Őrült

Karácsony után jutottunk el az Átrium Filmszínházba az Őrült nők ketrece című előadásra.
Jó volt élőben látni azt, amit húsz évvel ezelőtt a Madárfészekben Robin Williams, és Nathan Lane olyan zseniálisan eljátszott. Voltak is olyan momentumok, amik a film ismeretében nekem hiányoztak a darabból.
” Lovagol, lovagol, lovagol! Vagy! Seggejár, seggejár, seggejár!”
Stohlt transzvesztitának sminkelve látni fergeteges élmény. És egyik-másik paróka egész jól állt neki. Volt egy kikacsintása is a múltjára, amin mindenki dőlt a nevetéstől. Annyi idő után most már tud viccet csinálni a börtönlétből.
Elsőre a Madárkák kinézete elég erős, provokatív. A beszéd tele van trágársággal. De aki dolgozott már hasonló helyen, vagy színházban az tudja, hogy a színfalak mögött, és a próbák alatt sem hangzanak el finomkodó mondatok. A szórakoztatóiparosok bizony így beszélnek, ha a közönség nem figyel. Van erről pár sztorim, színházas koromból.
Egyedül a lány apjának szerepét éreztem túl erősnek ahogy fröcsögve gyűlölte a “buzikat”. De persze valahogy be kell mutatni azt a szélsőséget, ami bele akar szólni mások életébe, akár államilag is elnyomni bizonyos csoportokat. És bizony a viccmesélések közben is bevittek egy-egy szúrást, szomorú, embertelen történetekkel, amik valóban megtörténtek.
Összességében nagyon tetszett a darab, és valószínűleg megint megnézzük majd idén.

20150609 Pécs, Kodály Központ. Az õrült nõk ketrece. r.: Alföldi Róbert. Kultúrbrigád produkció.

20150609 Pécs, Kodály Központ. Az õrült nõk ketrece. r.: Alföldi Róbert. Kultúrbrigád produkció.

 


Befelé

Mikor a közel négy éve lovagló gyereked a pálya kapujából nem meri, vagy nem akarja bekiabálni a szabály szerinti mondatot, hogy “helyet kérek befelé!”, hanem durcásan hallgat, akkor érzed, hogy valamit nagyon elszartál a nevelésében, és ideje felülbírálnod addigi döntéseidet.
Persze a “mi időnkben”, ennyi idősen más volt a helyzet, és a gyerekkoromat ismerve, nagyon nagy különbség van köztünk, de vannak dolgok, amit igenis meg kell tennie egy gyereknek, hogy normális ember legyen.
Ilyen az pl. hogy nincs itthon semmi feladata. Igazából egyáltalán nincs semmilyen feladata, azon kívül, hogy tanulj, zenélj, sportolj. Ezeket is könyörgés, harag által, mert ha nem hajtanánk, hogy öltözz már, pakold be a hangszeredet, szolfézscuccodat, neki eszébe sem jutna magától, mert mindent elintézünk helyette. Főleg Eper.
Nekünk még törölgetni, helyre pakolni kellett a mosogatásnál. Itthon nagyrészt ezt a mosogatógép teszi meg.
Kitaláltuk, hogy mostantól Kispipi fog az evésekhez teríteni. Elsőnek elégséges lenne, de nekem kevésnek tűnik.
Mostanában mi otthon a gyerekek feladata?

 

 


Tea

A hideg (milyen hideg? Szinte tavasz van. Na, mindegy.) idő beálltával, újra előtérbe helyeztük a tea-mániánkat. Főleg gyümölcs tartalmú (értsd: nem aromásított teaszemét), de igazán mindenfajta teát szívesen kipróbálunk. Angliából kaptunk finom almás-fahéjas fekete teát, és Eper a kórházban kapott egy doboz epres zöld teát.
Ezt az italt többek közt a változatosságáért szeretem. Nem iszom cukros, szénsavas üdítőket, gyümölcsleveket, alkoholt meg aztán pláne. Azt szoktam mondani ez utóbbira: igya aki rászorul. Unom a kommersz ízeket. Ezért a tea ideális ital számomra.
Ám nem elégszem meg a boltban kapható, lassan szintén unalomba fúló filteresekkel. Sokszor látom például instagramon a különleges tealeveleket, lepényeket. És bár általában semmilyen sznobéria nem szokott megérinteni, pedig kávé-függők vagyunk, sikerült felkelteni az érdeklődésemet a kínai teafa levelek iránt. Igaz, ennek is van egy olyan hagyománya, hogy össze-vissza kell öblögetni a teát, mire a csészédbe kerül, ezt a szertartásos részét kihagynám a dolognak.
Mint minden különleges élvezeti cikk, ez is drága mulatság. Egy puer-ből 30 gramm, 2000 forintnál kezdődik. Ebből egy adag kb. 10-szer felönthető, míg a filléres filterest az első után kihajítjuk. Beszerezni sem könnyű. A belvárosban, vagy a vár alatt van egy-két bolt, de nálunk Óbudán egyről sem tudok. Persze rendelhetnék interneten keresztül is, akárhonnan, de előbb meg kellene szagolni, kóstolni, hogy megfelel-e egyáltalán az ízlésemnek, vagy keressek másfajtát.
De a téma szakértőitől, tapasztalt tea-fogyasztóktól szívesen veszem az ötleteket.

puer

 


Barkács

Ideje, hogy a cajon mellé kiegészítő hangszereket szerezzek be. Már van egy lábra rakható csörgőm, tojás alakú shakerem, ujjra házható shaker, és a dob oldalára feltépőzárazható kasztanyetta. Valamiért nekem a csörgő hozzátartozik a doboláshoz, bár az eddigiekkel nem vagyok teljesen elégedett.
Minap ellátogattam a dobboltba, és nem jöttem ki üres kézzel. (Egy hangszerboltban lehet nem vásárolni?)
Vettem egy használt, de szép hangú, állványra szerelhető tamburint. Lacival azt találtuk ki, hogy csinálunk a dob oldalára felszerelhető csörgőt, ami gyárilag 30.000 Forint körüli áron kapható. A bökkenő ott van, hogy tamburin-csengőt sehol sem lehet venni, ezért szétszedünk egyet. Faanyagot is kell szerezni, nem túl nagy tételben. Inkább amolyan leesett darabokat, hiszen nem sorozatgyártásra készülünk.
Viszont annyira tetszik az állványos csörgő hangja, hogy még meggondolom, hogy szétszedjem-e, vagy vegyek inkább egy másikat, meg ehhez egy állványt.
Tehát már csak faanyag kérdése, és jöhet a fúrás-faragás. A végeredmény meg valami ilyesmi lesz:

cajoncsengo

 


Hűtő

Várom az új hűtőt.
November 20. (péntek) a webáruházban megrendeltem, kifizettem átutalással. Szállítási idő 1-3 munkanap, felárért.
November 24. (kedd) visszaigazolták a befizetésemet. Aztán jött még egy email, hogy a rendelésemet átadták szállításra.
November 25. (szerda) felhívnak délután, kiszállítási időpont egyeztetésre. Mikor hozhatják az új hűtőnket? Elvigyék a régit?
Kérjük, hogy vigyék el szegény, öreg Görényt, hogy legyen hely Böhömnek. És hozhatják akár holnap, délután.
A telefonos ügyintéző nyomatékosítja, hogy reggel 9, és este 20 óra között szállítanak. Mondom oké, de napközben senki nincs otthon, minek sétáltatnák meg akkor?
Az ügyintéző közli, hogy ha nem vagyunk a szállítás idején otthon, akkor kérhetünk új szállítási időpontot, ez semmibe nem kerül nekünk.
Végül megegyeztünk abban, hogy ma hozzák ki (reggel 9, és este 20 óra között), előtte egy órával telefonálnak.
December 1. (kedd) reggel hazajöttem az éjszakai műszakból. Aludtam kb. délig, ahogy ilyenkor szoktam. Görény kihúzva, de még teli hassal áll az előszobában.
Várom a “mert hülye azért nem vagyok” feliratú teherautót.


Konyha

Ahogy a közmondás (bullshit) tartja: közös lónak túrós a háta. Nincs ez másként a céges, közös konyhával sem.
Egy tenyérnyi hely, mikróval, Szarvasi, meg patronos kávéfőzővel, kétlapos sparhelttel, és egy teafőzővel a mosogató mellett. Mindig akad valaki, aki nagyon otthon érzi magát. A koszos műanyag edények napokig a mosogatóban, vagy mellette hevernek. Egy reggel, kávéfőzés közben, elkezdtem őket kidobálni a kukába. Délutánra lett gazdájuk, és vagy elmosva száradtak, vagy eltűntek.
Van, aki a kész teát hagyja a teafőzőben. Pedig igazából csak vízforralónak lenne ildomos használni, mert a kannát sem mossák el, a szűrőt meg pláne nem fogják. Múltkor valaki még a víztartályba is tett mentateát. Azóta is rágógumi ízű, és illatú víz jön belőle.
Mikor kiírtam rá, hogy mi is szeretnénk teát főzni, kicsit normalizálódott a helyzet, mert mindig rendbe rakva találtam, elmosott kannával. Ezidáig.
Úgy tűnik a kanna eltörhetett, mert hetek óta nem került elő, csak a műanyag teteje hever árván az egyik fiókban. Volt már ilyenre példa. Akkor a kolléga kiírta egy papírral, hogy eltört, bocs, már rendeltem egy újat. Azt hiszem ennek már búcsút mondhatunk.

Minap mosogattam ebéd után az evőeszközeimet. ismeretlen faszi odalép mellém, és megkérdezi:
– Mosogatsz?
(nem öreg, csak lógatom a lábam itt a medence szélén)
– Igen.
– Én is jönnék.
– Remek.
Aztán ráteszi az eszközeit az enyémekre, és így szól:
– Mosd már el ezeket is!
Azzal faképnél hagy. Első gondolatom az volt, hogy kidobom az egészet a szemétbe, de kulturált voltam. Csak otthagytam.

Mikor ide jöttünk, volt két garnitúra evőeszközünk. Mára alig maradt belőle. Zárt részen dolgozunk, a konyha az ajtón kívül van. Kolléga lemegy az udvarra dohányozni, közben kiviszi a reggeli, ebéd maradékát, és elmossa. Visszafelé elfelejti behozni a közös evőeszközöket, és innentől kezdve mások széthordják. Régebben gondom volt rá, hogy begyűjtsem őket, mikor dolgozni jöttem. De mióta van saját eszcájgom, nem foglalkozom ezzel. Már amúgy is untam, hogy csak én figyelek. Az eredménye az lett, hogy kolléga saját pénzén vett egy új készletet, de már annak a fele sincs meg.

Olykor, ha sok a mosatlan, kedvem lenne kiírni, hogy “anyuci itt nem mosogat el utánad”, de inkább nem törődöm vele. Viszont teát még mindig nem tudok főzni. Bár a folyosó végén van egy vízadagoló, ami szódát, meg forró vizet is ad…

Miért ilyen életképtelen némelyik ember?

 


Nekem valahol északon, Skandináviában, Alaszkában, vagy Kanadában lenne a helyem.
Szeretem a havat, a havazást, főleg ha megmarad egy ideig. És a vele együtt járó hőmérsékletet is.
Persze, az is lehet, hogy egyszerűen csak hóhiányom van. Olyan régen láttam már.


Múlt

Vasárnap betettük anyám hamvait a Dunába.
Hogy stílusos legyek: kapott tőlünk egy örökös fesztiváljegyet.
Nem akartam semmi nagy felhajtást. Már az elején vacilláltam, mit tegyek. Eddig kifizettem 100.000 forintot, egy temetői szórás még ugyanennyibe kerül, de itt Óbudán már csak áprilisban lenne rá időpont.
Keresztanyám, aki anyám nővére, megoldotta a dilemmámat. Kérdezte, hogy hogyan legyen a temetés. Én meg mondtam neki, hogy igazából beleszórnám a folyóba, mert életében is mindig azt harsogta: “ha megdöglök, nem kell nekem temetés, csak hamvasszanak el, és szórjatok a Dunába”.
Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem akadékoskodott, hogy temetőbe kellene vinni, holott vallásos, hanem rám hagyta, intézzem szívem szerint. Kérdezte ugyan, hogy misét mondasson-e, de mondtam, hogy nálunk senki sem igényli az efféle cécót. Ha neki megnyugvás, hát nosza.
Végül keresztanyám, keresztapám, annak nővére, és unokatestvérem elkísértek minket Eperrel. Sétáltunk a szitáló esőben, beszélgettünk. Unokatestvéremmel találtunk egy megfelelő partszakaszt. Kibontottuk, és beleöntöttük a hamvakat a Dunába. Keresztanyu egy rózsát dobott utána a vízbe. Kicsit még álldogáltunk, aztán beültünk az autóinkba, és elmentünk egy kávézóba beszélgetni.

Rég nem láttam a családom ezen felét. Mióta nagymamám meghalt, nem volt aki összerántson minket például karácsonykor. Mi hárman unokatestvérek sokat találkoztunk, de aztán mindenkinek munkája, saját családja lett, végül teljesen megszakadt velük a kapcsolatom. (Nem, egyikünk sem facebookozik)
De most, egy ilyen szomorú eset kapcsán úgy tűnik, ismét egyesül a család. Bár már rég szeretném, hogy Kispipinek is legyenek igazi unokatestvérei, akikkel ugyanolyan jól érezheti magát, mint én, gyerekkoromban. És hogy végre visszatérjenek a nagy, családi karácsonyok.

 

 


Linklista

Kezdem egy kicsit helyrepofozni ezt a helyet, ha már annyira elhanyagoltam, főleg írás terén.
Sablon, meg a fejléc nem változik. Így szeretem, és különben is, az utóbbi még egészen új.
Fent az “Ajánló” fül alatt található a linklista azokról a blogokról, amiket (akiket) állandóan olvasok. Tudom, kommentelhetnék többet is (igaz, itt sem szabadult el a párbeszéd), de ne szaladjunk ennyire előre. Még csak épp hogy bemelegítettem újra a blogmotort.

Régen, még a boldog freeblogos időben mindenkinek volt linklistája a blogja oldalsávján. Amolyan ajánlóként, így reklámozva az általunk olvasott oldalakat. Aztán volt olyan illedelmes szokás is, mint a “visszalinkelés”, ami arról szólt, hogy ha valakinek a linklistájába kerültem, én is kitettem az illető blog linkjét az enyémre.
Persze igazából arról szólt, hogy ne a böngésző könyvjelzőiből, hanem a saját oldalunkról elindulva csekkolhassuk, írt-e valami jót a szomszéd blog tulaja?
Aztán ezt felváltotta a Google Reader. Azóta sem értem, miért kellett megszüntetni egy ilyen jól működő szolgáltatást. Az RSS-csatornák csokorba gyűjtésével a linklistáknak leáldozott. Persze voltak akik nem használták a gReader-t, de akik igen, azoknál tényleg már csak illemből voltak kint.
Én is rengeteg blogot követtem napi szinten. Főleg freeblogos oldalakat. De amikor megszűnt a szolgáltató, a readerem is kiürült. Az eredmény az Ajánló oldalon látható. Rendesen megcsappant az olvasnivalóm.
Állhatna itt egy felhívás, amolyan FollowFriday-szerű, de inkább csak azt kérem, egészítsétek ki a listám! Biztos vannak még értékes emberek, akiket érdemes olvasni. És azt sem bánnám, ha a régi olvasnivaló blog-cimborákat visszakaphatnám.

blog

 


NAS

Nem, most nem édességről lesz szó. Bár egy finom csoki…
Elkalandoztam. Egy éve nézegetem – már amikor eszembe jut – a NAS-okat (Network Attached Storage, avagy hálózati adattároló).
Mióta otthon is laptopról internetezünk, megnőtt az igény egy olyan különálló számítógépre, amivel filmeket, sorozatokat töltök le. Ugye ez alapból torrent, ahol a letöltött állományokat vissza is szokás osztani. Főleg, ha nem akarod, hogy kidobjanak az oldalról.
Tudom, vannak olyan helyek mint a Kickass, ahonnan szabadon letölthetsz bármit, regisztráció, és kötelezettségmentesen. És gondolom sokan nem is törődnek a visszaosztással, ami nem szép, de igen önző dolog.
Tehát, kell egy gép. Lehetőleg olcsó, csendes, és nagy kapacitású. Szemezgettem egy ideig a RasberryPi-vel, de ahhoz USB-n lehet csak háttértárat csatlakoztatni, ami egy SATA-hoz képest lassabb. Így találtam rá a NAS-eszközökre.
Amit tudnak: ha rákötöm otthon a routerre, wifin keresztül bármilyen eszközzel (laptop, táblagép, mobiltelefon) elérem az ott tárolt fájlokat.
Automatikusan lementi a telefonomról az új fotókat, videókat, fájlokat, azaz egy saját felhőszolgáltatásom is lesz.
Sorozatot általában éjszakai műszakban nézek. Sokat piszmogok azzal, hogy letöltsem az új részeket az otthoni laptopra, és átmásoljam arra, amit behozok a munkába. De egy NAS-al nem terhelném az otthoni gépet. Sőt! Bárhonnan, bármivel, mondjuk a munkahelyemről elérhetem a tárolt tartalmakat, és már nem kellene ezért hazavinnem a Tankot.
Ha valamit mégis elfelejtettem magammal hozni, vagy szeretnék megnézni egy filmet akár nyaralás közben, bejelentkezek a NAS-ba, letöltöm a filmet torrentről, és már nézhetem is.
Ráköthetem a nyomtatót, amit most ki-be húzgálunk a laptopból, és beköltöztethetném a tévé alá, mert most jobb híján az asztal alatt a földön lakik.
Hátránya? Mert hogy eddig szép, meg okos, de nem látom, hol van benne a buktató. Talán van, amelyiknek hangos a hűtése. Vagy 3 helyett 5 perc alatt tölti le a pár gigás filmet. Nem tudom.
Végre szegény laptop nem ketyegne egész nap,
A legfőbb kérdés, az eszköz ára. A legolcsóbb, amivel épp szemezek mert akciós, az a D-Link DNS-320L, HDD nélkül 19.000 forint, ami szerintem nem sok 2 év garanciával.
Kezdetnek elég lenne egy 2Tb-os lemez, ami 20.000 forint körül van (az 1Tb-os 13-14.000 Ft)
HUP-on egy egész jó leírás van a vasról.

Azt hiszem, elkezdek gyűjtögetni.

DNS-320