Bűvös hetes

Ezt is megértük. Már rég nem kérdeztük egymástól, hogy “akkor gondoltad volna?”. De persze ki gondolja akkor, hogy tényleg kibírjuk egymás mellett, jóban, rosszban, idestova hét évig? Hiszen még a megismerkedésünk után egy hónappal lezajlott összeköltözésünk is csak álom volt. Szerettem az akkori légkört. Izgalmas, egymást felfedező, megismerő hónapok, évek. És szerettem azt a lakást Óbudán. Az egyre több saját bútort, a saját életet. Most már hány éve is? Van egy majdnem saját lakásunk, és egy teljes egészében saját gyermekünk. Hitted volna? Ki gondolkodott volna akkor, a mi helyünkben ilyen hosszú távon? Elfoglalta gondolatainkat, minden percünket a mindennapi munka, az egymásra gondolás, s a másik boldogságának keresése.
Most már csendesebben élünk. De sokszor eszembe jut az akkori élet minden illata. A parfümödé, az albérleté, a testedé. Felidéződik bennem a hálószoba “ó-rózsaszíne”, az izgató Chanel a nyakadon, és amikor az előszoba tükör előtt…
Sok minden hiányzik azokból az időkből. Eltelt pár év. S íme, elértük a “britt tudósok szerint” vízválasztó hetediket. Köszönöm, hogy velem vagy, hogy támaszkodhatom rád, s elviselsz még akkor is, amikor én már nem bírom elviselni saját magamat. Köszönöm a hét éve töretlen szerelmedet! S hogy minden nap itt vagy nekem. Szeretlek!

 


4.évad

Rendezgetem a blogomat. Egy időben "elvándoroltam" innen. Kipróbáltam egy másik szolgáltatót. Ne kérdezd, miért.

Például, volt egy albérlőnk, aki Eper egyik barátnője. Majd fél évig élt a kisszobában. Tovább is maradt volna, ha nem "penderítjük ki". Azaz, szólva lett neki, hogy most aztán keressen albérletet. (Azért költözött hozzánk, mert az előzőt felmondták. Kicsiny életünk egyik rossz döntése.) Lusta volt hozzá. Meg saját bevallása szerint, elkényelmesedett. Addig nem is költözött el, amíg szinte tálcán nem kínáltak neki egy lakást. A vége harag lett. Mármint az ő részéről. Nem adtam oda neki az egyik tévénket. Úgy gondoltam, hogy pár hónap menedéknyújtás után, amikor is nem volt gondja fűtés-víz-villany-internet számlákra, s elég jól félre tudott rakni a fizetéséből, hisz általában a mi cuccainkat használta (pl. fogalmam sincs (de), hova kenhette a borotválkozás utáni arcbalzsamomat), kissé pofátlan túlzás egy ilyen kérés. 

Szóval ezeket, s még egyéb bejegyzéseimet átemeltem ide, hogy végre teljes legyen az "életmű".

Na de nem is erről akartam szólni. Rendezgetés közben megnéztem az első, nem épp frappáns, bejegyzésemet. Innen jöttem rá, hogy ma van a blog négy éves évfordulója.

Köszönöm mindenkinek, hogy idáig jött velem, velünk. Hogy tanúja volt Kispipi születésének, hogy olvasta, néha nem túl felemelő agymenéseimet. S főleg, köszönöm a sok kommentet.

Indul az 5. évad!