Droid

Csütörtökön, jól megrágva magamban, 20.000 forintért, és két évvel az életemből, eladtam a lelkem. Vettem egy Samsung Galaxy S telefont.
Elég nagy beruházás ez, ahhoz képest, hogy eddig vagy barátoktól kapott telefonom volt, vagy úgy vettem készüléket, hogy levásároltam a szolgáltató által biztosított kedvezményt. De most nem bírtam magammal.

Az első tapasztalatom az android renszerrel kapcsolatban az, hogy tetszik, és gyorsan meg tudtam szokni ahhoz képest, hogy mindig Nokiám volt.
Arra vigyázni kell, hogy csak wifivel netezzek rajta, mert iszonyú ára van még mindig a mobil-netes csomagoknak. Tehát letölteni általában csak a gyárban tudok. Viszont valamiért korlátozva van a net. Nem tudok programokat telepíteni az Android Market-ből. Ám mivel nem elégszem meg a Galaxy alap applikációival (játék például nincs rajta), nagy nehezen rájöttem, hogyan kerülhetem ki a munkahelyi korlátozást. Nagy nehezen találtam pár oldalt, ahol némelyik programot le tudtam menteni a gépemre. Csatlakoztattam a telefonom, és felmásoltam az sd-kártyájára a játékokat. Ezeket megnyitottam a Galaxy fájlkezelőjével, és hipp-hopp, fel is telepítette az áhított dolgokat.

A másik kínlódásom az e-könyv olvasóval volt. Nem kevés kutatás árán sikerült rájönnöm, hogy az Aldiko eBook-olvasó csak az .epub formátumot szereti. Mit tehet az ember, akinek a könyvek .txt, vagy .rtf formátumban figyelnek a gépén? Természetesen beszerez egy epub-konvertert. Innentől a menet ugyanaz, mint a programok telepítésénél. Fogom a kész könyvet, felmásolom az sd-kártyára, megnyitom az ebook olvasó programot, és beimportálom a tartalmakat. Voila! Már olvasni is tudok a telefonomon.

Tehát most Terry Pratchett-et olvasok, és malacokra lövöldözök, madarakkal.

Samsung Galaxy S

 

Megosztom
Facebook Twitter Email

11 válasz érkezett a Droid

  1. Én is gondolkoztam, hogy szülinapomra kérek egy szééép naaagy kijelzős, érintőképernyős, mindenttudós telefont, de végül úgy döntöttem jó még nekem ami van.

  2. menjél be egy mcdonald’s-ba, ne vegyél semmit, max egy kávét. keress rá a wifi-re, csatlakozz.. használd 🙂 ingyenes teljesen. ha jól emlékszem, csak egy email-címmel kell regisztrálni a szolgáltatónál. és nincs kötelező fogyasztás, addig ülsz ott, ameddig akarsz 🙂

  3. [Meta Hari](#10923088): köszi. Bár nem tudom, mikor megyek bármilyen gyorsétterembe manapság.÷)

    [bodzasfanta](#10925411): köszönöm. Megpróbálom.÷)

  4. Jó választás 😉 A mobilnet elég macera lehet, de hosszútávon megéri valami nagyobb csomagba beruházni. 50 mega sajnos nem sokra elég, de egy ilyen telefon akkor él igazán, ha van mögötte net jócskán 🙂

    Legyen sok örömet benne! 🙂

    jah, és Terry Pratchett ROXX! 😉

  5. [DuDe](#10944515): köszi, de mázlim van (lekopogom). Találtam a kanapén wifit, ami nincs levédve. Reggelenként onnan szívogatom az appokat, ha találok valami érdekeset.
    Ezek a mobilnet-csomagok még mindig nem az igaziak. A mai információs világban nagyobb rugalmasságot várnék el a szolgáltatóktól. Én inkább megszüntetném az 50 mb-ost, a 100 mb ára lenne 590 forint, és így tovább.

  6. Pingback: Olvasó | pazzo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.