Súly

Kispipi 8 éves… és 45 kiló. Csak így. Pedig figyelünk az étkezéseknél. Mondhatni, egészségesen táplálkozunk, már jó ideje. Nincs krumpli, kenyér. Tésztából csak teljes kiőrlésű, de egyébként zöldség, gyümölcs. Ha vacsorára hideget eszünk, a szendvicset tortillába tekerjük. Sonka, sajt, majonéz, sok zöldség. Szeretjük.
Kb. 10 kilót leadtam. Muszáj volt. Napi 12 óra ücsörgés, 0 mozgás. Jó, mondjuk minden héten jógázom otthon. Van, amikor többször is. Amíg nincs longboard-szezon, mert aztán jöhetnek a heti 6-8 kilométeres Margit-sziget körök.
Visszatérve a lányomra, ő a legsúlyosabb, hovatovább legkövérebb gyerek az osztályban. Pedig hetente kétszer lovagol, minden nap van tornaórájuk a kormány hülye ötlete nyomán.
Mi csak nézünk otthon. Néha szörnyülködünk magunkban, és keressük a hibát. Hol, és honnan jön az a sok kalória? Talán az iskolai “egészséges” étkezésből?
Ha már suli: volt védőnői vizsgálat a gyerekek között. Pipit meg is kérdezte, tudja-e mi az egészséges táplálkozás? Lányom meg közölte, hogyne tudná! Otthon is úgy eszünk. Sok zöldség, semmi liszt. Kérdezték, hogy sportol-e, ő meg elbüszkélkedett vele, hogy már évek óta lovagol. A védőnő csak annyit fűzött hozzá, hogy akkor majd idővel bizonyára lemegy az a pocak.
Keressük a rést a pajzson továbbra is. Igyekszünk anyóséktól távol tartani, ha lehet. Mert ott óránként evés van. reggelire négy szelet nutellás kalács. Ebédre lebbencsleves, pörkölt tésztával, vagy galuskával. Vagy rántottcsirke, hagymakarikával, meg cukros barackbefőttel, hogy ne érje szó a ház elejét, legyen benne gyümölcs is.
Egy óra múlva jön a kérdés: nem vagy éhes? Nem ennél egy kis csokit? Sütit? Pogácsát? Nápolyit?
És hát gyerek. Melyik gyerek mondja a finomságokra, hogy köszi, nem kérek? Hiába mondjuk otthon, hogy legyen esze, nem kell mindent fölfalni. Valami csak lecsúszik.
Ha jönnek át hozzánk, akkor is hoznak valamit. Bolti rétest, télifagyit. Egy ideig a hűtőben érnek ezek a dolgok, aztán kukába kerülnek.

Minap kicsit büszke voltam rá. vacsorára csak gyümölcsöt evett. Igaz, jól ebédelt, meg volt valami könnyű süti is. De akkor, kicsit jellem volt, és megfordult a fejemben, hogy talán végre valami elkezdődik.
Talán.

 


Szabó T. Anna: A férfi, ha negyven

A férfi, ha negyven, még győzi erővel,
a férfi, ha negyven, a csúcsra kiáll,
a férfi, ha negyven, még jól bír a nővel,
még fess, ha nem alszik, és friss, ha piál.

A férfi, ha negyven, még állja a harcot,
és tiszta az inge, a homloka fény,
és ránca a sármja, ha nézik az arcot,
és lámpa van hű szíve legközepén.

A férfi, ha negyven, az élete rendben,
még nem tökörészik, és nem kapuzár,
nem bízik a földi s az isteni kegyben,
mert veszt, aki áll és veszt, aki vár.

A férfi, ha negyven, már tudja a pályát,
és futja az útját, és hajtja magát,
s csak módjával szidja a más anyukáját,
ha úgy kezelik, mint az automatát.

A férfi, ha negyven, már önmaga szobra,
de érzi, ha vicces a szónoki póz,
és tudja, amit tud, s nem veri dobra,
a semmiben, csendben ringva hajóz.

A férfi, ha negyven, az élete játék,
és tétje a hit meg a hír meg a név,
de tiszta a sor, míg tiszta a szándék,
a férfi, ha negyven, még fűti a hév.

 


Svéd

Fogalmam sincs, hogy kell könyvajánlót írni. Bár iskolás koromban egész jó olvasónaplókat, meg irodalom dolgozatokat írtam. De ez más.
Ajánlom mindenki figyelmébe Fredrik Backman munkásságát. Év elején olvastam el mindkét magyarul megjelent könyvét. Előbb Az ember, akit Ovénak hívnak, és utána muszáj volt A nagymamám azt üzeni, bocs című írást is “befalni”.
Annyi fantasy-t zabálok, mióta megvan a Kindle, hogy nagyon ritkán kerül elém efféle kincs. Ami a könyveket illeti, pár szót tudok csak írni róluk.

Az ember, akit Ovénak hívnak: egy öreg emberről szól, aki fél éve vesztette el a feleségét, és szeretne utána menni. Sokféleképpen próbál öngyilkos lenni, de az újonnan beköltöző, illetve a régi szomszédokkal mindig annyi dolga akad, hogy a feleségével való találkozást minduntalan el kell halasztania.

A nagymamám azt üzeni, bocs: egy különleges kislány a nagymamája meséin keresztül ismeri meg a házukban lakó emberek történeteit úgy, hogy a nagyi rá bízza, hogy kézbesítse a szomszédoknak a bocsánatkérő leveleit, miután meghalt.

Mindkét könyv hangulata változó. Egyik pillanatban az olvasó kuncog, nevet, vagy fogja a fejét, a másikban már a könnyeivel küszködik. De mit is várhatnánk? Hiszen az élet pont ilyen. És ezek a könyvek tele vannak élettel.

boritok


Őrült

Karácsony után jutottunk el az Átrium Filmszínházba az Őrült nők ketrece című előadásra.
Jó volt élőben látni azt, amit húsz évvel ezelőtt a Madárfészekben Robin Williams, és Nathan Lane olyan zseniálisan eljátszott. Voltak is olyan momentumok, amik a film ismeretében nekem hiányoztak a darabból.
” Lovagol, lovagol, lovagol! Vagy! Seggejár, seggejár, seggejár!”
Stohlt transzvesztitának sminkelve látni fergeteges élmény. És egyik-másik paróka egész jól állt neki. Volt egy kikacsintása is a múltjára, amin mindenki dőlt a nevetéstől. Annyi idő után most már tud viccet csinálni a börtönlétből.
Elsőre a Madárkák kinézete elég erős, provokatív. A beszéd tele van trágársággal. De aki dolgozott már hasonló helyen, vagy színházban az tudja, hogy a színfalak mögött, és a próbák alatt sem hangzanak el finomkodó mondatok. A szórakoztatóiparosok bizony így beszélnek, ha a közönség nem figyel. Van erről pár sztorim, színházas koromból.
Egyedül a lány apjának szerepét éreztem túl erősnek ahogy fröcsögve gyűlölte a “buzikat”. De persze valahogy be kell mutatni azt a szélsőséget, ami bele akar szólni mások életébe, akár államilag is elnyomni bizonyos csoportokat. És bizony a viccmesélések közben is bevittek egy-egy szúrást, szomorú, embertelen történetekkel, amik valóban megtörténtek.
Összességében nagyon tetszett a darab, és valószínűleg megint megnézzük majd idén.

20150609 Pécs, Kodály Központ. Az õrült nõk ketrece. r.: Alföldi Róbert. Kultúrbrigád produkció.

20150609 Pécs, Kodály Központ. Az õrült nõk ketrece. r.: Alföldi Róbert. Kultúrbrigád produkció.

 


Befelé

Mikor a közel négy éve lovagló gyereked a pálya kapujából nem meri, vagy nem akarja bekiabálni a szabály szerinti mondatot, hogy “helyet kérek befelé!”, hanem durcásan hallgat, akkor érzed, hogy valamit nagyon elszartál a nevelésében, és ideje felülbírálnod addigi döntéseidet.
Persze a “mi időnkben”, ennyi idősen más volt a helyzet, és a gyerekkoromat ismerve, nagyon nagy különbség van köztünk, de vannak dolgok, amit igenis meg kell tennie egy gyereknek, hogy normális ember legyen.
Ilyen az pl. hogy nincs itthon semmi feladata. Igazából egyáltalán nincs semmilyen feladata, azon kívül, hogy tanulj, zenélj, sportolj. Ezeket is könyörgés, harag által, mert ha nem hajtanánk, hogy öltözz már, pakold be a hangszeredet, szolfézscuccodat, neki eszébe sem jutna magától, mert mindent elintézünk helyette. Főleg Eper.
Nekünk még törölgetni, helyre pakolni kellett a mosogatásnál. Itthon nagyrészt ezt a mosogatógép teszi meg.
Kitaláltuk, hogy mostantól Kispipi fog az evésekhez teríteni. Elsőnek elégséges lenne, de nekem kevésnek tűnik.
Mostanában mi otthon a gyerekek feladata?

 

 


Tea

A hideg (milyen hideg? Szinte tavasz van. Na, mindegy.) idő beálltával, újra előtérbe helyeztük a tea-mániánkat. Főleg gyümölcs tartalmú (értsd: nem aromásított teaszemét), de igazán mindenfajta teát szívesen kipróbálunk. Angliából kaptunk finom almás-fahéjas fekete teát, és Eper a kórházban kapott egy doboz epres zöld teát.
Ezt az italt többek közt a változatosságáért szeretem. Nem iszom cukros, szénsavas üdítőket, gyümölcsleveket, alkoholt meg aztán pláne. Azt szoktam mondani ez utóbbira: igya aki rászorul. Unom a kommersz ízeket. Ezért a tea ideális ital számomra.
Ám nem elégszem meg a boltban kapható, lassan szintén unalomba fúló filteresekkel. Sokszor látom például instagramon a különleges tealeveleket, lepényeket. És bár általában semmilyen sznobéria nem szokott megérinteni, pedig kávé-függők vagyunk, sikerült felkelteni az érdeklődésemet a kínai teafa levelek iránt. Igaz, ennek is van egy olyan hagyománya, hogy össze-vissza kell öblögetni a teát, mire a csészédbe kerül, ezt a szertartásos részét kihagynám a dolognak.
Mint minden különleges élvezeti cikk, ez is drága mulatság. Egy puer-ből 30 gramm, 2000 forintnál kezdődik. Ebből egy adag kb. 10-szer felönthető, míg a filléres filterest az első után kihajítjuk. Beszerezni sem könnyű. A belvárosban, vagy a vár alatt van egy-két bolt, de nálunk Óbudán egyről sem tudok. Persze rendelhetnék interneten keresztül is, akárhonnan, de előbb meg kellene szagolni, kóstolni, hogy megfelel-e egyáltalán az ízlésemnek, vagy keressek másfajtát.
De a téma szakértőitől, tapasztalt tea-fogyasztóktól szívesen veszem az ötleteket.

puer

 


Barkács

Ideje, hogy a cajon mellé kiegészítő hangszereket szerezzek be. Már van egy lábra rakható csörgőm, tojás alakú shakerem, ujjra házható shaker, és a dob oldalára feltépőzárazható kasztanyetta. Valamiért nekem a csörgő hozzátartozik a doboláshoz, bár az eddigiekkel nem vagyok teljesen elégedett.
Minap ellátogattam a dobboltba, és nem jöttem ki üres kézzel. (Egy hangszerboltban lehet nem vásárolni?)
Vettem egy használt, de szép hangú, állványra szerelhető tamburint. Lacival azt találtuk ki, hogy csinálunk a dob oldalára felszerelhető csörgőt, ami gyárilag 30.000 Forint körüli áron kapható. A bökkenő ott van, hogy tamburin-csengőt sehol sem lehet venni, ezért szétszedünk egyet. Faanyagot is kell szerezni, nem túl nagy tételben. Inkább amolyan leesett darabokat, hiszen nem sorozatgyártásra készülünk.
Viszont annyira tetszik az állványos csörgő hangja, hogy még meggondolom, hogy szétszedjem-e, vagy vegyek inkább egy másikat, meg ehhez egy állványt.
Tehát már csak faanyag kérdése, és jöhet a fúrás-faragás. A végeredmény meg valami ilyesmi lesz:

cajoncsengo

 


Hűtő

Várom az új hűtőt.
November 20. (péntek) a webáruházban megrendeltem, kifizettem átutalással. Szállítási idő 1-3 munkanap, felárért.
November 24. (kedd) visszaigazolták a befizetésemet. Aztán jött még egy email, hogy a rendelésemet átadták szállításra.
November 25. (szerda) felhívnak délután, kiszállítási időpont egyeztetésre. Mikor hozhatják az új hűtőnket? Elvigyék a régit?
Kérjük, hogy vigyék el szegény, öreg Görényt, hogy legyen hely Böhömnek. És hozhatják akár holnap, délután.
A telefonos ügyintéző nyomatékosítja, hogy reggel 9, és este 20 óra között szállítanak. Mondom oké, de napközben senki nincs otthon, minek sétáltatnák meg akkor?
Az ügyintéző közli, hogy ha nem vagyunk a szállítás idején otthon, akkor kérhetünk új szállítási időpontot, ez semmibe nem kerül nekünk.
Végül megegyeztünk abban, hogy ma hozzák ki (reggel 9, és este 20 óra között), előtte egy órával telefonálnak.
December 1. (kedd) reggel hazajöttem az éjszakai műszakból. Aludtam kb. délig, ahogy ilyenkor szoktam. Görény kihúzva, de még teli hassal áll az előszobában.
Várom a “mert hülye azért nem vagyok” feliratú teherautót.


Konyha

Ahogy a közmondás (bullshit) tartja: közös lónak túrós a háta. Nincs ez másként a céges, közös konyhával sem.
Egy tenyérnyi hely, mikróval, Szarvasi, meg patronos kávéfőzővel, kétlapos sparhelttel, és egy teafőzővel a mosogató mellett. Mindig akad valaki, aki nagyon otthon érzi magát. A koszos műanyag edények napokig a mosogatóban, vagy mellette hevernek. Egy reggel, kávéfőzés közben, elkezdtem őket kidobálni a kukába. Délutánra lett gazdájuk, és vagy elmosva száradtak, vagy eltűntek.
Van, aki a kész teát hagyja a teafőzőben. Pedig igazából csak vízforralónak lenne ildomos használni, mert a kannát sem mossák el, a szűrőt meg pláne nem fogják. Múltkor valaki még a víztartályba is tett mentateát. Azóta is rágógumi ízű, és illatú víz jön belőle.
Mikor kiírtam rá, hogy mi is szeretnénk teát főzni, kicsit normalizálódott a helyzet, mert mindig rendbe rakva találtam, elmosott kannával. Ezidáig.
Úgy tűnik a kanna eltörhetett, mert hetek óta nem került elő, csak a műanyag teteje hever árván az egyik fiókban. Volt már ilyenre példa. Akkor a kolléga kiírta egy papírral, hogy eltört, bocs, már rendeltem egy újat. Azt hiszem ennek már búcsút mondhatunk.

Minap mosogattam ebéd után az evőeszközeimet. ismeretlen faszi odalép mellém, és megkérdezi:
– Mosogatsz?
(nem öreg, csak lógatom a lábam itt a medence szélén)
– Igen.
– Én is jönnék.
– Remek.
Aztán ráteszi az eszközeit az enyémekre, és így szól:
– Mosd már el ezeket is!
Azzal faképnél hagy. Első gondolatom az volt, hogy kidobom az egészet a szemétbe, de kulturált voltam. Csak otthagytam.

Mikor ide jöttünk, volt két garnitúra evőeszközünk. Mára alig maradt belőle. Zárt részen dolgozunk, a konyha az ajtón kívül van. Kolléga lemegy az udvarra dohányozni, közben kiviszi a reggeli, ebéd maradékát, és elmossa. Visszafelé elfelejti behozni a közös evőeszközöket, és innentől kezdve mások széthordják. Régebben gondom volt rá, hogy begyűjtsem őket, mikor dolgozni jöttem. De mióta van saját eszcájgom, nem foglalkozom ezzel. Már amúgy is untam, hogy csak én figyelek. Az eredménye az lett, hogy kolléga saját pénzén vett egy új készletet, de már annak a fele sincs meg.

Olykor, ha sok a mosatlan, kedvem lenne kiírni, hogy “anyuci itt nem mosogat el utánad”, de inkább nem törődöm vele. Viszont teát még mindig nem tudok főzni. Bár a folyosó végén van egy vízadagoló, ami szódát, meg forró vizet is ad…

Miért ilyen életképtelen némelyik ember?

 


Nekem valahol északon, Skandináviában, Alaszkában, vagy Kanadában lenne a helyem.
Szeretem a havat, a havazást, főleg ha megmarad egy ideig. És a vele együtt járó hőmérsékletet is.
Persze, az is lehet, hogy egyszerűen csak hóhiányom van. Olyan régen láttam már.