Digó mánia – Chinotto

 

 

Chinotto

Nem tudom annál jobban
megfogalmazni, mint ahogy
Amby
tette:

"Képzeld el az Unicumot, vagy ha ittál már
Unicum Nite-ot, akkor azt. Egy deci unicumot nyomj tele 3 deci szódával. Így lesz a
Nite alcopop verzió. Ebből vond ki az alkoholt és megkapod a Chinot. Még nem
találkoztam olyan olasszal, aki ne szerette volna. Még nem találkoztam
olyan magyarral, aki szerette volna. Az üdítőautomatákban a kóla és fanta
mellett ez az egyik állandó ital."

Aki többet akar megtudni erről az italról, itt olvashat egy átfogó chinotto történelmet.

 

 

 


Megjegyzem, én szeretem. És köszönöm Amby-nak
és Katicának, hogy egy "Fantásitott" verzióval örvendeztettek meg a
hétvégén. Azt hiszem, egyszer ki kellene próbálni az összes, Itáliában
fellelhető chino-t. Várom, hogy mikor jelenik meg ez a legalább olyan régi
üdítő, mint nálunk a Bambi a magyar boltok polcain. Ez legalább átvészelte a
történelmet.

Megosztom
Facebook Twitter Email

33 válasz érkezett a Digó mánia – Chinotto

  1. mivel a San Pellegrino az “igazi” Chinotto olyat szervaltam Neked (Nektek) 1,5 l-es kiszerelesben, ketto uveggel 😀 majd jon velunk, vagyis Giuseppevel 😀 😀

  2. @Nelly Ahh! Ambyék Fantát hoztak. Azt kortyolgattam. San Pellegrinonak oltárt emelek és imádni fogom.÷)
    Eperke sem szereti a chinot.Ti lányok…Jaj.÷))

  3. Huh, jaj, még most is megborzongok ha visszaemlékszem amikor először (és utoljára) kóstoltam. Olaszpasi kóstoltatta meg, én meg mit sem sejtve kortyoltam bele jó nagyot…brr…mondjuk az Unicumot se szeretem, csak a Nextet 🙂 Van olyan lány, aki szereti?? :)) (magyar persze, nem olasz)

  4. Miert kene a chinotto-t “szerezni” 2007-ben??
    Lehet kapni tobbek kozt a Rotschildban, Matchban, Culinarisban. Persze csak a 0,2-est. Csukott szemmel jartok!? 😀

  5. Helow! Tavaszi szünetbe voltunk Olaszországba, megláttam a polcon, a Fanta Chinotto-t, mondom, ilyet még nem ittam, a Coca-nak ugysincs rossz terméke, veszteni nem vesztek semmit. Hát… Elősör a szaga, majd az íze is visszautasított…Sztem szörnyű, akkor még nem is tudtuk mihez hasonlítani. Mondom olyan Uniqum-os vagy Jägeres…hát bejött 🙂

  6. Hali, én is próbáltam pár hete Firenzében. Sajnos a Fantás változattal kezdtem, ami megöli az ízét egy kicsit, mert túl sok benne a cukor és egyéb cucc. Viszont a SanP eredeti valami álom volt. Pont most kerestem rá neten, mert a másfeles palackok és a dobozosok mind üresen állnak a polcon. Köszi a vásárlási tippet. A barátnőm is nagyon szereti egyébként. Hoztunk haza olyan 5 litert… 🙂

  7. Ó, egy újabb chinotto rajongó. Helyes, helyes.÷)
    A fantás a többihez képest (is) vacak. De félő, hogy hozzánk csak az jut el. Ha találok még valahol, bár a culinaris-ban azt hiszem, hogy csak dobozos van, megírom itt. Majd nyitott szemmel járok.÷)

  8. Sziasztok!
    Magyarországon hol tudnék venni San Pellegrino La Limonata-t? Nagy kedvence a barátomnak, meg persze nekem is és szeretném meglepni őt.
    Ha tudnék venni, nyilván nem 1 dobozzal, inkább egy tálcával 🙂
    Köszi a segítséget!

  9. @mia próbáld meg a culinaris-ban. Bár láttam a Mamut 1-ben egy olasz élelmiszer boltot a földszinten. Talán ott is lehet kapni.

  10. sziasztok
    2 hét múlva érkezik nekünk S.Pell.Chinotto és S.benedetto limonata is, de azért előtte érdemes telefonálni, hogy biztos legyen.
    Van honlapunk is :www.olaszbolt.hu, de idő hiányában nincs minden fent, ha valamit kerestek érdemes bejönni hátha van belőle:)
    Culinaria Italia capata
    Mammut I.

  11. Évek óta Chinotto rajongók a párommal, csak nem nagyon találunk olyan üzletet, ahol árusítják..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..