Köszönöm, nem


Pár napja próbálgatom a wordpress motort, egy ingyenes
tárhelyen. Az első benyomás a fontos, szokták mondani. Ebből a szempontból
elmondhatom, csalódtam. Firefox alatt nem működik rendesen. Belépés után,
felvillan az admin felület, aztán fehérre vált, és csak teker, csak teker.
Utána olvastam, és kiderült, explorer alatt nincs ez a hiba. Mínusz egy pont.
Mikor végre be tudtam rendesen lépni, előttem volt egy blog teljes
adminisztrációja. Valahogy túlbonyolított egy olyan valaki számára, aki csak a
grafomániáját szeretné kiélni valahol. Lehet, másnak kánaán, nekem, még ha
technikailag nem is tudok elveszni benne, kész gyötrelem. Változtathatok minden
elemen. Mégis, a freeblogos kényelem után, ahol egy kattintással dobom
kategóriába az aktuális írásomat, pikk-pakk címkézek, és a kép beszúrásával sem
kell olyan sokat tökölnöm, valahogy bonyolultnak hatott. Szabadság? Nem is
tudom. Leírom, ami eszembe jut, és olvashatják. Ott meg úgy éreztem magam,
mintha egy 500-as Fiat vezetőüléséből, egy pilóta székében landoltam volna.
Ezernyi kapcsoló, flikk-flakk. Ráadásul teljesen magányosnak éreztem magam. Itt
van egyfajta közösség. Minden blogon ismerősök kommentjeit olvasom. Jó,
tudom, bárhonnan megtehetem. Nevezhettek szentimentálisnak, de valahogy jobban
esik a címsorban azt olvasni, hogy valaki.freeblog.hu, mert ilyen az én címem
is. Úgyszólván, szomszédok vagyunk, egy társasházban. Ott meg kint a
hipertanyán csak én vagyok, meg a gombok. Eddig sem akartam elmenni. Szeretem
az itteni csapatot. De most aztán végkép megérlelődött bennem az elhatározás,
inkább vezetem a Fiatomat, mint repülőre üljek. Szóval, dübörögjön az a kisautó!

A családias kisautó

 
Ha már Fiat. Aki találkozik ilyennel, kérem, gondoljon rám, egy XL erejéig. Köszönöm!

 


Köszönöm,hogy olvastok!


Amby írt a Google Analytics-ről. Belevetettem magam én is. Ha nem is minden nap, de megnézem, honnan is jönnek a látogatók. De ami a legfontosabb, kik hivatkoznak rám, azaz a blogomra. Meglepően sokan vagytok. Többen, mint azt a bloglink tudná. Bár van aki az egyik szerint kimaradt. Íme a lista:


Nelly
, Amby és Katica, Terabithia, Gus, MetaHari, Nezsike, Mimke, Rau, Anni, Macicsalád,
Kékleány (egyenlőre csak a "fotó iskola" miatt), Anyu(ha), Blogancsbori, Grafur, Zsic, Limon, Weenee, Ana, Hullócsillag

Köszönöm, hogy ennyien olvastok!


Belebeszélek


Balinto megosztja velünk, hogyan lehetünk túl az írói válságon. Azaz, ha megakadunk egy-egy írás során, miként tudunk átlépni a szellemi hasadékon.


Fűszer és Lélek egy gorgonzolás,körtés,diós rizottó receptjét írja le. Nyomás a tűzhely elé!


Kitsilaczi a Magyar Írói Akadémiáról ír. Tele iróniával.


xsolutions arra kíváncsi, ki miért blogol. (a modern barlangrajz szlogenemet levédetem)

Laár András blogjára "csak" felhívnám a figyelmet. Ha valaki szereti a sajátos humorát, itt kaphat belőle. Egyenlőre kis adagban, hisz csak most kezdte.

 

(Fotó: Occhio)


Belebeszélek

Ez a mai harmadik bejegyzésem. Nem látszik rajta, pedig az előzőek elszálltak. "Aplication error" nyögött az arcomba a monitor, és felzabálta az összes betüt, amit eddig ide firkantottam.

Mióta szabad hetes vagyok, inkább olvasok, mint írok. Ez meg is látszik. Lehet, hogy a blogom állt íly módon bosszút?

Ráadásul van itt egy Pöttöm, aki mindent visz. Időt, szavakat, épkézláb mondatokat, s a végén már csak olyanokra futja, mint "pápápápápápá", meg "papapapapa", és a "hababababa". Na meg az ehhez hasonló hang-gyakoroló szavak, amelyek mosolyt varázsolnak a kopasz kerekfej arcára.

De belebeszélésből ma sincs hiány. Íme hát, a legutóbbiak:

A Kultblogon a Mesterdetektív címü film kritikáját olvashatjuk, Nash tollából.

702 új, retró hangulatu WordPress sablont alakított, freeblogos hasznosításra

Apuska Hajós Andrásról írt.

SzuperApu kislánya az óvodában kókuszgolyót gyárt.

Tyria a 14 év alatti bűnöző gyerekeke megfékezésének egy módjáról ír.

A Mindennapi Betevőn rágóból készült szobrokat gusztálhatunk.

 

 

A mai fotót BodzásFanta fotóblogjáról kölcsönöztem:

 


Valami új

Milye van a blogger gyermekének?

Nem, nem távirányítós kisautója (nem rossz), nem Nintendo Wii-je (melegszik), nem is saját laptopja (forró).

Van egy blogja. Bizony.

A múltkor emlitettem, hogy nem szeretnék átmenni kispapa blogba. Lett helyette Emmának.

Egyenlőre Eperke, aki a freeblogon Prutyu néven fut (az Eperke sajna foglalt), és mindannyiótok bolondja, azaz én írjuk. Ki tudja, ha megtanul írni, olvasni a gyerkőc, talán átveszi a stafétát.

Addig is szeretnénk ezen az oldalon leírni Emma mindennapjait, tapasztalatunkat első gyermekes szülőkként, s néha napján tanácstalanságunkra ötleteket gyűjteni.

Remélem hasznára válik minden olyan szülőnek, akik épp gyermekáldás elött állnak ( igaz, weenee? ), s Nektek, Kedves gyakori Látogatók, és Néma Többiek egy kis szórakozást nyújthatunk.

Olvassátok szeretettel a lányunkat!

 

 

 


Blovagi Kerekasztal bővebben

A tradicionális "fehér ember adni chino, őslakos adni Túró Rudit" után:

Voltak idegenek, sokukkal késöbb összeismerkedtünk, és rég látott barátok.

Nos, az "idegenek" közül még így sem mindenkivel ismerkedtünk össze. Utólag elnézést kérünk azoktól, akiknek nem köszöntünk (ilyen is volt sajnos), de a nagy asztal át és összerendezés egy kicsit megkavart minket. Aztán már az asztalok távoli sarkairól pislogtunk egymásra, és próbáltuk kitalálni, hogy ki kicsoda. Szerintem ezt már csak Ambyék tudják. Az is megbonyolitotta az ismerkedést, hogy mindenki a polgári nevén mutatkozott be. Mikor azt mondtam, valahogy fel kellene tüntetni a neveket, Kicsikrumpli a "My name …" táblácskákat javasolta. Eperke inkább a "My blog name …" felirat mellett kardoskodott.

Remélem valakitől megtudjuk, ki jelent meg végülis. Akikkel végül is beszélgettünk: Macicsalád, Kicsikrumpli, Mimke és Sini? (jól sejtem?). Szóval klikkesedtünk az alvégen.÷))

Macicsalád egy milánói macival bővitette családjukat, Katicáék jóvoltából (el is lett nevezve Milánnak). S ahogy blogjából és hozzászólásaiból ismerhetjük, kedves és közvetlen volt. Persze nem jött egyedül. Három maci is elkísérte erre az eseményre, s egyikük még modelt is állt (illetve feküdt) az én Fair Play oklevelemhez ( köszönet érte Mimkének és Kicsikrumplinak! Nagy ötlet, Még most is nevetek, ha ránézek.) ÷))

Kicsikrumpli, bár roppant mód nem hasonlít a nevéhez, szellemességét és humorát rögtön megkedveltük. Elöbb megmutatta ama találmányát, mellyel a kínos csöndet tudja oszlatni ( tömeget is tudna? ), majd eltünt Mimkével, és megalkották a fent említett oklevelet és a jelenléti ívet a maci segítségével. Késöbb egy blokkra rajzolgatott ( ITT látható).

Mimke és párja ( Sini? ), szintén jelen volt. Így elmondhatjuk, hogy a tIJBp fél szerkesztősége képviseltette magát a Blovagi Díjátadón. Az asztalnál a távolság miatt inkább a mimikai komunikációt részesitettük előnyben. A Fair Play győztesnek (azaz nekem) átadta a győzelmi Chiantit, amivel bővitettük "majd megisszuk amikor…" gyüjteményünket ( Eperke már alig várja, hogy "amikor" legyen).

Egyébbiránt jó volt a hangulat, jól éreztük magunkat. Katica körbe járta a társaságot, Amby az asztalok másik végén beszélgetett a többi Blovaggal.

Viszont a Blovagi Torna Fődíját nem láttuk. Talán nem jött el a nyertes?

Aki csinált képeket, kérjük ossza meg velünk! Én inkább a "milyen fotókat NE csináljunk" bejegyzéshez csináltam pár ilusztrációt. (A digitális technikát még szoknom kell).

 

UPDATE: Íme a Fair Play Oklevél