Belebeszélek

Először is, üdvözölöm a körünkben újonnan feltünt blogteres bloggereket. Ha jól látom, technikai okok miatt, sorra jönnek a freeblogra, színesíteni a "kínálatot". Remélem, köztünk maradnak.

A blogtérröl jött Keserűmandula, és a családon belüli erőszakról írt.

Tupacko, a Webpillangó házigazdája megmutatja nekünk, hogyan kell animált flash gombot készíteni.

Rigi, a Körkép.sk oldalról bebizonyítja, hogy Szlovákiában is vannak normálisan gondolkodó emberek.

 

(Foto: 46.16 )


Belebeszélek


Balinto megosztja velünk, hogyan lehetünk túl az írói válságon. Azaz, ha megakadunk egy-egy írás során, miként tudunk átlépni a szellemi hasadékon.


Fűszer és Lélek egy gorgonzolás,körtés,diós rizottó receptjét írja le. Nyomás a tűzhely elé!


Kitsilaczi a Magyar Írói Akadémiáról ír. Tele iróniával.


xsolutions arra kíváncsi, ki miért blogol. (a modern barlangrajz szlogenemet levédetem)

Laár András blogjára "csak" felhívnám a figyelmet. Ha valaki szereti a sajátos humorát, itt kaphat belőle. Egyenlőre kis adagban, hisz csak most kezdte.

 

(Fotó: Occhio)


Belebeszélek

Ez a mai harmadik bejegyzésem. Nem látszik rajta, pedig az előzőek elszálltak. "Aplication error" nyögött az arcomba a monitor, és felzabálta az összes betüt, amit eddig ide firkantottam.

Mióta szabad hetes vagyok, inkább olvasok, mint írok. Ez meg is látszik. Lehet, hogy a blogom állt íly módon bosszút?

Ráadásul van itt egy Pöttöm, aki mindent visz. Időt, szavakat, épkézláb mondatokat, s a végén már csak olyanokra futja, mint "pápápápápápá", meg "papapapapa", és a "hababababa". Na meg az ehhez hasonló hang-gyakoroló szavak, amelyek mosolyt varázsolnak a kopasz kerekfej arcára.

De belebeszélésből ma sincs hiány. Íme hát, a legutóbbiak:

A Kultblogon a Mesterdetektív címü film kritikáját olvashatjuk, Nash tollából.

702 új, retró hangulatu WordPress sablont alakított, freeblogos hasznosításra

Apuska Hajós Andrásról írt.

SzuperApu kislánya az óvodában kókuszgolyót gyárt.

Tyria a 14 év alatti bűnöző gyerekeke megfékezésének egy módjáról ír.

A Mindennapi Betevőn rágóból készült szobrokat gusztálhatunk.

 

 

A mai fotót BodzásFanta fotóblogjáról kölcsönöztem:

 


Ajánlat

Nem tüntem el, csak az éjszakai műszak többet kivesz belőlem, mint azt gondolnám. Íme némi olvasnivaló: 

 

Amby és Katica hazatért Ausztráliából, és képes beszámolót tartanak élményeikről.


Hungromit is végre visszatért, és bepótolta az elmaradt Garfield képregényeket.


Gus új design-al lepte meg olvasóit (nekem tetszik).


A Kultblogon Daniel Wallace könyvet lehet nyerni. Irány játszani! (én már beküldtem a megfejtést)

Ha valaki olvasnivalót keres, Szalonnacukornál megtalálhatja Amon Oz,  Hirtelen az erdő mélyén címü regényét.

 

A mai fotó Klikker blogjának  Côte d'Azur gyűjteményéből van: 

 


Ajánlom-Belebeszélek

– Elsőnek Zsírembert ajánlanám, hogy jól kezdődjön a nap. Nekem feldobta a reggelemet. Olvassátok el Ti is.

– Sebtolvaj gyógyszeresdoboz-designjét is figyelmetekbe ajánlom, hiszen mostanában influenza-járvány dúl.

Abszinth majdnem csalás áldozata lett, de helyén volt az esze.

Tyria a felsőoktatásba járó "felnőttek" gyerekes dolgairól írt. Avagy nem mindenki tud kultúráltan viselkedni, hiába jár egyetemre.

A mai fotót zslatko karácsonyi ajándékaiból választottam (a többit is érdemes megnézni.Nagyon szépek.)