Venni, venni

Van olyan időszak, mikor sok minden elromlik az ember otthonában.
Először próbálja elodázni a hirtelen jött kiadást. Javítgatni az eszközt, ha lehetséges, de aztán nagyot sóhajtva körbenéz az interneten, végigjár egy pár boltot, és összeszorított fogakkal a zsebébe nyúl.

Minap a NAS-unk végérvényesen megadta magát. Próbáltam újraindítani random időszakonként, betettem a hűtőbe, mert régen az segített, de semmi.
Körbenéztem a piacon, és eléggé elszállt árakat találtam. Okosabb emberektől azt a tanácsot kaptam, hogy vegyek mikroszervert, mert többet tud, és mert jobb, mint egy sima hálózati tároló, és kb. ugyanannyiba kerül. Na, de hol kapok ilyet, normális áron?

Két hete, hogy az öreg Puch biciklimet lepucoltam, visszaakasztottam a tavaly kiakadt váltóbovdent, és az első tavaszi napsütésben a Megyeri híd felé vettem az irányt, úgynevezett “teszt bringázás” végett.
Aztán úgy félúton a híd felé, a bovden, illetve az összekötője ismét elhagyta magát, és engem. Így egy sebességgel, de megtettem a tervezett utat. Ha már messziről észrevettem egy közelgő emelkedőt, elkezdtem őrülten tekerni, mint egy hörcsög a futókerékben. Hazaérve megrendeltem az erősebb összekötőt, és a hozzávaló bovdent is, de már egy ideje érzem, hogy ideje lenne egy másik, jobb felszereltségű bringát venni.
Mikor tavaly nyáron  bicikliket béreltünk az Árpád hídnál, és egy normális vasat éreztem magam alatt, már kezdett megfogalmazódni bennem ez az érzés.

 


Kupon

Amióta megjelentek, sőt, szaporodnak a mindenféle kedvezményt kínáló kupon oldalak, úgy látom, hogy egy dologról feledkeznek meg: a pasikról.
Epernek jönnek a hírlevelek, én meg olykor átlapozom őket, mint a kezembe kerülő Avon katalógust, de csak csajoknak szóló dolgokat látok: legyél szőrtelen, bőrtelen, körmös, barna, stb. Semmi értelmes. (Oké. Néha feltűnik pár utazás is)
Ezért is örültem, mikor az egyik kerületi bringa-szervíz ajánlatát láttam: tavaszi nagyszerviz, 4000 pénzért. Ami bőven megéri, mert ilyen karbantartás kb. annyiba kerülne, mint amennyiért vettem tavaly a Puch-ot.
Olykor vak tyúk is talál szemet.


Toljad

A napokban olvastam a Margit híd aluljárójának felújításáról. Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg: alig várom már, hogy megnyissák a bringás alagutat az út másik oldalán. Végre nem kell majd akkorát kerülni.
Nézegettem képeket, amelyek még a régi állapotot mutatták, s eszembe jutott róluk valami, ami anno is bosszantott. A felújítás előtt a bringaút átvitt az aluljárón. Ami közlekedés szempontjából veszélyes volt, hisz ott jöttek-mentek az emberek a villamosok, HÉV, és buszok között. Nagy plakáton ki volt téve az üvegfalra egy felirat, hogy a kedves kerékpározók legyenek szívesek innen tolják a gépüket, hisz alig egy-két perc az átjutás. De így is volt pár tökfej, akiknek a seggükhöz nőtt a bicikli, és a tömegben csalinkáztak, csengettek, de az istennek sem tolták volna.

Békásmegyeren az aluljáróban ugyanez a helyzet. A két végén ki van alakítva egy-egy rámpa (vagy hogy hívják a lejtős lejárót). Ezek általában az akadálymentes közlekedésért vannak. Azaz, kerekesszékeseknek, anyukáknak akik a babakocsit tolják. Középen a HÉV-hez lehet fel, illetve onnan le jutni. Tehát sokszor tömeg van. De a legtöbb kerékpáros itt sem szál le a gépéről.

Hát olyan nehéz tolni a bringát?


Egyedi

Lassan átlényegülök bringa-bloggá. De mindegy. Ha zavar, ne olvass tovább.

Mikor nincs velem a Puch, egy kicsit mindig hiányzik. Jó érzés tekerni. Mindig gyorsan gyalogolok, és szerintem pont a biciklizés az, amiben ezt jól ki tudom használni. Már mint meghosszabbítom a gyors járású lábaimat két kerékkel.

Olvasgatom a Critical Mass fórumokat. Olykor-olykor bele is szólok, de rá kellett jönnöm, én nem vagyok oda való. Nem csak azért, mert nem érzem magam hard-kerékpárosnak. Egyszerüen nem vagyok közösségi ember. Én itt “csak” egy egyszerű, bringázni szerető fickó vagyok, és nincs szükségem másokra ehhez. És sok minden máshoz sem. “Lobo vagyok, maganyos vadasz, egyedül jarok”.

A kerékpár az egyetlen olyan közlekedési eszköz, amit igazán egyedivé lehet tenni. Végül is, például ki ragasztaná tele az autóját matricákkal? Vagy ki festené át? Persze, vannak azok a vicces verdák, amelyeknek kályhacső kipufogójuk van, és így könnyen be lehet kötni a kocsiba a csatornát (aka. fostalicska), meg a mackónadrág-csíkokat felfestik a motorháztetőre, tetőre.
De a bicikli más. Nyugodt szívvel átfesti az ember a márkajelzést, kicserél rajta ezt-azt, és máris sokkal jobban a sajátjának érzi a gépet. Talán ezért is tetszett mindig a bringa építés.

Vannak olyanok, akik nem tudják megbecsülni a drótszamarukat. Valamelyik este ülök a HÉV-en, kezem a Puch-on nyugtatva, várom az indulást. Felszáll egy srác, egy jó öreg, agyon matricázott Pannónia kerékpárral, és bebasszavágja a falhoz a gépet, hogy csak úgy csörren. A szívem facsarodott. Lehet, hogy öreg, lehet hogy ócska, vagy unalmas, nem “menő”(sicc!). Még bandázs sem volt a kormányon. De miért nem lehet vigyázni rá? Egy kicsit odafigyelni rá? Hülyék az emberek.

Schwinn

(fotó innen)


Út

Másik tapasztalat: hiába van kerékpárút, vannak akik az autók között tekernek. Ilyenkor legszívesebben oda kiáltanék, hogy “Hé! Itt a bicikli út, gyere fel!”.
Így joggal dühöngenek azok, akik szerint felesleges a kerékpárosoknak külön pálya. Bár én sosem megyek autó úton. Kihasználom a nekem épített helyet. Olykor gyalogosokat kerülgetve rajta. És be kell vallanom, sokszor járdázom, ha amerre megyek, nincs kerékpárút. Ilyenkor is kerülgetem a gyalogosokat, sűrű köszönömökkel. De hát a fene fog lemenni az autók közé. Inkább tolom, ha úgy biztonságosabb.

Azért meg kell hagyni, eddig úgy látom, hogy az autósok, ha keresztezik a bicikli utat, mindig előzékenyen elengednek.

Egymás mellett

 


Cipő

Első tapasztalat a bringázásban: a Converse-szerű, magas-szárú vászoncipő nem alkalmas tekeréshez (mint ahogy a strandpapucs sem). Ha csak nem tíz lábujjal akarod markolni a pedált. A narancssárga “szabadidő” cipőmet neveztem ki biciklizősnek. Egyel emeltem a jól láthatóság szintemet.

 


Szavazz!

Nem szoktam kampányolni, hirdetni magam, hogy itt, és itt szavazz rám, de ez most más. A Magyar Kerékpáros Klub észak-budai szekciója bringa szépségversenyt hirdetett, én meg beküldtem Puch barát fotóját. Ha van pár perced, kérlek szavazz a “pazzo”-ra. A voksolás:

  • Írd meg a kedvenced jeligéjét. (Az én jeligém: pazzo )
  • Örülünk, ha azt is megírod, hogy hol találtál a verseny hirdetésére! (nem kötelező)
  • Egy e-mail címről csak egy szavazatot (az utolsót) fogadunk el.
  • Végül az e-mail cím, amire mindezt küldeni kell: jatek@bringazzobuda.hu

A versenyzők között nekem nem jelenik meg az utolsó két fotó, köztük az enyém. De ezt a képet küldtem el:

Puch barát. Jelige: pazzo

Azóta sem készült új kép róla, de majd ezt is pótolom. A szavazatokat előre is köszönöm!


Épít

Múltkor az óbudai Mali-ban jártunk, bicikli alkatrészt kerestünk (naná, mi mást). És eszembe jutott, hogy Shizoo szomszéd a Retrobringáról épített magának egy téli bringát. A sok kétkerekűt látva engem is elfogott a vágy, hisz tizenéves koromban én is szereltem, építgettem kerékpárokat unokaöcsémmel, a hetedik kerületi házunk pincéjében. Bár akkoriban nagyobb bátorsággal szedtem szét a Csepel Favoritomat, és később a Gepidámat. Mostani fejjel a Puch-hoz hozzá sem mernék nyúlni. (mikor ezt a szerelőnek mondtam, csodálkozva kérdezte, hogy miért?)
De most valahogy jól esne egy ilyennel bíbelődni. Vennék egy régi biciklit, vagy csak egy vázat, lefesteném, lakkoznám, és szépen felszerelném mindenféle finomsággal.
Talán tudnék olyan szépeket csinálni, mint a Csajbringások.

 


Csavar

Hiányzik a bringám. Még mindig nem tudok menni vele. Lent vár a tárolóban szegény.
Mikor hard-kerékpáros kollégámnak megemlítettem, hogy biciklit akarok venni, max. húsz ezerért, azt mondta, akkor még vagy hatvanat rá fogok költeni. Én erre csak legyintettem. De egy részt nem tetszenek a mai gépek, másrészt nem akartam csili-vili újat venni. Szeretem a régit. Aztán a múltkori malőr után még kijött egy pár hiba, amit orvosolni kellett, s kell még most is. Számszerűsítem a dolgot. Inkább magamnak, hogy lássam, hol tartok.

  • Volt ugye maga a Puch, 16.000 ft.
  • Eresztett az első tömlő. Kicseréltettem: 1200 ft.
  • Az első hosszabb utamon elszakadt a váltó bowden, és elhagytam a váltókar házát: 4000 ft. a pótlás, szerelés.
  • Hátsó kereken két törött küllő, és az egyik anyacsavarnak kikopott a menete, plusz centirozás: 4000 ft.
  • Hátsó gumi kiszakadt: 1600 ft. (ebből két gumit vettem, ha már)
  • Hátsó kerékanya: 360 ft.

 

Itt tartok. Alig egy hónapja vettem meg a gépet, és csak Budakalászról haza, meg egyszer itthonról a várig mentem vele hosszabb távon. Jó, tudom, én voltam a hülye, hogy nem vizsgáltam meg a bringát, mikor elmentünk érte. Elködösített a meglátni, és megszeretni effektus. Már megint ráfizettem a saját marhaságomra. De legalább van egy veterán biciklim.

 


Alkatrész

Dilemmába kerültem, mikor váltókar után koslattam a városban. Mivel elveszett a régi burkolata valahol a rakparton, kénytelen voltam újat venni.
És itt jött a kérdés: szerezzek “eredetit”, vagy csak hasonlót? Azaz, alárendeljem-e a régiség-mániámat, ami valószínűleg sokba kerül, vagy a funkcionalitást tartsam szem előtt?
Egyelőre úgy néz ki, hogy győzött a pénztárcám. Azaz, a legközelebb található váltókarra vetettem rá magam.
Az anyagi része a következő: találtam a német e-bayen eredeti kart. Az ára még elfogadható (3000 forint), viszont a postaköltség többe kerül, mint maga a cucc.
Itthon a városmajori műhelyben kaptam ugyanennyiért a képen látható alkatrészt. Nem az eredeti, de ezzel is működik (remélem).
Tehát rövid időn belül lehet egy jól működő biciklim, vagy kuporgatok, fogat összeszorítok, és eredeti alkatrészt rendelek? Nehéz eset.

Ilyet vettem