Óvoda

Kispipi unja az óvodát.
Oly annyira, hogy unalmában a körmét rágja. Mikor múlt hónapban itthon volt két hétig az orrmandula műtétje után, szépen megnőttek a körmei. Első nap az óvodában lerágott belőlük párat.
Eper legorombította az óvónőt. Talán le kellene foglalni valamivel a gyereket. Hozzunk feladatlapokat? Szereti. Mindet megcsinálja.
Nem, nem kell. Jött a válasz. Attól a naptól fogva Kispipi minden nap egy pár megoldott feladatlappal jött haza.
Most már szünet van az óvodában, átléptek gyerekmegőrző módba. Haza adták a benti fogkeféjét, mert szünetben nincs ebéd után kollektív fogmosás, haza adták a tornaruháját, mert már nem kell szerdánként a nagymozgás. Szünet van.
Ha jó az idő, délelőtt kiterelik a gyerekeket az udvarra, ebédkor vissza mennek az épületbe, utána alvás, pihenés igény szerint, uzsonna, és újra kiterelik őket az udvarra.
Kispipi ott is unatkozik. Nincs mivel játszani.

Amennyire szerettük volna, hogy a házunk előtt lévő óvodába felvegyék, hisz körzetes, tehát kötelessége is, bár négy éve még nem vették ilyen szigorúan a körzetességet, annyira rá is pacsáltunk vele.
Pedig milyen büszkék voltunk rá, hogy az utcából egyedüliként felvették ide. A többi szülő meg vihette a telep másik végébe az új óvodába a gyerekét.
Persze ebben az is közrejátszott, hogy felajánlottam, megcsinálom az óvoda, és társóvodájának a honlapját. Azóta is én kezelem.
Amikor Kispipi bekerült a csoport óvóbácsija elment. Helyette lett egy új óvónő. Aztán év közben elment a régi, nagyon kedves óvónéni is. Jött helyette egy másik, aki hogy finoman fogalmazzak, nem egy stabil lelki alkat, és volt pár allűrje, ami miatt majd’ minden szülőnél kihúzta a gyufát. Hogy egyet mondjak: az óvónéni aznap tűsarkúban jött, ezért nem mentek ki az udvarra.
Tavaly az első óvónéni megházasodott, aztán elment gyes-re. Jött helyette egy kedves, szimpatikus, fiatal óvónő, aki két hét múlva kérte az áthelyezését a testvér óvodába. Pedig Kispipi nagyon megszerette. Rajzolt neki például.
Már régóta tudjuk, a csoport idős dadusában van a hiba. Mindenkit elmar, aki nem hódol be neki, és ő az igazgatónő kedvence, aki pedig egy roppant barátságos, kedves nő.

Kispipi minden reggel azzal kezdi, hogy nem szeret óvodába menni, mert unalmas. Mondjuk neki, még egy-két hetet bírjon ki, elmegyünk nyaralni, aztán már jön a suli.
Alig várja, hogy iskolába járhasson. Szeretne megtanulni olvasni, hogy a rengeteg könyvét, képregényét elolvashassa, és ne kelljen minket nyaggatnia vele. Bár szeretünk neki, vele olvasni.
És normális szülőkhöz mérten nem vagyunk olyan hülyék, hogy amikor vágyakozva emlegeti az iskolát, azt mondjuk neki: majd nem fogod szeretni, meg hogy majd nem lesz ez mindig így.
Nem is értem, mire ez a nagy iskola utálat egyes emberekben. És miért vetítik ezt ki a saját gyerekeikre.
Végül is mindegy. Kispipi már várja az iskolát. Ez a lényeg.

Olvas

Olvas

Megosztom
Facebook Twitter Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.