UFO

Ha én ufó lennék, és a Földre jönnék, biztos az óceánokban keresnék értelmes életet, hiszen a bolygó hetven százalékát víz borítja, így evidens, hogy a fő fajok ott élnek. Nem azon az aprócska szárazföldön.
Barátságot kötnék a delfinekkel, meg a bálnákkal, akik a legokosabbak a víz alatt, és megmutatnák azt a fura, víz feletti élőlényt, akik épp az egyik bálna havert szigonyoznák. Gyorsan a cet segítségére sietnék, és elsüllyeszteném a hajójukat.
Aztán megnézném magamnak ezeket az élőlényeket is, akik “embernek” hívják magukat. Látnám azt, hogy hogyan teszik tönkre ezt a helyet, és hogy minden szarért egymásnak esnek. Fentről nézném őket, hallanám a nyüzsgést, és mindenféle zajt. Aztán lenéznék az óceánokra, és hallgatnám a béke mély csendjét, a bálnák, és delfinek beszélgetéseit. Kicsit elgondolkodnék, s végül elárasztanám vízzel a szárazföldeket. Még egy Noé nevű ipsének sem szólnék, hogy  erigyjen a helyi tüzépre, és pakolja fel a városi állatkertet egy tutajra. Aki nem tud úszni, megszívta.

 


Egyedi

Lassan átlényegülök bringa-bloggá. De mindegy. Ha zavar, ne olvass tovább.

Mikor nincs velem a Puch, egy kicsit mindig hiányzik. Jó érzés tekerni. Mindig gyorsan gyalogolok, és szerintem pont a biciklizés az, amiben ezt jól ki tudom használni. Már mint meghosszabbítom a gyors járású lábaimat két kerékkel.

Olvasgatom a Critical Mass fórumokat. Olykor-olykor bele is szólok, de rá kellett jönnöm, én nem vagyok oda való. Nem csak azért, mert nem érzem magam hard-kerékpárosnak. Egyszerüen nem vagyok közösségi ember. Én itt “csak” egy egyszerű, bringázni szerető fickó vagyok, és nincs szükségem másokra ehhez. És sok minden máshoz sem. “Lobo vagyok, maganyos vadasz, egyedül jarok”.

A kerékpár az egyetlen olyan közlekedési eszköz, amit igazán egyedivé lehet tenni. Végül is, például ki ragasztaná tele az autóját matricákkal? Vagy ki festené át? Persze, vannak azok a vicces verdák, amelyeknek kályhacső kipufogójuk van, és így könnyen be lehet kötni a kocsiba a csatornát (aka. fostalicska), meg a mackónadrág-csíkokat felfestik a motorháztetőre, tetőre.
De a bicikli más. Nyugodt szívvel átfesti az ember a márkajelzést, kicserél rajta ezt-azt, és máris sokkal jobban a sajátjának érzi a gépet. Talán ezért is tetszett mindig a bringa építés.

Vannak olyanok, akik nem tudják megbecsülni a drótszamarukat. Valamelyik este ülök a HÉV-en, kezem a Puch-on nyugtatva, várom az indulást. Felszáll egy srác, egy jó öreg, agyon matricázott Pannónia kerékpárral, és bebasszavágja a falhoz a gépet, hogy csak úgy csörren. A szívem facsarodott. Lehet, hogy öreg, lehet hogy ócska, vagy unalmas, nem “menő”(sicc!). Még bandázs sem volt a kormányon. De miért nem lehet vigyázni rá? Egy kicsit odafigyelni rá? Hülyék az emberek.

Schwinn

(fotó innen)


Űr

A tegnapi nagy Gagarinozásról, meg csuhaj, ötven éve tépett ember először az űrbe dologból csak egy valami jut eszembe. Hogy ilyen hosszú idő alatt, legalább már egy Hold-bázist építhettek volna. De semmi nem történt. Kb. ugyanott tartunk.

Olyan ez, mint amikor bedugod a medencébe a lábad. Talán bele is mászol. De nem úszol el a medence túlsó oldaláig, hanem csak kiülsz a szélére, és bámulod a vizet.

Nasa űrbázis a holdon

 


Lázálom

És akkor jöttek a Nagyok. A nép akarta így, mert elegük lett a Régiekből. Azért utálták meg őket, mert a Régiek nagyon elkanászodtak. Legalábbis egy részük. Sok mindent tömtek a saját öblös zsebükbe a Nagy Közös Kondérból. Túl sokat. Tehát jöttek a Nagyok, hogy rendet csináljanak, mert Mindenki így akarta. És Mindenki hitt bennük. Eleinte.

A Nagyok elkergették vezető pozíciójukból a Régieket. Párat börtönbe vetettek, másokat pellengérre állítottak, netalántán titokban megfenyegettek, hogy álljanak félre. És a Régiek félreálltak. Kicsit morogtak, lengették az öklüket vicsorogva, csak hogy lássa Mindenki, hogy van még erejük.

Tehát a Nagyok elfoglalták az ország összes vezető pozícióját. Sőt! Csináltak újakat is, hogy még több Nagynak adjanak hatalmat, amit majd gyakorolhatnak Mindenki felett. És elfoglalták az ország tévé, és rádiócsatornáit, és összevonták őket. Az addig a fővárosban szétszórt épületekből egy helyre rakták őket. Mindenki bólogatott, és tapsolt, hogy ez így jó. A Nagyok beültették az embereiket a tévék, és rádiók vezetői székeibe, és azt mondták nekik, alakítsátok át a műsorokat a Mi szájízünk szerint. És a négy tévécsatornából az egyik a határon belüli Mindenkikhez szólt, a másik a határon túliakhoz. És csináltak egy csatornát Mindenki Gyerekeinek, és egyet azoknak, akik szerették a kultúrát. A Nagyok azt mondták, a tévéket mindenki nézi, mert ingyen vannak. Ezeken keresztül neveljünk át Mindenkit úgy, hogy csak azt láthassák, amit mi mutatunk nekik. Így tehát elkezdték vetíteni Mindenkinek egy szebb ország képét, ahol kevesebb volt az erőszak, és több a szeretet. S mindezt úgy, mintha mindent a Nagyok intéztek volna el, Mindenki számára.

De rájöttek arra, hogy sokan mégis a kereskedelmi tévéket nézik, hiszen azok is ingyen vannak, viszont több bennük az erőszak, és terjesztik a butaságot. A Nagyok összedugták a fejüket, és elhatározták, rákényszerítik a Kereskedelmiekre, hogy ezentúl pénzért adják a műsoraikat. Így Mindenki közül a szegényebbek, kénytelenek voltak megelégedni azokkal a műsorokkal, amiket a Nagyok adtak nekik.

És látták a Nagyok, hogy ez jó.


Tolerancia

Mostanában, talán az ősz beköszöntével, bár szerintem sokkal előbb kezdődött, a tolerancia-szintem nullára csökkent. Sőt! Mínuszba. Imádom a kis családomat, Kispipit, és Eperkét, elviselem a család többi tagjának hülyeségeit, olykor forgatom a szemeimet a gyári marhaságokon, és ennyi.
Az utcán a ne érj hozzám, húzz előlem, ne fújd rám a füstöt te paraszt gondolatokkal próbálom kikerülni embertársaimat. Közben vigyorgok a kölykökön, és megpróbálom elképzelni a szüleiket. Na ez, nehéz. Kiscsaj, olyan tizenéves “Sexy Vagyok Leácska”, akinek a kezébe inkább játékbaba illik, nem a cigi, amit azért szív, mert a nagyok is, és így fogadja be a banda (hiszi, mert közben a “barinői” kibeszélik a háta mögött), pedig csak megpróbál küzdeni az identitás-zavarával.
Aztán ott vannak a kölkök, akikről mindig azt hiszi az ember, hogy rögtön elhagyják a gatyájukat, csálé sapkát hordanak, és tüccögtetik a cigány-hifit a mobiljukból. Nem kell ide roma-integráció kérem. A gyerekek önként követik a romákat. Már akkor kezdődött, mikor átvettük a cigány “csaj” (shaj), és “csávó” szavakat. Mostanában meg “rajok” a kölykök.
Mondhatnám, hogy rég átvették már a többen egy ellen mentalitást is, és még tudnék jó pár példát mondani, de itt befejezem. Mert tovább süllyed a toleranciám.

 


Kígyó

Ez egy olyan kaliberű kérdés, mint hogy mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás.
Bár britt tudósok bebizonyították (következő életemben britt tudós leszek, mert ezek minden marhaságra ráérnek), hogy előbb volt a tyúk. Ami logikus, hiszen láttunk már fán tyúkot, de tyúktojást még nem, ugye.
Szóval, a következő a kérdés: a kígyónak a nyaka hosszú, vagy a farka?

 


Tűzvarázsló

Egy egész velencei (a magyar, természetesen) nyaralásom szólt ennek a iszonyú szar dalnak az árnyékában. Persze, akkoriban volt “menő”, meg új.
Apám a barátnőjével egy sufniban, én meg a barátnőjének a fiával egy nagy sátorban a sufni mellett aludtunk. Vizet kannákban szállítottuk a jó pár utcával arrébb lévő kék nyomókútból. Akkor, és ott ismerkedtünk meg egy gyerekkel. Ezt a szart bömböltette a nyaralójukban, kazettás magnóról, és amerikai gördeszkája volt, mikor én csak Triálon gördültem. Kamionos volt az apja, ha jól emlékszem.  Azt hiszem akkor fogalmazódott meg bennem az a vélemény, hogy minden pénzes gyerek nyálas ficsúr. Azóta (is) jobban szeretem a Green Day-t, meg az operákat.

Hogy egy klasszikust idézzek, saját szájízem szerint átköltve:

Faszfej! Tűzvarázsló. Picsába!

 


Pardon

Egyéb iránt, elnézést kérek a sok, minőségtelen tartalomért, amit itt szolgáltatok. Majd csak eljő az ideje annak is, hogy vissza találok régi elmém dzsungelébe. Bár azt sem tudom, mi térített le az ösvényről.
Most csak olyan vagyok, mint egy darab fa. Egy darab fafej. Talán ha megint minőségi blogokat olvasnék, ahol szépen össze vannak rakva a szavak, akkor nekem is menne. Evés közben jön meg az étvágy, ugye. Összecsipegetném a szép bejegyzések elhullajtott morzsáit, új szöveget gyúrnék belőlük, és elegánsan tálalnám.
Egyelőre azonban mások terítőit hímzem. Meg a falra, hogy “Tiszta kód, rendes blog”, meg ilyenek. Még elnézést!


Ablak

Ülök a HÉV-en, az ablak mellett. Nézném a tájat, de valami szerencsétlen öles betűkkel belekarcolta a nevét az üvegbe. Bár elég fantáziátlan elnevezés, de lehet, hogy valami tucatnévvel született, azt meg mégsem lehet oda “írni”, hogy ő a Tóth Józsi, mert abból sok van. Ezért inkább elnevezte magát Szmájlinak, mert az mégis csak jobban hangzik, meg a haveroknak, akik szintén hasonló kvalitásokkal küzdenek a jármű, és egyéb közös tulajdonok rongálásában, lehet mutogatni, hogy “az az én nevem, e!”. Vagy csak olyan helyről jött szegény, ahol a szomszéd szekere számít űberfrankó járgánynak. Főleg amióta teszkós illatosítót is rakott a bakra, mert nehogy már a ló seggét keljen szagolni.

Zavar, hogy nem látok ki az ablakon a firkától. Kicsit ódzkodom tőle, de finoman hozzáérek az üveghez. Szerencsére pár fiatal lányon kívül üres a kocsi, ők meg el vannak foglalva a röhögcsélésükkel. Így nem is veszik észre, ahogy újaim alatt finoman hullámozni kezd az üveg, mint mikor egy pocsolya vizét egy belehulló falevél zavarja fel. Amikor pár pillanat múlva hátradőlök az ülésen, az ablak úgy néz ki, mintha most jött volna ki a gyárból. Elégedett mosollyal nézek körül, mikor meglátom az egyik lány döbbent tekintetét.