Szilvásvárad – Eger

Még mindig nem sikerült a fényképezőgépről letölteni a képeket, így csak csekély illusztráció áll rendelkezésemre. Folytatom hát a múltkor megkezdett élménybeszámolómat.

Mikor visszatértünk Szilvásvárad központjába, a lovak felé vettük az irányt. Itt van ugyanis az ország lipicai ménese. Amit nem tudtunk, hogy jó messze (a főút két oldalán) tartják egymástól a kancákat, és a csődöröket. Az utóbbiakat látogattuk meg első kőrben, de zárva volt a hely. Viszont mivel nyitva találtuk a kaput, bementünk körülnézni. Aztán jött egy mogorva nő, kantárszáron vezetve egy hatalmas fehér lovat. El kell ismerni, hatásos belépője volt. Átirányított minket a “csajokhoz”. Mázlink volt, mert másfél hete csikók születtek, és még épp megcsodálhattuk ahogy a karámban jönnek-mennek az anyjuk mellett. Jópofa tulajdonságuk, hogy feketén születnek, és egy-két éves korukra fehéredik ki a szőrük.

 

Másnap elfogyasztottuk utolsó szilvásváradi reggelinket, és elindultunk haza. Útközben beugrottunk az egri várba. Itt fejenként 1400 forintért történelem leckét kaptunk, pedig csak a katakombákat akartuk megnézni. Régen a jeggyel mindenhova bemehetett az ember a pincétől a panoptikumig. Most viszont a belépőn kívül még 500 forint, ha a viaszbábukat is meg akarjuk nézni. Szerencsétlenségünkre még egy iskolai csoport is velünk tartott a tárlatvezetés során.
Mivel elég éhesek voltunk, a nyakunka vettük Eger belvárosát, és találtunk egy szuper olasz éttermet. Kispipivel betésztáztunk, Eperkém meg kapott egy jókora pizzát. És végre ihattunk egy normális kávét is. A haza út gyorsan, és csendesen telt. Azt hiszem, még vissza térünk mind a két helyre.

 


Csavar

Hiányzik a bringám. Még mindig nem tudok menni vele. Lent vár a tárolóban szegény.
Mikor hard-kerékpáros kollégámnak megemlítettem, hogy biciklit akarok venni, max. húsz ezerért, azt mondta, akkor még vagy hatvanat rá fogok költeni. Én erre csak legyintettem. De egy részt nem tetszenek a mai gépek, másrészt nem akartam csili-vili újat venni. Szeretem a régit. Aztán a múltkori malőr után még kijött egy pár hiba, amit orvosolni kellett, s kell még most is. Számszerűsítem a dolgot. Inkább magamnak, hogy lássam, hol tartok.

  • Volt ugye maga a Puch, 16.000 ft.
  • Eresztett az első tömlő. Kicseréltettem: 1200 ft.
  • Az első hosszabb utamon elszakadt a váltó bowden, és elhagytam a váltókar házát: 4000 ft. a pótlás, szerelés.
  • Hátsó kereken két törött küllő, és az egyik anyacsavarnak kikopott a menete, plusz centirozás: 4000 ft.
  • Hátsó gumi kiszakadt: 1600 ft. (ebből két gumit vettem, ha már)
  • Hátsó kerékanya: 360 ft.

 

Itt tartok. Alig egy hónapja vettem meg a gépet, és csak Budakalászról haza, meg egyszer itthonról a várig mentem vele hosszabb távon. Jó, tudom, én voltam a hülye, hogy nem vizsgáltam meg a bringát, mikor elmentünk érte. Elködösített a meglátni, és megszeretni effektus. Már megint ráfizettem a saját marhaságomra. De legalább van egy veterán biciklim.

 


Alkatrész

Dilemmába kerültem, mikor váltókar után koslattam a városban. Mivel elveszett a régi burkolata valahol a rakparton, kénytelen voltam újat venni.
És itt jött a kérdés: szerezzek “eredetit”, vagy csak hasonlót? Azaz, alárendeljem-e a régiség-mániámat, ami valószínűleg sokba kerül, vagy a funkcionalitást tartsam szem előtt?
Egyelőre úgy néz ki, hogy győzött a pénztárcám. Azaz, a legközelebb található váltókarra vetettem rá magam.
Az anyagi része a következő: találtam a német e-bayen eredeti kart. Az ára még elfogadható (3000 forint), viszont a postaköltség többe kerül, mint maga a cucc.
Itthon a városmajori műhelyben kaptam ugyanennyiért a képen látható alkatrészt. Nem az eredeti, de ezzel is működik (remélem).
Tehát rövid időn belül lehet egy jól működő biciklim, vagy kuporgatok, fogat összeszorítok, és eredeti alkatrészt rendelek? Nehéz eset.

Ilyet vettem