Antialkohol

Oly sok mindenki elcsodálkozik azon, hogy lassan 25 éve nem ittam egy csepp alkoholt sem. Kérdezik, hogy bírom ki, és ilyenkor kicsit furcsán, talán szánakozva is nevetek fel, hisz az élethez, a normális élethez, nem feltétel az alkohol. Ahogy a kábítószer sem.
Szoktam mondani: kinőttem belőle.
S mivel nekem gyorsan fel kellett nőnöm, ez a mondat nem is akkora hülyeség, mint ahogy elsőre hangzik.
Mikor 4-5 éves lehettem, mindennap láthattam, hogy mit tesz az alkohol a családommal. Az apám részegen verte az anyámat, aki szintén belemenekült az alkoholizmusba, hogy csökkentse a fiatalon (18 évesen) elbaszott élete feletti, és a mindennapos fizikai fájdalmát. Aztán elváltak 6 éves koromra, de az alkohol anyám kezében ragadt. Undorodtam végigmenni vele az utcán. Inkább messzire lemaradtam, és kissé szánakozva néztem imbolygó járását, ahogy szinte faltól a parkoló autóig bejárta a járdát.
Később kórházba került emiatt, ahol azt mondat az orvos, ha így folytatja, két hetet ad neki. Akkor abba hagyta az ivást.
Négy évvel ezelőtt, megint elkezdett inni, ami a tavalyi halálát is okozta. Sejtettem. Amikor telefonon beszéltünk, vagy amikor utoljára, négy éve meglátogattuk őket, a viselkedése ugyanolyan volt, mint gyerekkoromban. Az ismerős gyomorszorító érzés is.
Szerintem sejtette, hogy megéreztem rajta. Ritkultak a telefonhívások, a skype beszélgetések.

Keresztanyámékra mindig felnéztem. Ők voltak nekem a tiszta, rendes család. Sosem ittak, unokatesómék tanulmányi eredményei mindig jók voltak, és az egész általánost egy iskolában járták ki, míg én évente, két évente másikban, attól függően, mikor melyik szülőmnél, nagyszülőmnél laktam. És saját szobájuk volt egy napfényes panelházban.
Aztán mikor először láttam keresztapámat részegen, furcsa volt. Ő a vidám fajtához tartozik, így nem üvöltött, nem verekedett, hanem egy idő után csendben elaludt. Emlékszem, mekkora csalódás, és milyen rossz érzés volt így látnom őt.
Mikor barátoknál, ismerősöknél nyári kerti-partin veszünk részt, és valamelyik házigazda szülő vidámabb lesz a sörtől, bortól, vagy amit éppen iszik, a gyerekeik szemében ugyanazt az érzést látom visszatükrözni, mint amit anno én is éreztem. Nem értik, nem is érthetik azt az állapotot, amit az alkohol okoz, de nagyon rosszul esik nekik másmilyennek látni a jó esetben, imádott szüleiket.
És ők mindent észre is vesznek.
Többek között ezért sem iszom alkoholt. Nem akarok a lányom szemében ilyen érzéseket viszontlátni.

 


Anime

Pár éve ismerkedtem meg a japán rajzfilm-stílussal, mikor D.W.Jones Vándorló palota sorozatát olvastam, és megtudtam, csináltak belőle rajzfilmet.
Azóta keresem az érdekesebb anime filmeket, sorozatokat. Mijazaki életművének nagy részét már megnéztem. Valamelyiket többször is. Sőt! Kispipinek is megmutattam azokat, amik a korának megfelelők: Totoro, Kiki. Valamikor sort kerítünk a Könyvek hercegére is.
Twitteren kaptam tippeket, hogy ebben a stílusban milyen sorozatokat érdemes nézni. Így leragadtam, és két hét alatt megnéztem a 64 részes Fullmetal Alchemist Testvériséget.
Később a Bakemonogatari, One-Punch Man, Charlotte, legutóbb pedig az Erased című sorozatot néztem meg, szinte egy szuszra. Ezeknek a rajzfilmsorozatoknak az egyik előnyük, hogy viszonylag rövid, 12 részesek, alig fél órásak, és a tévésorozatokkal ellentétben, van végük, és nem húzzák x. évadig.
Lassan a japán beszédhez is hozzászokik a fülem. Sőt! Egy kicsit érdekelni is kezdett a nyelv, ezért kerestem némi tananyagot. Ha lesz ihletem hozzá, talán elkezdem tanulni. Igaz, a némettel sem haladtam sokat.
Visszatérve a címbeli műfajra: bevallom, még mindig zavar a szereplők számomra túlzott megnyilvánulásai. Például, ha valaki meglepődik, vagy kap valami negatív kritikát, rögtön kiabálni kezd, fülsértő módon. De ha ezeken túlteszi magát az ember, nagyon sok jó történetet ismerhet meg, főleg fantasy, és sci-fi témában.

erased

 


Képregény

Kockás, Hahota, Alfa. Ezekkel kezdtem azt hiszem megszeretni a képregényeket. Aztán jöttek Zórád Ernő nagyalakú művei, az Utazás Plutóniába, Pompei utolsó napjai, na meg a Rejtő-füzetek. Később már majdnem mindenkinél volt Bobo, Góliát, aztán berobbantak a szuperhősök: Fantom, Pókember, X-men.
Azóta is őrzöm, és gyűjtöm őket. Mióta megint lehet kapni az újságosnál, veszem majdnem mindet. Sajnos a magyar különlegességeket, mint az 5Panels kiadványait, csak képregénybörzéken tudom megszerezni. De érdemes őket támogatni.
Csak azt sajnálom, hogy nincs itthon kultúrája az ötödik művészetnek. A gyerekek nem olvasnak képregényeket, mert nem lehet kapni nekik valót.

kepregeny

 


Ház

Minden vágyam szerezni valahol egy erdő közepén, egy folyó, vagy tó partján egy házat, felpakolni egy terepjárónyi kaját, könyvet, a hangszeremet, rajz cuccaimat, és legalább egy hónapra kilépni a világból. Hallgatni a csendet, kirándulni az erdőben, olvasni, rajzolni a víz partján. Még talán horgászni is megtanulnék, bár csak a szálkátlan halakat szeretem.
Nagyon hiányzik az efféle nyugalom.

erdeihazFotó: Dylan Furst

 


Zene

Egy ideje már nem dobolok. Mivel ritmushangszerről van szó, már nem elégít ki, hogy egyedül püfölöm a cajont, meg a csörgőt. Jó lenne zenélni valaki(k)vel.
Hát álljon itt egy hirdetés:

Cajon-os, együtt zenélés céljából keres gitárost, hegedűst, csellistát, furulyást, klarinétost, szaxofonost, és még sorolhatnám, azaz bárkit, aki valamilyen hangszeren játszik. Próbaterem van. Jelentkezni itt, twitteren, vagy a “Rólam” fül alatt található email-címen lehet.
Nem baj, ha kezdő vagy, a fontos, hogy örömöd leld a közös zenélésben.

 


Lackfi János: A nőci, ha negyven…

A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.

A nőci, ha negyven, a ráncai szépek,
és lányos a lába, hisz fitneszezik,
ügyel vonalak, szinek egyvelegére,
és ötletes öltözetek övezik.

A nőci, ha negyven, még beste a teste,
a lánya kamasz, vele harcol erőst,
még könnyeden ébred, elalszik az este,
s útjára bocsátja a reggeli hőst.

A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa,
és rendezi vígan a környezetét,
már bomlik előtte jövő kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.

A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.

A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát,
hümmögve idézed a gondolatát,
és összedob este egy isteni tortát,
és rendezi újra zilált csapatát.

A nőci, ha negyven, már támasz a bajban,
körötte pörögnek a lét körei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
s nem bánja, ha medve, ki átöleli.

 


Szomorú

Tegnap azzal jött haza Kispipi az iskolából, hogy meghallgatták youtube-on az osztályfőnöknő kedvenc dalát, és szeretné nekünk is megmutatni.
Gyanakodva kérdeztük, mégis, mi a címe az ominózus zeneműnek, mert D.néni zenei ízlésétől, amit a gyerekekbe is próbál sulykolni, néha az égnek áll a hajunk.
Konkrétan, addig mutogatta a 2cellos nevű zenekart, hogy majdnem az egész osztály elment a tavalyi budapesti koncertjükre. Az egyik kissrác azóta tanul csellózni. Mondjuk ez utóbbi a pozitív hozadék.
Lányunk aztán kinyögte, hogy a Szomorú vasárnap című dalról van szó.
Mi meg csak pislogtunk, mint hal a szatyorban. Néztünk egymásra, hogy D.néni mióta ilyen befelé fordulós, és hogy az egész osztály tömeges öngyilkosságra készül-e?
Ha valaki nem ismerné a dal történetét: 1933-ban zenésítette meg Seress Rezső, Jávor László versét, amit azóta is az öngyilkosok himnuszaként tartanak számon.
A dalból készült filmet leadtuk pár éve. Épp aznap este is dolgoztam. Tényleg olyan hangulata van a dalnak, hogy az ember, ha rossz passzban van, a Dunának menne tőle.
Aztán kiderült, hogy valami feldolgozásról lehet szó, mert Kispipi olyasmit mondott, hogy D.néni azt a részt szereti a legjobban, mikor “belecsapnak” a dalba.


Súly

Kispipi 8 éves… és 45 kiló. Csak így. Pedig figyelünk az étkezéseknél. Mondhatni, egészségesen táplálkozunk, már jó ideje. Nincs krumpli, kenyér. Tésztából csak teljes kiőrlésű, de egyébként zöldség, gyümölcs. Ha vacsorára hideget eszünk, a szendvicset tortillába tekerjük. Sonka, sajt, majonéz, sok zöldség. Szeretjük.
Kb. 10 kilót leadtam. Muszáj volt. Napi 12 óra ücsörgés, 0 mozgás. Jó, mondjuk minden héten jógázom otthon. Van, amikor többször is. Amíg nincs longboard-szezon, mert aztán jöhetnek a heti 6-8 kilométeres Margit-sziget körök.
Visszatérve a lányomra, ő a legsúlyosabb, hovatovább legkövérebb gyerek az osztályban. Pedig hetente kétszer lovagol, minden nap van tornaórájuk a kormány hülye ötlete nyomán.
Mi csak nézünk otthon. Néha szörnyülködünk magunkban, és keressük a hibát. Hol, és honnan jön az a sok kalória? Talán az iskolai “egészséges” étkezésből?
Ha már suli: volt védőnői vizsgálat a gyerekek között. Pipit meg is kérdezte, tudja-e mi az egészséges táplálkozás? Lányom meg közölte, hogyne tudná! Otthon is úgy eszünk. Sok zöldség, semmi liszt. Kérdezték, hogy sportol-e, ő meg elbüszkélkedett vele, hogy már évek óta lovagol. A védőnő csak annyit fűzött hozzá, hogy akkor majd idővel bizonyára lemegy az a pocak.
Keressük a rést a pajzson továbbra is. Igyekszünk anyóséktól távol tartani, ha lehet. Mert ott óránként evés van. reggelire négy szelet nutellás kalács. Ebédre lebbencsleves, pörkölt tésztával, vagy galuskával. Vagy rántottcsirke, hagymakarikával, meg cukros barackbefőttel, hogy ne érje szó a ház elejét, legyen benne gyümölcs is.
Egy óra múlva jön a kérdés: nem vagy éhes? Nem ennél egy kis csokit? Sütit? Pogácsát? Nápolyit?
És hát gyerek. Melyik gyerek mondja a finomságokra, hogy köszi, nem kérek? Hiába mondjuk otthon, hogy legyen esze, nem kell mindent fölfalni. Valami csak lecsúszik.
Ha jönnek át hozzánk, akkor is hoznak valamit. Bolti rétest, télifagyit. Egy ideig a hűtőben érnek ezek a dolgok, aztán kukába kerülnek.

Minap kicsit büszke voltam rá. vacsorára csak gyümölcsöt evett. Igaz, jól ebédelt, meg volt valami könnyű süti is. De akkor, kicsit jellem volt, és megfordult a fejemben, hogy talán végre valami elkezdődik.
Talán.

 


Szabó T. Anna: A férfi, ha negyven

A férfi, ha negyven, még győzi erővel,
a férfi, ha negyven, a csúcsra kiáll,
a férfi, ha negyven, még jól bír a nővel,
még fess, ha nem alszik, és friss, ha piál.

A férfi, ha negyven, még állja a harcot,
és tiszta az inge, a homloka fény,
és ránca a sármja, ha nézik az arcot,
és lámpa van hű szíve legközepén.

A férfi, ha negyven, az élete rendben,
még nem tökörészik, és nem kapuzár,
nem bízik a földi s az isteni kegyben,
mert veszt, aki áll és veszt, aki vár.

A férfi, ha negyven, már tudja a pályát,
és futja az útját, és hajtja magát,
s csak módjával szidja a más anyukáját,
ha úgy kezelik, mint az automatát.

A férfi, ha negyven, már önmaga szobra,
de érzi, ha vicces a szónoki póz,
és tudja, amit tud, s nem veri dobra,
a semmiben, csendben ringva hajóz.

A férfi, ha negyven, az élete játék,
és tétje a hit meg a hír meg a név,
de tiszta a sor, míg tiszta a szándék,
a férfi, ha negyven, még fűti a hév.

 


Svéd

Fogalmam sincs, hogy kell könyvajánlót írni. Bár iskolás koromban egész jó olvasónaplókat, meg irodalom dolgozatokat írtam. De ez más.
Ajánlom mindenki figyelmébe Fredrik Backman munkásságát. Év elején olvastam el mindkét magyarul megjelent könyvét. Előbb Az ember, akit Ovénak hívnak, és utána muszáj volt A nagymamám azt üzeni, bocs című írást is “befalni”.
Annyi fantasy-t zabálok, mióta megvan a Kindle, hogy nagyon ritkán kerül elém efféle kincs. Ami a könyveket illeti, pár szót tudok csak írni róluk.

Az ember, akit Ovénak hívnak: egy öreg emberről szól, aki fél éve vesztette el a feleségét, és szeretne utána menni. Sokféleképpen próbál öngyilkos lenni, de az újonnan beköltöző, illetve a régi szomszédokkal mindig annyi dolga akad, hogy a feleségével való találkozást minduntalan el kell halasztania.

A nagymamám azt üzeni, bocs: egy különleges kislány a nagymamája meséin keresztül ismeri meg a házukban lakó emberek történeteit úgy, hogy a nagyi rá bízza, hogy kézbesítse a szomszédoknak a bocsánatkérő leveleit, miután meghalt.

Mindkét könyv hangulata változó. Egyik pillanatban az olvasó kuncog, nevet, vagy fogja a fejét, a másikban már a könnyeivel küszködik. De mit is várhatnánk? Hiszen az élet pont ilyen. És ezek a könyvek tele vannak élettel.

boritok