Esküvő

Tegnap este nyomkodtuk a tévé távirányítóját Kedvesemmel, hogy valami érdekes műsort találjunk. Megakadtunk valami amerikai izén (jobb szót nem tudok rá), ami arról szólt, hogy három (vagy négy?) nő hogyan keresi-találja meg az esküvői ruháját.
Csak néztünk, és szörnyülködtünk. Minket amúgy sem érintett meg a házasság-őrület. Együtt élünk, van egy szép kislányunk, és slussz. Minek ide papír? Bár anno volt egy olyan tervünk, hogy egy szép napon időpontot kérünk az anyahajó-vezetőhöz, két tanúval, aztán rendezünk egy bulit nyáron a tanyán, ahol mindenki fehérben lesz, és mezítláb, de pénz hiányában elmaradt.
Visszatérve a műsorra: nem értem, mi a fenének ez a nagy felhajtás egy ruha körül? Keresi “álmai” ruháját, megtalálja, “igen, ez én vagyok” felkiáltással megveszi 3000 dollárért, hordja pár órán keresztül, aztán elteszi a szekrény mélyére. Jobb esetben csak kibéreli horror pénzért, aztán visszaviszi. A ruhapróba, és a ceremónia közti időben igyekszik nem zabálni, hogy beleférjen a ruhájába, amire aztán egész nap vigyázni kell.
Ami még viccesebbé teszi a dolgot, hogy van egy csili-vili ruha, tényleg szép, stb., aztán ebben bevonul egy hétköznapi helyre (önkormányzat, templom, étterem), ami gyökeresen ellentétben van az öltözék “pompájával”.
A másik agyrém a “dobócsokor”. Ugye kis hazánkban is elterjedt az az ámerikai szokás, hogy az esküvő végén a menyasszony, hollywood-i klisék alapján hátat fordít az ünneplő seregből kivált, még nem házas lányok, asszonyok visító hordájának, és a válla fölött eldobja a virágcsokrát a tömeg felé. Akinél landol, a babona szerint annak lesz legközelebb esküvője. Manapság viszont megtartja a menyasszony a virágait, és helyette, nem túl sportszerűen (ha már babonánál tartunk), egy másik csokrot dob a házasságra éhezők gyűrűjébe.

Nem tudom, mitől tudnak meghülyülni ennyire az emberek. Főleg ilyen esetben. És nem hiszem, hogy az ember esküvője az élete legszebb napja. Számomra inkább a lányom születése sokkal inkább az. Ám örülök annak, hogy Eperkémmel ebben is egyetértünk.

 


Átverve

Igen, most így érzem magam. Kezdődött azzal, hogy hülye fejjel, nem a megszokott, jól bejáratott számítástechnikai boltból rendeltem külső merevlemezt, hanem valamilyen indíttatásból a pixmániát céloztam meg. Szokásos kiválasztás, átutalás után vártam majd’ minden nap a futárt, vagy a postást. A cég részéről egy hónapig néma csend. Meguntam, lemondtam az árut. Erre azon nyomban kaptam egy e-mailt, hogy átadták a DHL-nek a cuccot, de a postást várjam, mert az hozza ki. Mondom, he? De nem hozták. Akkor felhívtam őket, hogy tessék mondani, mi a helyzet? Az ügyintéző utána nézet, s azt mondta, írjak e-mailt, mert úgy tűnik, eltűnt az árú, és kivizsgálják. Írtam, elküldtem. Erre ma kapok egy levelet. Idézem szó szerint:

“A Dhl Global Mail szállítónk által végzett vizsgálatokat követően, szállítónk megerősítette, hogy a kiszállítás a következő időpontban megtörtént: .

A szállítólevélen szereplő aláírás megerősítette a 00123456 számú csomag kiszállítását a rendeléskor megadott címre.

Tájékoztatjuk tehát, hogy sajnos nem áll módunkban a rendelt termékek újbóli kiszállítására vagy visszafizetésére.

Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért. Ha további információra lenne szüksége, természetesen bármikor állunk rendelkezésére.”

Magyarán szólva, szerintük én megkaptam, bár dátum nincs, hogy mikor. Úgyhogy megint írtam nekik, hogy legyenek szívesek megnézni az aláírást a szállítólevélen, ha egyáltalán van ilyen, és hasonlítsák össze a személyimről mellékelt kép aláírásmintájával.

Szóval részükről minden rendben, lenyúlták a pénzemet, és a továbbiakban sírjon az én anyukám. Sose rendeljetek pixmániától!

Friss: este jött egy új e-mail. Legyek szíves küldjem el a számlaszámom, mert visszafizetnek.

A másik felháborító dolog, ahol megint csak hülyére vesznek, az az iskola. Már jó pár éve húzódik-halasztódik a “webtervezői” képzésem egy olyan oktatási cégnél, amely méltán elhíresült a neten, nem épp emberbarát hozzáállásáról. A lényeg: volt olyan év, hogy én kértem évhalasztást, mert épp akkor kerültem másik munkakörbe, volt, hogy náluk nem indult ilyen irányú képzés. Aztán jött Kispipi, akkor azért halasztottam. Tavaly, bár délelőtti tanításra jelentkeztem, megpróbáltam egy délutánit, de a munkám miatt a havi óraszám maximum kétharmadán tudtam volna jelen lenni, az pedig ugye nem megoldás. Hát kértem egy újabb halasztást. Mindeközben persze fizettem a havi részleteket, mint a katonatiszt.
A héten kaptam tőlük egy levelet, hogy indul a képzésem, minden hétfőn 17-20 óráig. Írtam nekik e-mailben, felhívva rá a figyelmüket, hogy a délután nekem nem jó, hiszen olyankor a legtöbb esetben dolgozom, meg hogy most már megromlott a bizalmam feléjük (nem utolsó sorban azért is, amit a fórumokon olvastam). Felhívtak. Nagyon kedvesen beszéltek. Kérdezték, hogy akkor mi legyen, mert, figyelj csak!, nem lenne jó ennyi pénzt veszni hagyni! Hoppá!
Hozzá kell tennem, hogy ez év elején a Munkaügyi Minisztérium egy évre eltiltotta őket a felnőttképzéstől. Végül is annyiba maradtunk, hogy a továbbiakat levélben intézzük.

Kicsit felpaprikáztam magam. Tanácsok?


Visszaélés

Vannak dolgok, amik közvetlenül érintik környezetemet, és rendesen felmegy tőle a pumpám. Egy hónap alatt két olyan esetet tudok mondani, ami lefedi a hivatali visszaélés fogalmát.

Apósom, bár most dolgozik egy vállalkozónak, mégis munkát keres, teherautó-sofőrként. Van egy ismerősük a Főkefénél, aki szólt, hogy szelektíves kukásautó-sofőröket keresnek. Apósom szépen be is ment jelentkezni a céghez. Ott elmondták nagyjából, mi a munka, mik a feltételek, meg amit ilyenkor szokás. Aztán az emberünk kihívta magával az udvarra, és közölte: 200.000-ért holnap kezdhet. Ha fizet még ugyanennyit, “feljebb is kerülhet”. Bár ez utóbbit nem igazán értem. Apósom csak egy hét múlva merte elmondani a családnak, hogy mi történt, annyira felidegesítette magát ezen. Nem csodálom.

A másik esetről a napokban hallottam. Visegrádi kollégám mesélte, hogy az ottani polgármester miként segíti vállalkozó cimboráját ahhoz, hogy a hegytetőn olcsón vett telkeit közművesítse, utat építtessen, hogy jóval drágábban adhassa el. Cirka 80milliós haszonnal, amiből biztos kap a fent említett közszolga némi sikerdíjat, különben nem próbálná meg kijátszani a közgyűlést. Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy a polgármester a jelenlegi kormányhoz tartozik. Ezért mondom én mindig, a politikus mind ugyanolyan, akármelyik párt színében tetszeleg. De ki fogja megszorongatni a tökeiket?

 

 


Figyelnek

Valahol olvastam, milyen hisztériát váltott ki pár helyen az az egyelőre “mendemonda”, hogy pártunk, és kormányunk szeretné, ha a bloggerek nem tudnának elrejtőzni névtelenségük mögé a Nagy Testvér szeme elől. Ez ellen még egy Facebook-csoport is alakult.

A TASZ álláspontja:

 

“…A Javaslat szerint a törvény hatálya alá tartozó valamennyi tartalomszolgáltató köteles regisztrálni a média felügyeletét ellátó hatóságnál, beleértve a 250 ezer magyar nyelvű blogot és több millió magyar nyelvű szerkesztett honlapot is. A TASZ álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás joga is csorbul a hatósági regisztrációval, indokolatlan az ilyen jellegű adminisztrációs teher bevezetése valamennyi szolgáltatóra vonatkozóan…”

 

Ehhez tán még törvény sem kell. Mi, bloggerek általában azért írjuk ki az éterbe a gondolatainkat, mert meg szeretnénk osztani a világgal. Röviden: egoisták vagyunk. S ezt elősegíti, ha például a blogunkat beregisztráljuk a Facebook-ra, vagy más hasonló szolgáltatóhoz, hogy még többen olvassanak minket, hogy még több helyre eljusson a “hangunk”. Tehát itt az első pont, ahonnan meg lehet tudni, ki az adott blog gazdája. Ha van Facebook-od, máris arcot mutatsz a világnak. A másik, amibe én is beleesek, az a saját domai-név. Csak be kell menni a regisztrátorhoz, és megkérdezni: “csókolom, a gipszjakab.hu oldal kihez tartozik?”, s lám, a Nagy Testvér információhoz jut.

Szintén minap olvastam egy cikket arról, hogy az ifjú titánokat, akik először netre kerülnek, milyen fontos lenne megtanítani arra, hogy semmilyen személyes adatot ne adjanak ki magukról idegeneknek.

Nos, hát Hölgyeim, és Uraim! Ez megszívlelendő jó tanács a bloggereknek is.

Friss: Vicclaptól kért helyreigazítást a kormány! Észak-Korea! Jövünk!

Kukucs!

 


Gyenge

Ma a HÉV-en elkapott a kalauz egy bliccelőt, aki a ma már sablonosnak számító szöveggel jött elő. Konkrétan, hogy ha a BKV vezetői lopnak, ő sem fizet a jegyért. Az ellenőr erre azzal mentegetődzött, hogy ő erről nem tehet, mire a delikvens visszavágott, hogy dehogy nem, mert szemet hunynak felette. Már mint az alkalmazottak.

Gyenge érv. Kíváncsi lennék, melyik beosztott tud a főnökség disznóságairól. Pedig nálunk is most derült ki valami, amit a hírekből tudtunk meg. Bár ebben benne van, hogy szimpla politikai manőver.

Hozzá teszem, elég szánalmas mindig másra mutogatni. S ez az élet minden területén jelen van. Azért dobom el a szemetet, csikket az utcán, mert más is. Ahelyett, hogy büszkén kihúzná magát az ember, és azt mondaná, csak azért sem, mert én nem vagyok balfasz.

 

 


Foglaló

Forrnak az indulatok a helyi óvodában. A hónap elején kikerült az épület ajtajára a felvételt nyert gyerekek névsora. A sok szülő magabiztos érdeklődéssel olvasta, kereste  a csemetéje nevét a “Felvételt nyert” szöveg alatt. És koppant az álla. Ugyanis hiába “körzetes”, meg az óvoda szomszédságában lakik (ebből többen is vannak, vagyunk), megdöbbenve tapasztalta, hogy jó esetben a telep másik végében lévő intézménybe irányították át. Tizenöt nap áll rendelkezésre, hogy mindenki fellebbezéssel éljen, s természetesen nem is hagyják annyiban a helyi asszonyok.

A játszótér most tele van villámló szemű anyákkal. Egymást kérdezgetik, meg bárkit, akit  így-úgy ismernek, és tudják, hogy óvodáskorú gyermekük van, hogy “titeket felvettek?”. Megy a pletyka is, hogy azért fogytak el a helyek, mert Pomázról is ide iratkoztak be. Bejelentették a nagyihoz a gyereket, és máris kaptak egy olyan helyet, amire az utcából öten ugranának.

A pofátlanság, a kiskapu keresés nálunk nemzeti sport. Csinálják fent, és lent. Politikusok, és szülők egyaránt. Nincs különbség, mert mindegyik egy harmadikat károsít meg.

Bocs. Egy kicsit elszállt az agyam.

 

 


Pofátlan

Már rég érett erről egy bejegyzés, de a mai adta meg hozzá a löketet.

Nem tudom, beszéltem-e már arról a nálunk előforduló anya “típusról”, aki nyáron a játszótéren jópofizik mindenkivel, begyűjti a telefonszámokat, aztán egész télen mindig valakinél “vendégeskedik” a gyerekével. Mi ismerünk ilyet. Nálunk is jártak már többször, de mi sose kaptuk vissza a meghívást.

Persze ha szóba került, hogy milyen rég találkoztunk Terikéékkel, s erre csípősen megjegyeztem, hogy biztos fent vannak valakinél, rögtön megkaptam a fejemre, hogy milyen gonosz vagyok. Pedig legbelül mindig tudtuk, hogy igazam van. S erre a mai szolgáltatta a legjobb bizonyítékot.

A csajok épp a játszótér mellett mentek el. Azt hitték, nincs ott senki, de kiderült, Terikéék épp ott lapátolják a homokot, s persze rögtön be is hívták Kedveseméket. (Tegnap szándékosan elkerülték Kispipit, és a nagyit. Erre szoktuk mondani, ha ló nincs, a lófasz is kincs. Már pardon.) Szóval ott játszottak, csevegtek, mikor egy számunkra ismeretlen, de Terikééknek ismerős apuka arra járt, vesztére. Beköszönt a kerítésen, erre Terike egyből ráugrott. “Nem jöttök le?”, kérdezte az apukát. “Nem, mert ebédet főzünk”, jött a válasz. Aztán elmondta a napi menüt. Terike rögtön rácsapott a lehetőségre: “Felmehetnénk hozzátok? Nem főztem ma semmit.”. Ilyen kérdésre én biztos nevetve, hogy oldjam a feszültséget, meg nem tudnám, komoly-e a kérdés, nemmel felelnék, illetve kibújnék a kérdés alól valahogy. De tény az, hogy Terikééknek sikerült meghívatniuk magukat egy potya ebédre.

 


t-vicc

Tudom, nem lehetek sikeres, mert a t-home az internetszolgáltatóm. Sajnos errefelé nincs jobb (vagy csak nem találtam meg). Gondoltam, díjcsomagot váltok, hisz lejárt az egy év röghöz-kötés. Szerencsére nem kell sorban állni, itt az internet. Használom amire való. Szépen végigzötyögök a menüpontokon. Igen, ezt a csomagot kérem, igen a régit váltom le vele, nem, nem kérek mást hozzá (szuper size, mi?). Aztán egy pontnál tovább nem enged. Ez az a pont:

Hitelképesség

Aszongya: “Hozzájárulás hitelképesség vizsgálatához”. Mondom magamban, bocs, én csak csomagot váltanék, nem kell hitel. A bankot is lebeszéltem már erről. Meg aztán mi közötök van az én képességeimhez? Úgy hogy, ha már szabad a választás, lépnék tovább anélkül, hogy bejelölöm a kis kockát. De nem hagy továbbmenni. Csak azt írja:

Válassz

Válasszak. Hozzájárulok, vagy hozzájárulok? Más választásom nincs. Azaz mégis. Másik szolgáltató.

 


Megszüntetni

Rég írtam politikai témában (már ha ez annak számít). Nem is akarok igazán belefolyni a mostani szemétáradatba, de a minap olvastam egy cikket, hogy az egyik párt megszüntetné a két nagy kereskedelmi csatornát, mert “megérdemlik”.
Pedig inkább azok érdemlik meg csak igazán, akik nézik a sok “húszezerért mindent” gyp-sek veszekedését, meg a lecsúszott, régóta szóba sem került “hírességek” ingyenreklám-főzését.
Bezárni? Ez olyan diktatórikus, nem? Azt nézed, amit megengedek neked. Valahogy így cseng. Pedig a dolog roppant egyszerű. Van egy távirányító ahhoz a karácsonyi hitelakcióban vásárolt lcd-hez. Tessék megnyomni, és voila, máris másfajta színes képek jelennek meg. Esetleg tessék kikapcsolni, és helyette lehet olvasni, sétálni, kinek-kinek habitusához mérten. Ja, hogy vannak, akiknek ez tetszik? Akkor tessék megszüntetni az igénytelenséget. Nem a tévé a hülye, hanem aki azt a sok szemetet kajálja.