Apa hét

Kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel. Szokás szerint fáradtan indult a hét. Bár szerintem ez köszönhető annak is, hogy hétvégén családilag levonultunk a tanyára. Méltó befejezése volt a szabad-hetemnek.

Nem panaszkodni akarok. Sőt! Mivel nem dolgoztam, ezért Kispipi felvigyázása volt a dolgom, és elmondhatom, igen jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy nem hagytuk el a napi rutint. Reggel kávéval, kakaóval kinek-kinek ízlés, és életkor szerint, szabadfoglalkozás (internet, Micimackó, Mickey egér), aztán usgyi le a játszótérre motorozni, homokozni. Közben beadtuk az ételhordót az iskola konyhájába. Ez megérne egy külön bejegyzést, de elég csak annyi, hogy a legkisebb jobban eszi a menzás kaját, mint Kedvesem főztjét. Legalábbis egész héten kerek hassal feküdt le délutáni szundikájába. Viszont menza, vagy nem, tény hogy 2500 forintért minden nap akkora adag kaját kaptunk, hogy még vacsorára is maradt mindenkinek.

Kispipinek minden nappal egyre nagyobb a szókincse. Olyan egész mondatokban beszél, hogy a magyartanárom besírna örömében. Valamelyik nap a játszótéren, épp bambultam az aréna mellett (Kör alakú, homokkal felszórt terület. Nálunk így néz ki a homokozó.), mikor arra lettem figyelmes, hogy eltotyog mellettem, és azt mondja, hangosan gondolkodva: “de honnan szerzek lapátot?”.

Kicsit talán fárasztó volt ez a hét, de úgy érzem, még bevállalnék belőle párat.

 


Ébredés

Azért megvan a varázsa az éjszakás műszaknak is. Gondolok itt arra, mikor délután arra nyitom ki a szemem, hogy Kispipi ott ül mellettem az ágyon egy könyvel, és mutogatja benne az állatokat.

Már elég sok szót tud. A legviccesebb, mikor az útjában áll valaki, és kissé félre lökve azt mondja, "bocsássá".

 


Szabad hét

Végre, kissé feltöltődtem a múlt héten. Bár tartok tőle, hogy az elkövetkezendő hetek többet kivesznek belőlem, s ráadásul napokon belül, mint amennyit sikerült magamba tölteni.

A hét eleji havazásban végre fel tudtuk avatni az új szánkót. Húztuk, toltuk, míg tartott a hó. Először azt hittük, Kispipi nem élvezi egyáltalán, mert csak ült kukán, se mosoly, se hang. Ám mikor a kapuban le kellett volna szállnia a szánkóról, éktelen sivításba kezdett. Szóval mégis tetszett neki. Ez alatt a pár nap alatt összeszedtünk némi izomlázat, és estére eléggé fáradtak lettünk. Letudtuk a telet.

Egyik nap családilag anyósékkal, elmentünk az IKEA-ba. Fél úton előjött Kispipi autó betegsége, szép folyékonyan a száján át, a reggeli, és tízórai formájában. Szerencsére a ruháját meg tudtuk menteni, így semmi akadálya nem volt, hogy folytassuk az utunkat. Megjegyzem, hazafelé semmi baja nem volt, pedig benyomott egy hotdogot. Az áruházban ismét szembesültem azzal a ténnyel, hogy lakásunk egyes helységei milyen kicsik. Az összeállított fürdőszobák, konyhák nyálcsorgatóan jól néztek ki, de akárhogy sakkoztam magamban, egyik sem illett bele a mi lakásunkba. 

Sem aznap, sem másnap, mikor tescoba mentünk (olcsó pelenka, naná), egy szemernyit sem aludt Kispipi délután. Estére már úgy pörgött, mint egy pici ringlispir. Lett is eredménye a fáradtságnak, mikor támolygásból adódóan megbotlott, és lefejelte az új porszívót. De ezen a két napon, nem kellett sokáig küzdeni az esti lefekvéssel. Hamar elaludt.


 


A panasz szava

Nézem a kölök fotóit, a vigyori képét, a kócos fejét, és rettentően tud hiányozni. Ráadásul ma nem tudok korán haza menni, mert az istenverte iskola legalább este hatig távol tart a lányoktól. Mikor délután otthon vagyok, akkor is keveset kapok belőle. És sokszor érzem úgy a nap végén, hogy többet foglalkozhattam volna a Pöttömmel. De jó olykor csak figyelni, ahogy elfoglalja magát valamivel, néha rám vigyorog, oda mászik hozzám, sikkangat, vagy Eperrel játszik. Jön, megy. Én meg csak pislogok fátyolos szemmel. Szóval hiányzik, na.

 

pazzo: emma 058

 


Mini Jones

Tanulom az apaságot. Illetve bele kóstoltam, milyen lehet az, ha az embernek
van egy öt éves fia. Emlitettem már, hogy a Pöttöm floridai unokatesója itt
van, anyjával együtt a nagyszülőknél elkvártélyozva. Tegnap, "ha már úgy
is arra jártunk" alapon, felmentünk családi találkozóra. Aminek az lett a
vége, hogy autósat kellett játszanom. El lehet képzelni, milyen pironkodva
adtam ki a bruuuu, meg az íííííí hangokat. De végül győzött a bennem rejlő
gyermek, s azon vettem észre magam, hogy nem is zavar, ha nagy nyikorgással
beveszek egy kanyart. Később "indianadzsonsz"-oztunk. A fogyasztói
társadalom egyik rákfenéje, hogy kölköknek mindent el lehet adni. Így a kissrác
gazdagabb lett egy műanyag nyelű, textil ostorral, aminek a nyelébe effekt van
beépítve. Gombnyomásra ostorcsattogás hangot idéz elő, vagy a film zenéjét játssza
le, bödön hangon.

Anno biztos mi is odalettünk volna egy ilyen cuccért. Arra emlékszem, hogy
az Irányi utcai általánosban, hurkapálcákból, és papírból lézerkardot, meg
csubi-puskát gyártottunk, és fémesen hörögtünk szünetben a folyosón.

Szóval a játék abból állt, hogy a minidzsonsz a kanapén ugrálva suhintott
felém az ostorával, amit én elkaptam, fölcsaptam a csontos kölköt a vállamra
(esküszöm, nincs tíz kiló az a gyerek), és ledobtam a párnák közé, ahonnan
aztán fejjel lefelé lógatva felkaptam ismét, plafonig emeltem, majd ismét
ledobtam a kanapéra. Ezt a jelenetet legalább tízszer megismételtük, mire
kidőltem. Addigra már izzadtam, mint törpe a magas piszoár előtt. Hiába. Öregember
nem gyorsvonat, ahogy nagyapám mondta vala. De a kiskrapek csak nyúzott tovább, hogy még, még. Szerencsére Eperke megmentett az
újabb akció-jelenetektől azzal, hogy a menyecskét be kellett altatni. Így én is
kipihenhettem magam. Fárasztó dolog lehet fiús apának lenni. De bevallom, egy kicsit azért
élveztem.

Indiana Jones

(fotó: Geekologie)

 


Fél napos apa


Egy szülés, és születés "átélése" után, kissé megváltozik némely szemlélete a világról az embernek.


Ha régen valakit "hősnek" neveztek, minimum Herkules jutott az eszébe. Ma már erre a szóra Eperkére gondolok. Amit végigszenvedett öt óra alatt, hogy Emmát a világra hozza, végigélve annyi fájdalmat, nos, ez a hősies cselekedet. Ott voltam végig. Láttam.

Emelem kalapom minden anya elött, ki végigélte, ki hosszabban, ki rövidebben egy gyermek világra jöttét.

Anyák! Hősök vagytok!

 

 

 

 

 


3D

Ha már az apaságnál tartunk, íme a lányom. Ez már biztos. Tegnap 3D ultrahangon voltunk. Az igazat megvalva több "látványt" vártam. De persze így sem rossz. Kaptunk még videót is. Ha lesz egy kis időm, összevágom (úgyis szakmába vág). Bővebbet Eperkénél olvashattók.