Zuhog

Minden évbe legalább egyszer elázok. Idén ez épp tegnapra esett. (Esett. Érted!?÷))

Szeretek esőben biciklizni. Csendes, kihalt a bringaút, és csak egy-egy veszett turista mászkál a rakparton. Indulás előtt még gondolkodtam, hogy vigyek-e kardigánt, mert biztos hűvös lesz, vagy kibírom, hisz tekerés közben úgyis melegem lesz. A szokásos váltó pólót beraktam a táskámba, de aztán úgy döntöttem, elég lesz az esőkabát melege (fülledtsége), és nem viszek felesleges terhet. A gatyára nem gondoltam.

Mikor elindultam itthonról, épp csak csepegett. Sebaj. HÉV-re fel (500 forintos bicikli-bérletet kihasználom), s gondoltam, Árpád híd magasságában leszállok. De amikor oda értem, már erősebben esett. Le sem szálltam. Megadtam magam az időjárásnak, és meg sem álltam a Batthyány tér. Mikor feljöttem az aluljáróból, természetesen zuhogott. Sebaj. Az esőkabát megvéd. De csak felül. Mire elértem a Margit hidat, a gatyám már lucskos volt az esőtől. A Tabán-nál már azon gondolkodtam, hol lehet a környéken valami kínai üzlet, ahol szert tehetnék egy olcsó, és száraz nadrágra. De nem volt sehol. Szerencsére a Mészáros utcában találtam a turkálóban a célnak megfelelő ruhadarabot. Úgy örültem, mikor a gyárban átöltözhettem.÷)

A tanulság: lehet, hogy jó, ha van nálunk törülköző (Galaxis útikalauz stopposoknak), de egy száraz nadrág többet ér.

Friss: itt az idő, hogy beszerezzek egy ilyet.

Így eláztam

 


Szép kis nap

Azzal kezdődött, hogy hajnalban, munka után settenkedtem haza, a lehető legnagyobb csendben, hogy a lányokat fel ne ébresszem. Mikor beléptem, épp Kedvesem állt a konyha közepén a felmosóval, káromkodva, mert hogy ismét beáztunk a felettünk lakótól. Kispipi álmosan pislogott rám a nappaliból. Így hát az áhított aszpirint, és ágyat el kellett halasztanom. Mentsük a menthetőt a konyhaszekrény tetejéről.

A csajok később leléptek. Addigra már én is aludtam. Valamikor hét után kerültem ágyba. Kb. délután egykor arra ébredtem, hogy valahol istentelenül vésnek, fúrnak. Kénytelen voltam kikelni az ágyból. Délután felkerestünk pár játékboltot, mert a Pöttöm nagyon észben tartja, hogy be lett neki ígérve a kamion, ha ügyesen végzi a dolgát a bilibe. Ezt mindig szóvá is teszi. De egyik boltban sem leltük az áhított játékot. Marad a netes rendelés.

A duma-gyárba menet háromszor zuhogott az eső. Szerencse, hogy a legutóbbi Decathlonos vásárlás során szert tettem egy igen jó, s régen vágyott esőkabátra. Ehhez képest a nadrágom nem vízálló. Mire beértem, tiszta víz lett a gatyám. Szó szerint elverte az eső a seggemet. Van bent váltó pólóm, cipőm. De erre nem gondoltam (tart valaki a munkahelyén nadrágot?). Mondhatom, izzadásra, ázott felsőrészre, valamint talaj-menti fagyra fel vagyok készülve. A beszarás eszembe sem jutott. Szóval gatya egy szál sem a szekrényemben. Úgyhogy vizes (de gyorsan száradó) nadrágban, náthásan várom a hajnalt. Szép kis nap, mi?

 


Szép kis nap

Kezdődött azzal, hogy Emma nem akart aludni a reggeli után. Eperke hiába próbálta vissza altatni, a büdös kölök csak vigyorgott az ágyában, aztán hangosan felvonyított. Kimentem megfőzni a kávét. Akkor tudatosult bennem a második csapás. Csak egy főzetre elég. Mi kettőt szoktunk inni reggel. Sebaj. Van még abból az ütős amerikásból. Később az egyik macskánk az előszoba közepére rókázott. Takaríthattam. Közben észre vettem, hogy a másik macska nem tudott az egy négyzetméternyi alomtálba célozni. A fürdőszoba szőnyeg mellett, pár barna gúla várt az újabb takarítási hadműveletre. Mikor végre megnyugodtak a kedélyek, minden feltakarítva, Pöttöm bealtatva, s a második kávét nyugodtan kortyolgattam az rss-olvasó előtt, megszólalt a telefonom. Sürgősen be kellene mennem dolgozni. Most itt ülök bent. Az eső tegnap óta esik, és csak abban reménykedem, hogy a váltás időben itt lesz.

Update: Eperke most hívott (11.45), hogy a szomszéd lépcsőházban gázrobbanás volt.

(fotó: Firefly Forest )

 


Ronggyá ázva

Vasárnap családilag (1 kiskorú, meg 1,5 felnőtt, mert hogy félig még gyerek
vagyok) bekukkantottunk a Gödör nevezetű műintézménybe. Egyrészt, mert
kollégám, "ha már úgyis mentek" alapon megbízott egy-két
létfontosságú képregény beszerzésével, másrészt nem volt jobb ötletem, hogy
hova mozdítsam ki a lányokat. Nagyobb felhajtásra számítottam. De lehet, az én
szótáramban jelent többet a "fesztivál" jelző. Mert hogy
képregényekkel társították eme szót.

El kell ismernem, kissé lemaradtam ebben a
műfajban. És a gyűjtésben. Én kb. az 50. pókembernél hagytam abba, mert
hirtelen annyiféle szuperhős jelent meg egyszerre a piacon, hogy anyagilag nem
lehetett bírni. Ráadásul elkezdtem gyűjteni a Batmant, meg a Supermant, pár
kiadványig az x-men is beköltözött a polcaimra. Aztán végérvényesen kifulladtam
a küzdelemben. Tehát legalább tíz év hátralékom van. Ez látszik abból is, hogy
ami teszem azt, pókemberből ismerős volt, azt már
"képregényantikosok" árusították, háromszáz pénzért. Nagyon körülnézni
nem volt időm. És feszélyeznek is az ilyen helyek. Pedig a Panelos
srácok olyan
kedvesen, érdeklődően néztek rám, mint egy őskövületre, aki épp a következő
generációs képregényfogyasztót tolta maga előtt, s amely generáció épp valami
képeslapot falt, na nem a szemével, hanem önnön tulajdon szájával, némi nyállal
szottyosítva a jobb sorsra érdemes kiadvány sarkait. Szerencsére sikerült a lap
nagyobb részét kivennünk a kezéből, és kikotorni a kisebb részt a kis hölgy
zokogástól hangos szájából. Hiába, szigorú, mondhatni spártai szülők vagyunk.

Végül Eperke félre húzódott a kiskorúval egy csendesebb helyre, miközben én
kollégámnak beígért Kázmér és Huba
újabb kalandjai, és egy általam ismeretlen,
Zap típusú újság után vetettem magam. Körutam során megnéztem Grafitot
, amint
épp szorgalmasan dedikált, s megállapítottam, a sor alig csökkent azóta, hogy
Kedvesem beállt pár percre, míg én gyermekemmel a szememet legeltettem az
asztalok között. Láttam mangákat, meg mangának öltözött lányt, megnéztem Varró Danit
(ezek a Danik annyira hasonlítanak egymásra. lásd: Grafit), akitől majdnem
megvettem a könyvét
. És annyi ismeretlen képregényt, amelyek egy részét már
megfilmesítették (Mátrix, Sin City), hogy végérvényesen belezavarodtam, s végül
saját fogyasztásra nem is vásároltam semmit sem.

Mikor végre elmondhattuk, hogy kint vagyunk a Gödörből, akkor ért minket utol
a felismerés, meg a zivatar. Így ismét a föld alá vetettük magunkat a metró
bejáratnál. Végül a hévről leszállva az elkerülhetetlen lecsapott ránk. És
persze a kiskorút szállító jármű fóliasátra otthon száradt, a múlt heti eső
óta. Szerencsére Kedvesem előrelátásának köszönhetően a babahordozó nálunk volt
(mert mi mindig két eszközt viszünk a kölök fenekének hordozása céljából, de esővédőt,
egyet sem), Babám magára kanyarította Emmát, aki a zuhét látva annyira
vigyorgott, és csuklott egyszerre, hogy majd kiesett a száján. A babakocsi
napernyőjét a fejük fölé tartva próbált a téren át (női logika. A másik út a
házak között, és fák alatt vitt, de miért mennénk kicsit hosszabb úton, ha a
rövidebben ronggyá is ázhatunk) hazafutni, közben az ominózus tér közepén lévő
egyetlen fa alatt megálltunk, mintegy kifújva magunkat. Kivéve persze a
kiskorút, aki cseppet sem volt fáradt (mitől is, ugye?), s még mindig csuklott,
és vigyorgott a sapkája alatt, változatlan intenzitással. Végül csak haza
értünk, kitörve a fa alól, mikor úgy tűnt, alább hagyott az égi áldás (de nem,
csak megpihent, mielőtt újra neki kezdett volna). Az eredmény: egy darab bőrig
ázott, bőszen káromkodó atya, egy ideges anya, meg egy csukló-vigyorgó, de
száraznak tűnő (kivéve pelenka) leánygyermek.