Találkoztunk

Kissé lemaradtam az írással. Erről lehet vitázni i-do-web blogján. A múlt héten sok minden történt a házunk táján. Jöjjön most a leglényegesebb momentum.

Mindig öröm, ha rég nem látott barátokkal fut össze az ember. Meg is volt jelölve két nap az ominózus alkalomra, amiből az egyiket belepte a hirtelen jött tavaszi hózápor. Másnap az idő is kegyes volt hozzánk, így bele vetettük magunkat a váci utcai forgatagba. Nem is értem, hogy mit esznek még rajta, hiszen már rég nem ér annyit a város ezen része, mint anno, amikor az első gyorsétterem előtt kígyózott a sor, hogy amerikai kólát, és sültkrumplit vehessen az ember a megspórolt zsebpénzén. Eme legendás helyen találkoztunk Nellyvel, Giuseppével, és Lídiával. Talán nem a legalkalmasabb színhely Emmának, bár rendíthetetlenül forgatta a fejét, és nem győzött "hőőő"-zni, azaz a maga módján betelni az ismeretlen látvánnyal. Végül ott hagytuk az éttermet, és a kellemes időben korzóztunk egyet a Duna parton, jót beszélgettünk. Bár az idő, úgy érzem, megint túl rövid volt.

Kicsit flusztrálva éreztem magam, akár a tavalyi találkozásunkkor. Szerettem volna Giuseppével is beszélgetni, de olasz tudásom már a múlté. Illetve megértem nagyjából amit hallok, de megszólalni egy mukkot sem merek tudok. Hogy eme csorbát kiköszörüljem, ismét elhatároztam, kinyitom olasz tankönyvemet, hogy augusztusig ragadjon rám valami. Mehetnék nyelviskolába, tudom. De egyrészt időhiányban szenvedek. Vagyis időzavarban, másrészt mikor jártunk Eperkével angolra, semmit sem tanultunk, de legalább kifizettünk egy csomó pénzt, és sokat utaztunk.

Ezúton (is) köszönöm a chinotto utánpótlást, az illatmécsest (indian masszazs,vagy tuscana?),és Emma csinos ruháját. Amit mi szerettünk volna, azt sajnos nem lehetett kapni.

Nyáron, Veletek, ugyanitt! 

Nelly,Giuseppe,Lídia a pesti korzón

 


Olasz nyelvlecke

 

Találkoztunk. Annyi levél, és komment váltás után, végre összefutottunk egy állatkerti séta erejéig. Kicsit jobban összeismerkedtünk, s jobban összebarátkoztunk. Mondhatom, közelebb kerültünk egymáshoz.

Eperkével, és Mimkével csütörtök délben csatlakoztunk Nellyékhez a fókák, és jegesmedvék tárolójánál. Gyors egymásraismerés és bemutatkozás után útra kerekedtünk Lídia, Nelly bűbájos kislánya útmutatása nyomán. Azaz Lídia, Giuseppe nyakában ülve irányította kis csapatunkat újabb, és újabb ketrecek felé. Szerencsére egy játszótérnél hosszabb pihenőt "engedélyezett" nekünk.

 

Legalább volt időnk jobban összeismerkedni. Elmeséltük munkánkat, kicsi bepillantást engedtünk életünkbe. Sajnos Mimke idejekorán megvált tőlünk, mert végetért az "ebédszünete", és vissza kellett mennie dolgozni.

Öten folytattuk utunkat, miután Lídia megunta a játszótér nyüzsgését. Minden csodálatom Giuseppe-é. Mindvégig kislányukkal a nyakában-nyomában-mellette volt, és láthatóan nem fárasztotta. Remélem nem érezte magát kirekesztve. Sajnos egy kukkot sem tudtunk beszélgetni a nyelvi akadályok miatt.

Ám jó volt hallani a közvetlen közelemből az olasz beszédet. Már oly rég hiányoztak ezek a szavak füleimnek. Szinte csüggtem a kis család minden mondatán. S leszürhettem a tanulságot: sokat felejtettem az elmúlt négy év alatt.

Összefoglalva: végigjártuk az állatkertet. Láttunk szomorú kis orszarvút, és nagyot. Szomorú elefántot, pihenő nagymacskákat, orángutánt, gorillát, és hülye embereket. (…és lajhárt, és málét, és zsenge gyökereket, és gyönge szekereket, és…) Az utóbbiak zavartak, az állatokat viszont sajnáltam. Minden ketrecnél (kifutónál) egy idő után felhangzott az "andiamo!", és elzarándokoltunk egy másik állathoz. Végül Megpihentünk a városligeti tó, Robinson éttermének kávézójában.

Kellemes nap volt. A végére Eperkével jól elfáradtunk, de úgy érzem, gazdagabbak lettünk egy pár jóbaráttal, és egy kedves kis családdal. Lídiát imádtuk, Giuseppét és Nellyt jobban megszerettük.

És azóta minden nap gyakoroljuk az olasz nyelvet. Még csak annyit mondunk: andiamo! Elmosolyodunk, mert ezáltal eszünkbe jut Lídia cérnahangocskája, Giuseppe és Nelly mosolya, és máris hiányoljuk társaságukat.

 

 

 


Blovagi Kerekasztal bővebben

A tradicionális "fehér ember adni chino, őslakos adni Túró Rudit" után:

Voltak idegenek, sokukkal késöbb összeismerkedtünk, és rég látott barátok.

Nos, az "idegenek" közül még így sem mindenkivel ismerkedtünk össze. Utólag elnézést kérünk azoktól, akiknek nem köszöntünk (ilyen is volt sajnos), de a nagy asztal át és összerendezés egy kicsit megkavart minket. Aztán már az asztalok távoli sarkairól pislogtunk egymásra, és próbáltuk kitalálni, hogy ki kicsoda. Szerintem ezt már csak Ambyék tudják. Az is megbonyolitotta az ismerkedést, hogy mindenki a polgári nevén mutatkozott be. Mikor azt mondtam, valahogy fel kellene tüntetni a neveket, Kicsikrumpli a "My name …" táblácskákat javasolta. Eperke inkább a "My blog name …" felirat mellett kardoskodott.

Remélem valakitől megtudjuk, ki jelent meg végülis. Akikkel végül is beszélgettünk: Macicsalád, Kicsikrumpli, Mimke és Sini? (jól sejtem?). Szóval klikkesedtünk az alvégen.÷))

Macicsalád egy milánói macival bővitette családjukat, Katicáék jóvoltából (el is lett nevezve Milánnak). S ahogy blogjából és hozzászólásaiból ismerhetjük, kedves és közvetlen volt. Persze nem jött egyedül. Három maci is elkísérte erre az eseményre, s egyikük még modelt is állt (illetve feküdt) az én Fair Play oklevelemhez ( köszönet érte Mimkének és Kicsikrumplinak! Nagy ötlet, Még most is nevetek, ha ránézek.) ÷))

Kicsikrumpli, bár roppant mód nem hasonlít a nevéhez, szellemességét és humorát rögtön megkedveltük. Elöbb megmutatta ama találmányát, mellyel a kínos csöndet tudja oszlatni ( tömeget is tudna? ), majd eltünt Mimkével, és megalkották a fent említett oklevelet és a jelenléti ívet a maci segítségével. Késöbb egy blokkra rajzolgatott ( ITT látható).

Mimke és párja ( Sini? ), szintén jelen volt. Így elmondhatjuk, hogy a tIJBp fél szerkesztősége képviseltette magát a Blovagi Díjátadón. Az asztalnál a távolság miatt inkább a mimikai komunikációt részesitettük előnyben. A Fair Play győztesnek (azaz nekem) átadta a győzelmi Chiantit, amivel bővitettük "majd megisszuk amikor…" gyüjteményünket ( Eperke már alig várja, hogy "amikor" legyen).

Egyébbiránt jó volt a hangulat, jól éreztük magunkat. Katica körbe járta a társaságot, Amby az asztalok másik végén beszélgetett a többi Blovaggal.

Viszont a Blovagi Torna Fődíját nem láttuk. Talán nem jött el a nyertes?

Aki csinált képeket, kérjük ossza meg velünk! Én inkább a "milyen fotókat NE csináljunk" bejegyzéshez csináltam pár ilusztrációt. (A digitális technikát még szoknom kell).

 

UPDATE: Íme a Fair Play Oklevél

 


Találkozás

 

Találkoztunk

 

 

Blogok, ha találkoznak. Bár itt inkább az emberek találkoztak. Írásokon, és fotókon ismert emberek. S az írott szavakon keresztül megismert lelkek, vágyakkal, tervekkel álmokkal. Ezek voltunk akkor, mi négyen. Hamar megtaláltuk a közös hangot, s nem volt feszélyezett egyikünk sem. Persze ehhez hozzájárult Amby és Katica könnyed stílusa. A blogjukról már jól ismert barátságos hangvétellel, és a szemükből, lényükből áradó napfénnyel. Vagy mondhatnám, olaszország nyomot hagyott bennük. Nem ismertem őket korábban, mikor még itthon éltek. Így nem tudom, menyit rakott hozzájuk Itália. De annyi bizonyos, jól állt nekik.

Ismét bebizonyosodott, hogy a fotók nem mindig mondanak igazat. Mindketten fiatalabbak életben, s ahogy szokták mondani: "szép emberek". Pl. Katica is csinosabb, mint a képeken.

Utólag remélem, nem értettem félre a "Hoztunk nektek chinottot" mondatot,mert egy egész üveggel "lenyultunk", s csak utólag döbbentem rá, lehet hogy a "nektek" az itthon ragadtaknak szólt. (ezúton akkor mea culpa!)

Jó volt látni, hallani őket. Sajjnáltuk, hogy nem lehettünk hosszabb ideig, de szólított a munka. Talán majd legközelebb. Várjuk az alkalmat.

Jó volt Veletek!