Szilvásvárad – Eger

Még mindig nem sikerült a fényképezőgépről letölteni a képeket, így csak csekély illusztráció áll rendelkezésemre. Folytatom hát a múltkor megkezdett élménybeszámolómat.

Mikor visszatértünk Szilvásvárad központjába, a lovak felé vettük az irányt. Itt van ugyanis az ország lipicai ménese. Amit nem tudtunk, hogy jó messze (a főút két oldalán) tartják egymástól a kancákat, és a csődöröket. Az utóbbiakat látogattuk meg első kőrben, de zárva volt a hely. Viszont mivel nyitva találtuk a kaput, bementünk körülnézni. Aztán jött egy mogorva nő, kantárszáron vezetve egy hatalmas fehér lovat. El kell ismerni, hatásos belépője volt. Átirányított minket a “csajokhoz”. Mázlink volt, mert másfél hete csikók születtek, és még épp megcsodálhattuk ahogy a karámban jönnek-mennek az anyjuk mellett. Jópofa tulajdonságuk, hogy feketén születnek, és egy-két éves korukra fehéredik ki a szőrük.

 

Másnap elfogyasztottuk utolsó szilvásváradi reggelinket, és elindultunk haza. Útközben beugrottunk az egri várba. Itt fejenként 1400 forintért történelem leckét kaptunk, pedig csak a katakombákat akartuk megnézni. Régen a jeggyel mindenhova bemehetett az ember a pincétől a panoptikumig. Most viszont a belépőn kívül még 500 forint, ha a viaszbábukat is meg akarjuk nézni. Szerencsétlenségünkre még egy iskolai csoport is velünk tartott a tárlatvezetés során.
Mivel elég éhesek voltunk, a nyakunka vettük Eger belvárosát, és találtunk egy szuper olasz éttermet. Kispipivel betésztáztunk, Eperkém meg kapott egy jókora pizzát. És végre ihattunk egy normális kávét is. A haza út gyorsan, és csendesen telt. Azt hiszem, még vissza térünk mind a két helyre.