Zene

Ma délután, kint a téren a színpadról leüvöltötte a Pintácsiék lánya, hogy “na, melyik zenére lehet a legjobban bulizni?”. Én meg azt kiáltottam, hogy a Green Day-re. Ő azt, hogy a rock&roll-ra. Mondom, akkor jöhet a The Baseballs, de csak a csaj kezdett el kornyikálni. Minden évben ugyanazt nyomja, ugyanott. Szerintem még a számok sorrendjein sem változtat. Tavaly ilyenkor is ugyanúgy zengett a “hé, nanana”, és ugyanúgy visszhangozták a panelek, és olybá tűnt, hogy az ötödikről a Terike néni hé nanázik, azután Pista bácsi szemébe nézett nagyon mélyen, és belekezdett a szerelmes szívekbe.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem már húsz éve is felállt a csajtól, már mint a hátamon a szőr. Inkább a Dórát választottam, mert az olyan kedvesen énekelte, hogy “vikszelni fogunk, tviszt helyett“. Meg nem viselt piros svájcisapkát, mint a nagyapám. Na jó, az öreg inkább kéket, meg feketét hordott.
Egyébként fantasztikus, hogy egyesek milyen jól megélnek most is az ezer éves dalaikból. Mint ez a csaj is. Bár lehet, hogy jelen esetben nála közre játszik az, hogy kerületi lakos. Nem kell utaztatni, csak fogja a sporttáskáját, és legyalogol két utcát, aztán már a színpadon is van a következő sarkon.

 


Fantasy

Már egy éve is van annak, hogy Sinus1 kollégám megfertőzött Terry Pratchett-el, s azóta szinte egyik könyvét a másik után falom. Csak olykor, egy-egy új Neil Gaiman kötetnél teszem le őket. Most bepróbálkoztam Szergej Lukjanyenko (vicces neve van), Éjszakai őrség című regényével. Nagyon az elején tartok, de már az első oldalaknál feltűnt, hogy az én jegyzeteim is hasonló stílusúak (mondom hasonló, nem ugyanolyan).
Tehát ami eddig a fejemből “kipottyant”, azt az irodalom “urban fantasy” stílusnak azonosítja.

Minap pont Eperkém hozta szóba, hogy szerinte novellákat kellene írnom, mert azok rövidebbek. A Születés után tovább akartam írni, s még itt visszhangzik a fejemben a hogyan tovább, de valamiért, lehet az fáradtság, stressz, vagy mittudomén, nem sikerült eddig. Nem tudom mi kell ahhoz, hogy ihlete legyen az embernek. A rajzolás is csak egy ötletből született, de amit igazán akarok, azt még nem sikerült monitorra vetni.
Web-design, és urban fantasy. Nem is tudom. Talán kisülhet belőle valami.

 


Űr

A tegnapi nagy Gagarinozásról, meg csuhaj, ötven éve tépett ember először az űrbe dologból csak egy valami jut eszembe. Hogy ilyen hosszú idő alatt, legalább már egy Hold-bázist építhettek volna. De semmi nem történt. Kb. ugyanott tartunk.

Olyan ez, mint amikor bedugod a medencébe a lábad. Talán bele is mászol. De nem úszol el a medence túlsó oldaláig, hanem csak kiülsz a szélére, és bámulod a vizet.

Nasa űrbázis a holdon

 


Rajz

Pár napja kezdtem el foglalkozni a digitális rajzolással. Mindig is érdekelt a dolog azt hiszem. Pár éve még akvarellekkel próbálkoztam otthon, de nem sikerült rájönnöm a technikára, pedig szeretem az efféle képeket.

Aztán ugye itt vannak az “egy sablon-többféle háttér projecthez” készített képek. De azok csak úgy készültek, hogy innen-onnan levadászott képeket kivágtam, és találtam, csináltam hozzájuk háttereket.

Onnan jött az ötlet, hogy szeretnék webdesign-al foglalkozni, s első kőrben csinálni magamnak egy blogsablont. Meguntam, hogy mindig más munkáját koppintom, írom át a freeblog platformjára. Megszületett egy terv a fejemben, hogy hogyan is kellene kinéznie a blogomnak. Kicsit színesebb, kicsit retrós, mivel kedvelem ezt a stílust.
Első sorban hátteret kezdtem gyártani. Még nem sikerült elérnem azt, ami a fejemben van, de mint ilyenkor mindig, most is jöttek új ötletek. A próbálkozásaimnak csináltam egy új blogot, távol az itteni ismerős környezettől. Vásároltam egy 3Gb-s tárhelyet 2000 forint/ év-ért, regisztráltam egy ingyenes domain-nevet, felraktam egy wordpress-t, és tádám, megszületett a Pazzo Design blog. Itt jelennek meg időről időre a késznek nevezhető műveim. A félkészeket meg olykor kirakom twitterre.
Egy gyakorlott grafikus biztos talál bennük hibát. De ha oda téved egy hozzáértő, remélem hogy kapok tőle ötletet, építő jellegű kritikát, egy kis mit-hogyant.

Az új oldal logója sajátkezüleg

Azt elfelejtettem mondani, hogy az új fejlécem szintén ennek a próbálkozásnak az eredménye.


Lázálom

És akkor jöttek a Nagyok. A nép akarta így, mert elegük lett a Régiekből. Azért utálták meg őket, mert a Régiek nagyon elkanászodtak. Legalábbis egy részük. Sok mindent tömtek a saját öblös zsebükbe a Nagy Közös Kondérból. Túl sokat. Tehát jöttek a Nagyok, hogy rendet csináljanak, mert Mindenki így akarta. És Mindenki hitt bennük. Eleinte.

A Nagyok elkergették vezető pozíciójukból a Régieket. Párat börtönbe vetettek, másokat pellengérre állítottak, netalántán titokban megfenyegettek, hogy álljanak félre. És a Régiek félreálltak. Kicsit morogtak, lengették az öklüket vicsorogva, csak hogy lássa Mindenki, hogy van még erejük.

Tehát a Nagyok elfoglalták az ország összes vezető pozícióját. Sőt! Csináltak újakat is, hogy még több Nagynak adjanak hatalmat, amit majd gyakorolhatnak Mindenki felett. És elfoglalták az ország tévé, és rádiócsatornáit, és összevonták őket. Az addig a fővárosban szétszórt épületekből egy helyre rakták őket. Mindenki bólogatott, és tapsolt, hogy ez így jó. A Nagyok beültették az embereiket a tévék, és rádiók vezetői székeibe, és azt mondták nekik, alakítsátok át a műsorokat a Mi szájízünk szerint. És a négy tévécsatornából az egyik a határon belüli Mindenkikhez szólt, a másik a határon túliakhoz. És csináltak egy csatornát Mindenki Gyerekeinek, és egyet azoknak, akik szerették a kultúrát. A Nagyok azt mondták, a tévéket mindenki nézi, mert ingyen vannak. Ezeken keresztül neveljünk át Mindenkit úgy, hogy csak azt láthassák, amit mi mutatunk nekik. Így tehát elkezdték vetíteni Mindenkinek egy szebb ország képét, ahol kevesebb volt az erőszak, és több a szeretet. S mindezt úgy, mintha mindent a Nagyok intéztek volna el, Mindenki számára.

De rájöttek arra, hogy sokan mégis a kereskedelmi tévéket nézik, hiszen azok is ingyen vannak, viszont több bennük az erőszak, és terjesztik a butaságot. A Nagyok összedugták a fejüket, és elhatározták, rákényszerítik a Kereskedelmiekre, hogy ezentúl pénzért adják a műsoraikat. Így Mindenki közül a szegényebbek, kénytelenek voltak megelégedni azokkal a műsorokkal, amiket a Nagyok adtak nekik.

És látták a Nagyok, hogy ez jó.


Tolerancia

Mostanában, talán az ősz beköszöntével, bár szerintem sokkal előbb kezdődött, a tolerancia-szintem nullára csökkent. Sőt! Mínuszba. Imádom a kis családomat, Kispipit, és Eperkét, elviselem a család többi tagjának hülyeségeit, olykor forgatom a szemeimet a gyári marhaságokon, és ennyi.
Az utcán a ne érj hozzám, húzz előlem, ne fújd rám a füstöt te paraszt gondolatokkal próbálom kikerülni embertársaimat. Közben vigyorgok a kölykökön, és megpróbálom elképzelni a szüleiket. Na ez, nehéz. Kiscsaj, olyan tizenéves “Sexy Vagyok Leácska”, akinek a kezébe inkább játékbaba illik, nem a cigi, amit azért szív, mert a nagyok is, és így fogadja be a banda (hiszi, mert közben a “barinői” kibeszélik a háta mögött), pedig csak megpróbál küzdeni az identitás-zavarával.
Aztán ott vannak a kölkök, akikről mindig azt hiszi az ember, hogy rögtön elhagyják a gatyájukat, csálé sapkát hordanak, és tüccögtetik a cigány-hifit a mobiljukból. Nem kell ide roma-integráció kérem. A gyerekek önként követik a romákat. Már akkor kezdődött, mikor átvettük a cigány “csaj” (shaj), és “csávó” szavakat. Mostanában meg “rajok” a kölykök.
Mondhatnám, hogy rég átvették már a többen egy ellen mentalitást is, és még tudnék jó pár példát mondani, de itt befejezem. Mert tovább süllyed a toleranciám.

 


Kígyó

Ez egy olyan kaliberű kérdés, mint hogy mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás.
Bár britt tudósok bebizonyították (következő életemben britt tudós leszek, mert ezek minden marhaságra ráérnek), hogy előbb volt a tyúk. Ami logikus, hiszen láttunk már fán tyúkot, de tyúktojást még nem, ugye.
Szóval, a következő a kérdés: a kígyónak a nyaka hosszú, vagy a farka?

 


Ócó

Rájöttem, hogy azért gyártanak a kínaiak annyi olcsó szart, hogy a többi kis kínait eltartsák. Például, a gyárban összerakják a tévét, mondjuk öten, plusz csomagolás, raktározás, szállítás. Aztán valaki a boltban megveszi, tehát van legalább egy eladó. Emberünk haza viszi. Pár hónap múlva elromlik, felpakolja a biciklire, elmegy a szerelőhöz, hogy “Chin, elromlott a tévém, cináld meg!”. Tehát kb. tíz embernek már van munkája egy tévével. Az más kérdés, hogy ide is hozzák a szart, és otthon jót röhögnek a markukba, hogy milyen hülyék a kerek-szeműek, mert nálunk egy tévészerelés árából már vehetünk egy új készüléket.