyában. Mindegyiküknél laktam. Itt apámmal, ketten egy kis szobában, s akkor sem sokat találkoztam velük. Amott, vidéken, saját szobában, sok cigánygyerekkel az iskolában, de boldogan.

Igazság szerint, nem sokra emlékszem a nagyapámból. Kétkezi munkás, kőműves volt. A saját házukat, és a környéken jó párat, ő épített fel. Plusz a fiaival később egy balatoni nyaralót. Arra még emlékszem. Kicsi voltam. 2-3 éves. Csak a falak álltak, és engem apám felvitt az állványokon a tetőre. Úgy emlékszem, valahol még egy ingatag létrára is fel kellett másznom, és nagyon féltem. Akkor még a szüleim együtt voltak. Később, ugyanitt már a nagyszüleimmel nyaraltam. Nem szerettem ezt a helyet, mert kényelmetlen volt. Pókos wc hátul a kert végében, kis sárga-piros felfújható medence a fűzfák alatt. Amikor gyomorrontást kaptam egyik este, egy kupica pálinkával próbáltak gyógyítani. Itt tanított meg nagyapám fűzfa sípot készíteni. Alkonyatkor ültünk a hintán, amit ő hegesztett, és egy széles autóülés volt maga a hinta. Nagyapám szavalta a vándorcirkuszos "mondókát", amit nagyon viccesnek találtam, s bár sokat idézem, egy része már a feledésbe merült. Valahogy így hangzott: Megérkezett a vándorcirkusz! Megdöglött lovakkal, összetört kocsikkal… Gyerek a sátortól! Csíp a majom!… Ereszd oda azt a vén kurvát! Tessék naccságos asszonyom! Az utolsó mondatnál ért oda a nagyanyám, s épp helyet kért magának. Lett belőle morgás.

Jóval később, jöttek a csapások.Három gyermekük volt. Apám, a nővére, és az öccse. Már nem igazán emlékszem, ki kezdte a sort, de azt hiszem, az én apám ment el előbb. Később májrákban meghalt a nővére. A legkisebb lányát a nagyszüleim nevelték fel. Pár éve a nagybátyámat vitte el egy agyvérzés. Ez utóbbi csapás nagyon megviselte nagyapámat. Onnantól kezdve apátiába süllyedt,s bár a kora is közre játszott, hisz már a nyolcvanas éveit taposta, de az addig friss, fiatalos elme rohamosan leépült.

Ezek után idő kérdése volt az, mely tegnap bekövetkezett. Szíven ütött a hír. Olyan család, ahol az a hagyomány, hogy az elsőszülött fiú mindig az apja nevét kapta. Ugyanaz volt a neve az apámnak, mint a nagyapámnak. S rám szállt tovább. Most már egyedül vagyok.

Nyugodjon békében!

(Foto: jdleung )

 


Tisztelet

Elment. Már nincs többé, s mi, itt maradtak, ismét szegényebbek lettünk. Pedig Ő mindig adott. Szívvel, lélekkel, mikor kiállt a közönség elé, oda adta teljes valóját a nézőknek. Betöltötte hangjával a színpadot, a nézőteret és a hallgatók szívét. Kedves, és lehetőségeihez képest szerény ember volt. Egyszer sikerült egy színpadon állnunk. Ő kint a fényben, én hátul a sötétben. De énekével én is a fényben érezhettem magam. Köszönjük, Maestro! Io ti saluto!

 

 

Egy dal Tőle, mindenkinek:

 

 

Update: Nessun Dorma