Életmód 2.

Egy valamit megtanultunk az “életmódváltás” kapcsán: soha, senkinek ne mond el!
Tényleg. Nem kell. Az emberek általában hülyeségeket gondolnak ezzel kapcsolatban. Apósom konkrétan azt, hogy szegény gyerek, biztos éhezik itthon, mert nem etetjük valamivel óránként.
Konkrét példa: egy héten át Kispipi az osztálytársával, és annak anyukájával volt, úgynevezett “házi napköziben”. Avagy, csereüdültetés, mert a másik héten a kislány volt velünk.
Előzőleg elmondtuk M.-nek, az anyukának, hogy mit nem etetünk a lányunkkal, mert elég sok munkába, kitartásba került, hogy végre normálisan nézzen ki, és jól érezze magát a bőrében. Soroltam: semmi tészta, péksütemény, lisztes dolog, krumpli. Fagyi heti egy, vagy kettő.
“Ahaaa!” jött a válasz.
Anyuka, nagyon precízen megtervezte a hetet excelben, és átküldte a napi programot, meg a menüt.
Az utóbbi így kezdődött: Hétfő – gulyás leves, túrós tészta, vagy palacsinta…
Nálam itt szakadt el a cérna.

Eper is megkapta a magáét a barátnőitől, mikor elmentek együtt egy születésnapi buliba.
Azon kívül, hogy irigy pillantásokat kapott, volt egy mondat, amin azóta is nevetünk, ha eszünkbe jut: “most már ne fogyjál tovább, mert ráncos leszel!”
Ezen a bulin szóltak rá azért, mert evett egy szelet tortát, vagy épp egy kis sonkát, hogy: “Mit eszel? Neked olyat nem szabad, hiszen életmódváltásban vagy!”

Tehát, ha valaki eztán azzal jön, hogy “jaj, de jól néztek ki! Fogyókúráztok?”, akkor nem kezdjük el taglalni, hogy csak ezt, meg azt nem eszünk, és odafigyelünk az étkezésre, mert úgysem érti meg. Egyszerűen lezárjuk a kérdést: Nem!

 


Életmód

Lassan egy éve az “életmód-váltásnak”. Már ahogy ezt az okosok nevezik. Én inkább minőség-javításnak hívnám.
Ha napi 12 órát ülsz, és szinte 0 a mozgásod, akkor előbb jön az unalmadban evés (zacskó nápolyi egy éjszaka alatt), aztán meg a felismerés (Úristen, hogy nézek ki!), végül győz a tenni akarás. Jobb esetben.

Nálam mozgáshiánnyal kezdődött, azt hiszem. Világéletemben csináltam valamit. Vívás, gerelyezés, lovaglás, gördeszkázás, hegyi kerékpározás. A vízi sportok valahogy kimaradtak, bár egy kajakozásra a Dunán lehet, hogy beneveznék.
Míg a vár mögött volt a Duma-gyár, biciklivel jártam be dolgozni, körbelétráztam egy stúdiót, reflektorral a kezemben. Aztán átkerültünk Óbudára, kelünk hajnali 4-kor, vagy épp hazaérünk hajnali 6-ra, 12 órát punnyadunk, és ilyenkor nincs kedve, meg ereje az embernek biciklire ülni.

Elkezdtem jógázni. Igaz, “csak” az Öt Tibeti jógapózt gyakoroltam. Először mindegyikből hármat csináltam, és vért izzadtam. Most 21-nél tartok, és másfajta jógagyakorlatokat keresek, amik kicsit jobban átmozgatnak. Talán még órára is befizetek…

Radikális változást mégis csak az evés hozott. És ez az a rész, amit a környezetünkben senki sem ért meg igazán.
Eper bulizni volt a barátnőivel, akik irigykedve nézték, hogy már úgy néz ki, mint szülés előtt, mikor megismerkedtünk, míg ők kissé túlsúlyosak. Mikor Babám valami húst evett, fennhangon rászóltak, hogy hát mit eszik? Hiszen ő életmód-váltásban van.
Azt már hiába magyarázta, hogy nyugodtan ehet húst, de nem eszik hozzá kenyeret, mint a többiek.
Anyósnak drasztikusan le kellene fogynia, mert különben vége az életének. Többször rá lett durrantva emiatt. De úgy gondolja, hogy a diéta nem neki való. “Egyek főtt krumplit, meg kefirt, meg salátát?” – kérdezte fintorogva.
Ahogy látom, az emberek el vannak tájolódva.

Sok dolog van, amit nem eszünk, nem iszunk. És ami fő: a gyerekünket sem tömjük semmi ártalmassal.
A recept igen egyszerű: nem eszünk semmit, amiben liszt van. Bár ez sem teljesen igaz. De a palacsintát például zabpehelylisztből sütjük (ugyanolyan finom), kenyérből, ha veszünk, magosat, rozsosat (nem fehéret, félbarnát, még ha annak a legjobb is az íze), tésztát teljeskiörlésű lisztből, vagy rizstésztát. Nem készítünk olyan ételt, amibe rántás, habarás kell. Nem eszünk krumplit, és rizst is csak keveset.
Nem iszunk üdítőitalokat. Maximum ha étterembe megyünk. Nem eszünk chipset (egy év alatt, két zacskó krumpliszirom azért elfogyott). Moziban sem zabálunk, csak filmet nézünk.
Tehát mindent eszünk. Húshoz sok zöldséget, főzeléket kukoricakeményítővel, sonkát, szalámit puffasztott rizzsel, magos kenyérrel. És sok gyümölcsöt. Ezért egy éve (lekopogom), senki sem lett beteg. Még Kispipi sem, mikor az osztály legnagyobb része otthon feküdt influenzával, meg mindenféle takonykórral.
És bár közhelynek tűnik, mégis azt kell mondanom, ez az egész fejben dől el. Kell egy elhatározás, hogy én mostantól nem eszem-iszom szemetet, már bocsánat a szóért, de ez az igazság.
Nincs szüksége a testemnek, szervezetemnek agyoncukrozott, sózott, és ezek összetételével gondosan kombinált élelmiszerekre.
Ráadásul sajnálom kiadni haszontalan dolgokra a pénzt.