Őrzöm

Egy kicsit még őrzöm Kispipi reggeli ölelgetésének melegét, illatát, a sok “szeretlek papa!”-t, meg az ugyanennyi “hiányozni fogsz, papa!”-t.
Még egy kicsit próbálom magam nem felbosszantani a világ baján, nem odafigyelni az emberek hülyeségeire, csak szorongatni az érzést, amikor az óvoda ajtajában könny-fátyolos tekintettel puszilgatott, és sutyorgott a fülembe.
Próbálom megőrizni ezeket a pillanatokat, mert ki tudja, meddig tartanak?

Mostanában ha egy gyerek megpróbál gyerek lenni az ciki, s ha egy felnőtt gyerekeskedik, az cuki. (ettől a szótól kiráz a hideg)
Túl korán engedik el a kezünket, s mi túl korán hagyjuk magukra őket. Pedig ma sem vár rájuk jobb világ, mint tegnap, meg előtte. Ma is ugyanazokkal a veszélyekkel kell szembenézniük, mint annak idején nekünk, de akkor mi sem vettük észre. (van aki még most sem)

Nekem nem volt igazi családom. Nem ragaszkodtam így senkihez, egyedül a nagymamámhoz. Új ez az érzés, hogy ilyen is lehet. Hát őrzöm még sokáig, s közben nekem is könnybe lábad a szemem…

Kispipi

 

Megosztom
Facebook Twitter Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.