Z

Mi is történt idáig? Zé beköltözött. Azt hiszem, a szó
legszorosabb értelmében. Babámnak romantikus elképzelései voltak erről,
hogy majd jókat főzünk együtt, meg ha szendvicseket csinálunk, majd
neki is, mert milyen jók vagyunk. Nekem fentartásaim voltak ezzel
kapcsolatban, s lám, úgy tűnik, hogy nekem lett igazam. S lassan kezd
elegünk lenni. Itt az ideje, hogy ha más nem, hát én beszéljek egy
kicsit Zé fejével. Pl.hétvégén együtt ebédeltünk. Mi még kész sem
voltunk, Zé Felugrott az asztaltól, azt sem mondta, hogy köszönöm, és
ki is ment a konyhába bagózni. Kicsit bunkón ugyan, de kiszaladt a
számon: "olyan,mintha dohányzóban ennénk". Erre ő megsértődött. De
tény, természetesnek vesz egy csomó dolgot. Teszem azt, nem köszön meg
semmit. Sem a kaját, sem azt, hogy Babám az ő ruháit is kivasalta.
Egyszerüen beül a számítógépünk elé, meg sem kérdezi, hogy nincs e
véletlenül valami dolgunk a géppel, és netez, cd-t,dvd-t másol,
levelezget, s mint utóbb kiderült, pornót nézeget a neten. Ilyet még én
sem csinálok, pedig hát férfiből vagyok. Szóval teljesen kisajátítja a
dolgainkat, minden kérdés, és köszönet nélkül. Én kényes vagyok a
dolgaimra. Tegnap állítólag a papucsomba is bele akart bújni, mert jó
nagy, meg puha, meg meleg,de aztán Kedvesem lebeszélte róla. Használja
a bögrémet, meg még ki tudja, mi mindent. Hétfőn fölpakolta kajával
magát a hűtőből. Ezzel nem is volna baj, de olyan természetesnek veszi,
hogy nem is kérdezi: szükségetek van erre-arra? Vásárolni sem jut
eszébe. Tegnap csinált reggelit, de Babámat meg sem kérdezte, ő nem
akar e reggelizni. Mi ez? Olyan,mintha egy csapat sáskát fogadtunk
volna be. A kisujjunkat nyújtjuk, s lassan karunk sem marad. Itt az
ideje egy beszélgetésnek. De hogy kezdjek hozzá?
A fő mondat már megvan: együtt lakunk, de nem együtt élünk.

Megosztom
Facebook Twitter Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.