nincs mit mondanom

Mostanában nincs mit
mondanom.Azaz,lenne.Csak mire eljutnék odáig,hogy leírjam,ki is
röppennek a szavak. Egy biztos.Teljesen elegem van az "albérlőnkből".
Tényleg odáig jutottunk,hogy már azt nézzük,milyen kárt okozott
önzésével.Elvileg,ha az embert befogadják a barátai,adnak neki egy
külön szobát,meghúzza magát,és csendben hálákodik,hogy nem kell télvíz
idején albérletet keresnie,és próbál alkalmazkodni a háziakhoz,akik
menedéket nyújtottak neki.Próbál nem zavarni,megköszöni,ha teszem
azt,kimossák és kivasalják a pólóját,megkérdezi,használhat e
dolgokat.Normális esetben,mondom. De ez valami anomália. Ha Babám
kimossa,kivasalja a cuccait,mondván,hogy egyel több vagy kevesebb,nem
számít,meg sem köszöni. Az ember főz,lehetőleg másnapra is, hogy
legaláb egy napig ne kelljen.De mire haza ér,látja,hogy a kaja meg van
dézsmálva,és már nem elég arra,hogy két ember jóllakjon vele. Kedvesem
szüleitől kapunk ásványvizet,mert ami a csapból jön,nem valami jó ízű.
A lakótárs fogja, feltankol belőle,mondván,viszi be a munkahelyére.
Este kiszellőztetünk, hisz bagózunk, igaz,csak a konyhában.
Szellőztetés után lefekszünk. Késöbb megjön az "albérlő", kikocog a
konyhába, és rágyujt. Se kérdés, se bocsánat.S ilyenkor mit csinál az
ember? Kikászálódik a jó meleg ágyból, és újra szellőztet, arcán valami
fanatikus gyűlölettel,s a végén jól bevágja az ablakokat. Reakció?
Nulla.Mintha mindez természetes lenne. Persze.Kapott egy
lakást,személyzettel,ellátással.Minden potya, minden ingyen van. Hát
már nagyon kilóg a szekere rúdja. Sajnálom. Jó barát. De nem fogadunk
be mostmár senkit. Balekok vagyunk, ez tény. Csak nem akarjuk, hogy
tönkremenjen a barátság. Hát jobb, ha csomagol, és megy.

Megosztom
Facebook Twitter Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.